„LOVE”

Régebben gyakran eljártam egy téglafal mellett, melyen különféle bizarr feliratok ékeskedtek. Nem hiányoztak természetesen a „Gabi + Évi = Love” jellegű, krétával felfirkált szívek sem. Felhőszakadások után viszont ezekből a szerelmi vallomásokból fehér csorgások maradtak csupán, s az embernek akaratlanul is eszébe jut, mire vitték e Gabik és Évik, s hogy vajon szerelmük átvészelte-e a mindennapi élet viharait. A félreeső kis utca nyirkos falán a „LOVE” krétafelirat azt a gyanút kelti, hogy felfokozott érzelmi állapotban, romantikus holdvilágnál keletkezett, s az, ami e mögött a „LOVE” mögött rejlik, elképzelhető, hogy nem haladta meg a rögtönzött utcai találkozások felületességét. Társkeresés hirdetésre – olvasni ilyet sok újságban. Hirdetés... Ez a kísérletező, tévedésekkel teli keresés, melynek örök kockázata a teljes sikertelenség.

Az evangéliumi „hirdetés”, a szeretet hirdetése alapjaiban új megközelítést kínál. Mert Jézus azt mondja: „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat” (Jn 14, 15). Ez ajánlat újabban abban a nem mindennapi, némelyek számára egyenesen visszataszító találgatásban nyilvánul meg, hogy honnan veszi valaki a bátorságot, összekeverni a szeretet szép érzését valamiféle parancsok megtartásával? Aki ilyesféle kérdést feltesz, saját téves álláspontját árulja el: persze hogy, a szeretet érzés bár – de nem csak érzés: ha azt akarjuk, hogy kitartson, sőt növekedjék, akkor céltudatosan kell fejlődnie. Erich Fromm szerint ráadásul „a szeretet hit dolga, s akinek kevés a hite, kevés a szeretete”. A Jézus-szeretet tehát több holmi érzelmi fellángolásnál, a Jézus-szeretet az ő küldetésének odaadó elfogadása, párhuzamosan az Ő végtelen személyes szeretetének felfedezésével. Mely szintén fényévekre van a sekélyes érzelmektől: durván tárgyiasult – mint álláspont, mint elv, mint elhatározás –, mikor elvérzett a Golgotán. Ugyanaz a Jézus-szeretet van összefoglalva az ő parancsolataiban – nem akar velük kordában tartani, visszafogni, rabbá tenni bennünket. Úgy teszi fel őket, mint a mi végleges és teljes boldogságunk feltétlen feltételét. Elérésének vitathatatlan belső logikája van, mely mint létkérdés a parancsolatoknak felszólító formát kölcsönöz. Aki kezdi megérteni Jézus szeretetét, elmélyül, s teljesen szabadon fogadja el akaratát parancsként. „Óhajod számomra parancs” – szoktuk mondani azoknak, akiket szeretünk, s akik iránt bizalommal viseltetünk.

Érdekes például, hogy senki nem tiltakozik a rendszeres táplálkozás kényszerűsége ellen. Bár muszáj ennünk, világos számunkra, hogy a pakliban benne van fizikai túlélésünk. Rosszabb a helyzet a lelki túléléssel. Bizonyos emberek a mai napig azt kérdezgetik, „muszáj-e” vasárnap templomba menniük. A helyes válasz valahogy úgy hangoznék, hogy „nem muszáj, de muszáj”. Hogy értelemzavaró az ellentét? Nos, valóban nem muszáj – abban az értelemben, hogy tényleg nem kényszeríthet senki a „vasárnapi kötelesség” teljesítésére. Hisz a külső nyomásra történő viszolygó részvétel e vallási rendezvényeken, nemegyszer nehezen kezelhető ellenérzést vált ki az egyházzal és Istennel szemben. „Aki erőlteti a kereszténységet, az tönkreteszi” – állítja Vittorio Messori, az ismert keresztény író.

Aki viszont úgy értelmezi a vasárnapi szentmisét, mint a lélek számára nélkülözhetetlen multivitamint, mely nélkül a hívő lélek vérszegény és alultáplált marad, az végül belülről, saját szabad akaratából, meggyőződésből határoz úgy, hogy egyszerűen MUSZÁJ találkoznia Jézussal. Akkor már a belső vágy kényszerítő ereje miatt muszáj találkoznia Azzal, aki azt mondta magáról: „Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15, 5).

A fent említett krétafirkákat már rég eltakarták az óriásplakátok, melyeken különböző cégek kínálják az ő gyümölcseiket: biztosítótársaságok tökéletes biztonságot, távközlési vállalatok tökéletes kapcsolatot, pénzügyi intézmények tökéletes kamatot. Persze, a fő csábítóerő, hogy ez a tökéletesség karnyújtásnyira van, és rögtön, bármiféle nagyobb megerőltetés nélkül. Csakhogy ismételten beigazolódik az az örök emberi tapasztalat, mely szerint ingyen nem lehet elérni hosszú távra szóló, valódi sikert, legyen szó az élet bármely területéről. A sikeres Krisztus-követés is ilyen. Ezért felel meg a legalaposabb logikának, hogy Jézus a szeretet viszonyát is kiegészíti a parancsolatok igényességével. Aki azt hiszi, hogy szereti Krisztust, de nem küzd, nem harcol, nem tesz erőfeszítéseket, az komolyan azt kockáztatja, hogy az élet legközelebbi futó záporában ez az ő szeretete is úgy szétfolyik, mint amaz a kréta-LOVE. És hogy ez egyszer s mindenkorra világos legyen, Jézus minden reklámfogás nélkül, ám annál igazabbul kijelenti: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. (...) Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved. Vagy mit adhat az ember cserébe a lelkéért?” (Mt 16, 24,26)

A szerző római katolikus pap