LISTAMUSTRA

Forgatókönyv szerinti listavezetés?
A kislemezek összesítésének élén sehol sem történt változás. 2006 karácsonyának hetében debütált a brit rangsor csúcsán a The X Factor második sorozatának győztese, Shayne Ward a That’s My Goal című slágerével, és négy hétig vezetett.

Forgatókönyv szerinti listavezetés?

A kislemezek összesítésének élén sehol sem történt változás. 2006 karácsonyának hetében debütált a brit rangsor csúcsán a The X Factor második sorozatának győztese, Shayne Ward a That’s My Goal című slágerével, és négy hétig vezetett. Tavalyelőtt karácsony hetében a szóban forgó zenei tehetségkutató tévéműsor harmadik szériájában diadalmaskodó Leona Lewis került az élre az A Moment Like This című felvétellel, s szintén négy hétig uralta a mezőnyt. Tavaly karácsony hetében a negyedik The X Factor győztese, Leon Jackson iratkozott fel az első helyre, és amennyiben a jövő héten sem talál legyőzőre, beéri a két elődjét. Nem biztos, hogy ez összejön neki, a trónjára ugyanis komoly veszélyt jelent Soulja Boy Tellem. A chicagói rapelőadó a héten az ezüstérmes pozícióba lépett elő az első, Crank That (Soulja Boy) című dalával, amely már megjárta az amerikai lista csúcsát, összességében hét hétig vezetett, s ezzel a Rihanna / Jay-Z párossal karöltve (slágerük, az Umbrella szintén hét hétig állt az első helyen) 2007 leghosszabban trónoló felvételét tudhatja magáénak az USA-ban.

Fizikai formátumban is tarol a lemez

A múlt heti listavezetők közül csak a Die Ärzte tudta megőrizni vezető pozícióját. Az Egyesült Államokban a kaliforniai Josh Groban albuma, a No#el az első helyről a harmadikra csúszott vissza. A tizenhárom ismert és kevésbé ismert karácsonyi szerzemény átdolgozását tartalmazó korong október kilencedikén került a boltokba, és 2007 legkelendőbb hanghordozója lett az USA-ban, eladási példányszáma mára elérte a négymilliót. „Ennek a karácsonyi CD-nek minden családban ott kell lennie” – mondta decemberben a tévéshow-jában a népszerű műsorvezető, Oprah Winfrey, ami minden elképzelhető promóciónál többet ért, ezt követően a nagylemez iránti kereslet jelentősen megugrott. Az amerikai eladási rangsor élére – az előrejelzésünknek megfelelően – Mary J. Blige albuma került. Nagy-Britanniában a Radiohead szokatlan időpontban, szilveszterkor (fizikai formátumban is) kiadott hetedik stúdiólemeze debütált az első helyen. Mint ismert, a korong október tizedikén jelent meg, de csak letölthető formátumban lehetett beszerezni. A NOX október harmadikán a Művészetek Palotájában a legnépszerűbb dalait új köntösben, nagyzenekarra hangszerelve adta elő, kiegészítve néhány nemzetközi és magyar sláger átdolgozásával. A koncert tizenhét felvételét felvonultató album váltotta Andrea Bocelli válogatáslemezét a magyar eladási összesítés csúcsán. (puha)

Listavezető kislemezek

Egyesült Államok – Flo Rida Featuring T-Pain: Low

Nagy-Britannia – Leon Jackson: When You Believe

Németország – Timbaland Presents OneRepublic: Apologize

Magyarország – Ákos: Minden most kezdődik el

Listavezető nagylemezek

Egyesült Államok – Mary J. Blige: Growing Pains

Nagy-Britannia – Radiohead: In Rainbows

Németország – Die Ärzte: Jazz ist anders

Magyarország – NOX: Csendes

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?