Magukhoz engedték a verset

Ebben a hónapban a költészet napja alkalmából Engedj magadhoz egy verset címmel indított rendezvénysorozatot a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) a hazai magyar gimnáziumok és középiskolák bevonásával. Az eseménysorozat nyolc napon keresztül tartott.

Ebben a hónapban a költészet napja alkalmából Engedj magadhoz egy verset címmel indított rendezvénysorozatot a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) a hazai magyar gimnáziumok és középiskolák bevonásával. Az eseménysorozat nyolc napon keresztül tartott. A húsz kijelölt iskolából tizenkilenc örömmel elfogadta a felkérést, és megnyitotta kapuit a költők és színművészek előtt. A rendezvény alkalmat adott arra, hogy a fiatalok megismerkedjenek a kortárs irodalommal és irodalmárokkal, hiszen köztudott, hogy a tanrend ezt nem teszi lehetővé.

Az első rendezvény a lévai gimnáziumban valósult meg április 1-jén. Az iskola dísztermében Hajtman Béla igazgató mutatta be a diákoknak a vendégeket: Vida Gergely költőt és a verseket felolvasó Gál Tamás színművészt. A bemutatkozás nagyszerűen sikerült, máskor is szívesen fogadnak hasonló felkérést. Délután a zselízi gimnáziumban folytatódott a költészet napi megemlékezés Balázs F. Attila részvételével. Gál Tamás, aki a rendezvényt vezette, összesen tizenhárom költő verseit olvasta fel. A színművész a továbbiakban Németh Zoltánnal az ipolysági, Barak Lászlóval a párkányi, Tóth Elemérrel a pozsonyi, Tőzsér Árpáddal a szenci, Cselényi Lászlóval a somorjai, Z. Németh Istvánnal és Zirig Árpáddal a komáromi, Tóth Lászlóval az érsekújvári, Hizsnyai Zoltánnal a gútai gimnáziumba látogatott el. Nagymegyeren Kulcsár Ferenc versei kaptak főszerepet. A költő betegsége miatt nem tudott részt venni az előadáson, helyette Bodnár Gyula mutatta be Kulcsár munkásságát. Varga Lívia szín?művész első állomása Bodrogköz volt. Királyhelmec gimnáziumának Gál Sándor költővel kedveskedtek a költészet napja alkalmából. Ezt követően Gál Tamás elkísérte még Szászi Zoltánt Gömör szívébe, a rimaszombati Tompa Mihály Gimnáziumba, Mizser Attilát a losonci Építőipari Szakközépiskolába, Krausz Tivadart Kassára, a Márai Gimnáziumba, Ardamica Zoránt Fülek, valamint Gyüre Lajost Szepsi gimnáziumába. A tanulók a legtöbb iskolában felkészültek voltak, és kérdésekkel bombázták a vendégeket. Az SZMÍT minden egyes költőről szórólapot készíttetett, melyen szerepelt a költő egy adott verse, rövid életrajza, a társaság bemutatása, valamint számos fotó a megvalósult rendezvényekről. A szórólapokat az iskolák időben megkapták, így a diákoknak alkalmuk volt betekintést nyerni a költők munkásságába.

A rendezvénysorozatot Hodossy Gyulával, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnökével zárták Galántán, a Kodály Zoltán Gimnáziumban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?