Macca megkapta a választ

Sir Paul McCartney három nappal a legendás Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című The Beatles-nagylemez megjelenésének negyvenedik évfordulója után rukkolt elő az új, Memory Almost Full című albumával.

Sir Paul McCartney három nappal a legendás Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című The Beatles-nagylemez megjelenésének negyvenedik évfordulója után rukkolt elő az új, Memory Almost Full című albumával. Az említett klasszikus korongon hallható a When I’m Sixty-Four című dal, amelyben az ifjú Paul arról elmélkedik, vajon mivel foglalkozik majd hatvannégy évesen. Nos, a választ már tudja: továbbra is zenél, változó minőségben. (Közben június 18-án már a 65. életévét is betöltötte.)

A zenészt a kilencvenes évektől kezdődően nem kényeztették el a kritikusok, igaz, a szerzeményeivel nem is szolgált rá. Aztán tavalyelőtt megtört a jég. A szakma dicshimnuszokat zengett a 2005 szeptemberében kiadott, Chaos And Creation In The Backyard című nagylemezéről. Megérdemelten. A The Beatles legjobb pillanatait idézi a hatvanas évek végéről, miközben ízig-vérig mai. Nigel Godrich producer segédletével sikerült magából kihoznia a maximumot.

Tavaly szeptemberben egy oratóriummal jelentkezett, Ecce Cor Meum címmel, majd otthagyta kiadóját, az EMI alá tartozó Capitol Recordsot, és átszerződött a Starbucks nevű nemzetközi kávéházlánc által indított Hear Musichoz. A Memory Almost Full című albumot a megjelenése napján huszonkilenc ország tízezernél is több Starbucks kávézója játszotta megállás nélkül – a becslések szerint a korongból hatmillióan kaptak ízelítőt egy nap leforgása alatt.

Macca visszatekintő anyagként harangozta be a lemezt. David Kahne producer irányítása mellett készült, leginkább a halál témájára épül. Hősünk nem depresszíven, inkább egykedvű elmélkedéssel, olykor már-már bosszantó siránkozással énekli meg az elmúlással kapcsolatos érzéseit. (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?