Ma kezdődik a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Budapest |

<p>Dedikálásokkal együtt több mint 400 programmal, mintegy 200 új kötettel és 600 résztvevő szerzővel, tudóssal és művésszel várja az érdeklődőket a ma kezdődő 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenáris parkban, amely négy napra Európa legnagyobb könyvesboltjává változik.</p>

A fesztivál idei díszvendég országa Szlovákia, ennek apropójára 18 kiadó gondozásában jelennek meg szlovák szerzők művei magyar fordításban. A több mint 30 kötet között történelmi és irodalomtörténeti munkák, kortárs regények, próza és költészeti antológiák, gyerekkönyvek, valamint egy irodalmi szakácskönyv is szerepel. A fesztiválon 30 szlovák szerző vesz részt, és több mint 50 program kapcsolódik Szlovákia díszvendégségéhez.    A fesztivál díszvendég írója idén a norvég Jostein Gaarder, a Sofie világa, A kártya titka, a Vita Brevis és a Tükör által homályosan szerzője lesz. A környezetvédelemért tett erőfeszítéseiről is ismert író pénteken az Etika a jövőért címmel a globális felmelegedés veszélyeiről tart előadást a könyvfesztiválon.    A hagyományos programok között immáron 16. alkalommal rendezik meg az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, amelyre idén 18 országból érkeznek tehetséges fiatalok. Folytatódik a csaknem háromezer könyvtárost megmozgató Könyvtáros Klub is, az Európai Írótalálkozó résztvevői pedig idén egyebek mellett az irodalmi díjak és pályázatok szerepéről, a siker és az irodalmi kvalitás összefüggéseiről fognak beszélgetni.    A könyvpiaci és könyvtáros szakmai alkalmak, író-olvasó találkozók, zenés előadások, filmvetítések és kiállítások, valamint társadalomtudományi kérdéseket feldolgozó beszélgetések mellett ötödik alkalommal rendezik meg a fesztivál keretében az ország független könyvesboltjainak sokszínűségét ünneplő Kis Könyves Éjt, és idén is számos programmal várja a családosokat a Gyerek(b)irodalom szekció. A fesztivált a hagyományokhoz híven a Születésnapi Irodalmi Szalon zárja, ahol mások mellett Bodor Ádámot, Bereményi Gézát és Spiró Györgyöt is köszöntik.    A 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált csütörtök délután Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Marek Maďarič szlovák kulturális miniszter nyitja meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?