Magyar művészek a Velencei Biennálén

Velence/Budapest. Hosszú évtizedek után először szerepelnek magyar művészek a Velencei Képzőművészeti Biennále központi kiállításán. A szemle hétfői sajtótájékoztatóján az idei biennále főkurátora, Christine Macel nyilvánosságra hozta a központi kiállításon részt vevő művészek névsorát.

Velence/Budapest. Hosszú évtizedek után először szerepelnek magyar művészek a Velencei Képzőművészeti Biennále központi kiállításán. A szemle hétfői sajtótájékoztatóján az idei biennále főkurátora, Christine Macel nyilvánosságra hozta a központi kiállításon részt vevő művészek névsorát. A főkurátor Viva Arte Viva című kiállításán, a Giardiniben, az Örömök és félelmek pavilonja szekcióban szerepelni fognak Hajas Tibor (1946–1980) képzőművész munkái is.

Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója emlékeztetett rá, hogy Hajas nemcsak a hetvenes évek magyar avantgárd művészetének sokoldalú és nagy hatású alkotója, hanem a performanszművészet nemzetközileg elismert alakja. Várakozása szerint a velencei részvétel a fiatalon elhunyt művész munkásságát erős nemzetközi fókuszba fogja helyezi, hiszen nem egy művel, hanem egy kisebb kiállítással – a Vető Jánossal készített fotóakciók tablóival – fog a központi pavilonban szerepelni. A kiállított művek többsége a Ludwig Múzeum gyűjteményéből származik, a kölcsönzők között van továbbá a Szépművészeti Múzeum és a pécsi Janus Pannonius Múzeum is.

A központi kiállítás másik magyar résztvevője a Lengyelországban élő Csörgő Attila lesz, aki az Arsenaléban, a Giardino delle Verginiben, az Idő és a végtelen pavilonja szekcióban fog kiállítani.

A május 13-án nyíló 57. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában, a Ludwig Múzeum szervezésében Petrányi Zsolt kurátor és Várnai Gyula képzőművész Békét a világnak! című projektje lesz látható. (lm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?