Lesújtó képek a világról

Trágár beszéd, szennyezett kapcsolatok, durva megnyilvánulások „fent”, és csak egyetlen fokkal enyhébb állapotok „lent”. Ezzel együtt azonban azt is megállapíthatjuk: az idei szemle kevesebb (de nem kevés!) brutalitással, nyílt színi erőszakkal szolgált, mint az elmúlt néhány év bármelyik mustrája, ám az ízlésbeli problémák ezúttal sem kerültek le a terítékről. Új és különleges témák jelentek meg az alkotásokban, a koprodukcióknak köszönhetően különböző kultúrák olvadtak össze, érdekes jelenségek tűntek fel, s ez mind friss erőt, friss szemléletet adhat a magyar filmnek. Szerethető, pozitív hősökből is jóval kevesebbet kaptunk most, mint – mikor is? – a nyolcvanas-kilencvenes években. Nem mintha nem lennének pozitív hősök az életünkben, követésre érdemes példák vagy egyszerűen csak szerethető emberek. A magyar filmrendezők zöme, főként a fiatalok azonban másutt keresik a témát. Sárban, sötétben, káoszban. Mintha szándékosan kerülnék a fényt, és nem akarnák észrevenni azt, ami oldószere bajnak, kínnak, gyűlöletnek, pusztulásnak. Az idei termés leginkább szívet melengető és leghumánusabb alkotása Groó Diána Vespája, ez a szeretnivaló történet, amely egy cigánytelepen élő, tizenkét éves kiskamasz megrendítően tiszta és őszinte érzelmi megnyilvánulása. Az élet kegyetlensége, brutalitása természetesen őt sem kerüli el, kap is egy véres leckét kalandos útja során, mégsem kell attól tartanunk, hogy bűnbe keveredik, és becsületén folt esik, vagy a sok sérelem, támadás, megalázás után egyszer csak feladja. Ez az elszánt, hittel és kitörési vággyal teli kis ember (Tóth Sándor érzékeny arcával) nem fogja feladni, ereje, küzdőképessége, vitalitása és tudásvágya viszi előre, át minden akadályon, átugorva csapdákat, kikerülve veszélyes helyzeteket.

Csapdába estek Dyga Zsombor hősei is, érzelmi csapdába, amelyből nem látják a kiutat. Agresszív film a Köntörfalak, vadul és megállíthatatlanul tör a néző felé, és csak nagy sokára ad kapaszkodót, túl a történet felén. Két testvér (Tompos Kátya, Rába Roland) és egy véletlenül közéjük keveredő harmadik (Elek Ferenc) nem éppen derűvel és örömmel átitatott kapcsolata a film, amelyben egy mélyre ásott titokkal szembesülnek mind a hárman. Hirtelen ugyanis kiderül: bár korábban sosem találkoztak, nagyon is sok közük van egymáshoz. A félresikerült randit ugyanis egy késő esti látogatás követi, amely során két teljesen eltérő világ bontakozik ki: a lányé, aki a nagy szerelmet keresi, a férfié, aki attól fél, hogy már nincs esélye megtalálni, és a lány bátyjáé, aki ágyakon és embereken átgázolva éli biztonságosan berendezett életét. Estétől hajnalig vannak együtt, a váratlanul kirobbanó titok, a drámai poén azonban, amely egész idő alatt ott feszült köztük, mindegyikük életét megváltoztatja. Ugyanolyan kamaradráma ez is, mint Sas Tamás Szélcsendje. Ott három nő egy vitorláson gyilkolja egymást, itt a két férfi és a lány egy amerikai stílusú luxuslakásban. Egyetlen helyszínen nyírják-vágják-szabdalják egymást, bár a „vendég” korántsem olyan kegyetlenül és durván, mint a „nagy szimbiózisban” egymást maró testvérpár. Erős alapokon, kivételesen jó dialógokon áll a film, ám rengeteget nyom a latban a három színész hiteles játéka is. Elek Ferenc a Katona József Színház ifjú művésze, Rába Roland is ott kezdett, az ország legrangosabb társulatában, aztán a Krétakörbe igazolt, majd onnan került a Nemzetibe, ahol Tompos Kátya is kamatoztathatja átütő tehetségét. Három ilyen színész az egekig repíti a legegyszerűbb történetet is – ha annak tétje van.

A Poligamynak, Orosz Dénes nagy reklámmal kaszáló romantikus komédiájának nincs tétje, így hiába a remek színészcsapat. Még a női főszerepet alakító, egyébként tényleg remek Tompos Kátya sem képes nagy ívű alakításra, mert „útközben” az íve is elveszik a történetnek. A férfi-női kapcsolat különböző fázisait megélő, középszerű forgatókönyvíró, András szerelmi álma már a film első felében ellaposodik és érdektelenné válik, így hiába váltogatja a szebbnél szebb nőket Csányi Sándor a kedvére való (neki írt!) szerepben, igazából sok hűhó zajlik semmiért – szerencsére csak másfél órán át. Ha az idei szemlén a legnagyobb csalódást okozó filmet is díjazták volna, akkor én az utolsó percig Orosz Dénesnek drukkolok, hogy a Poligamy kapja. De nem kegyelmeztem volna Köves Krisztián Károly Halálkeringőjének sem, amelyet sem 18 éven aluli, sem 18 éven felüli nézőnek nem ajánlok. Az „aluliaknak” azért nem, mert nem kell, hogy tudják egy hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság receptjét, majd a holttest nyomtalan eltávolításának kémiai módját, illetve a „hozzávalók” arzenálját, „felülieknek” pedig pusztán emberbaráti szeretetből tanácsolnám: kerüljék el messziről még a mozit is, ahol ezt a filmet vetítik. Aki látta Michael Haneke (A fehér szalag Európa-díjas rendezője) korábbi alkotását, a Funny Gamest, annak csak annyit mondok: az csupán véres papírba csomagolt szaloncukor ehhez képest, pedig ott is van, mi nagyon fáj. Kern András és Dobó Kata filmje a Halálkeringő. Terhesen is drogozó, gyűlölettől fröcsögő rendőrnő és rég nem látott apja, a „gyűrött” nyomozólegenda véres története ez a kétszemélyes dráma, amely a thriller minden közhelyét felsorakoztatja. Kern kezében nem veszik el a szerep, végig is viszi becsületesen, saját manírjaitól teljesen megszabadulva, Dobó Kata azonban minden igyekezete ellenére – szemmel láthatóan – csak vergődni képes az apjára is fegyvert fogó, mindent túlspilázó rendőrnő alakjában. Az olcsó hatásvadászat paródiába illő elemekkel váltakozik, van vérfürdő és véres fürdő, Tarantinótól lopott pisztolyos rizibizi és minden más, mi riogatásnak ingere. Csak értelem nincs. Józan ész. Gyártottak volna inkább több kilométernyi csabai kolbászt ennyi pénzből, kaptam el egy okos megjegyzést, amire legalább mosolyogva rábólinthattam.

Egy nyugati mintára szervezett csapatépítés az alapszituáció Almási Réka első filmjében, a párszor ugyan lelassuló, a néző figyelmét azonban így is végig ébren tartó Teambuildingben. Egy vidéki hotelbe tereli vezető dolgozóit a fővárosi multicég, hogy építse a csapat szellemét, növelje teherbírását s természetesen munkakedvét. Agymosás és buzdítás a nagyobb teljesítmény érdekében, avagy hogyan legyünk többek, jobbak, ügyesebbek és rafkósabbak. Hogyan sajátítsuk el az „új világ” diktálta értékrendet? Angliából importált tréner edzi a jól formálható vagy minden próbálkozásnak ellenálló karaktereket. Van, aki dörzsölt és lázad, van, aki bárgyú, kétségbeesett és mindenbe belemegy. Itt a kiszolgáltatottság, ott a konfliktus, amott a tiltakozás. Mindenki másképpen reagál a tréner módszereire. Társadalomrajz egy országról, amely kivívta szabadságát. De szabad-e egy alkalmazott, akit a cége egyéniségformáló (egyéniségbetörő), tréningre küld? Mi történik azzal, aki beadja a derekát, és mi vár arra, aki lázad? Almási Réka (saját forgatókönyve alapján) remek pszichológus módjára vizsgálódik, és a történet végére el is készül az összes diagnózis. A Kolorádó Kidben is kiváló alakítást nyújtó Nagy Zsolt itt is szépet alakít: a rebellis szerepében már az első percben maga mellé állítja a nézőt.

Sas Tamás a Szélcsend mellé még egy filmet tett az idei szemle asztalára: a Presszó 10 év (után) egyszerre utal első, 1997-es játékfilmjére és arra a televíziós sorozatra is, amely tizenöt percekben villantotta fel nemrég egy frissen felújított kávéház törzsvendégeinek jól ismert arcképét. Élvonalbeli színészek kavalkádja a film. Összefogó története nincs is, inkább csak az olcsó, de színes gyöngyszemek fogják össze a válogatott szituációkat, de ahány arc, annyi karakter. Legtöbbjük persze megmosolyogtató, hiszen csupa csodabogár jár ide, barátok és ellenségek, lángoló és kiégett emberek. Élükön a vadítóan csábos cselszövővel, akiről Kovács Patrícia fest izgalmas portrét.

S ha már Presszó 10 év, akkor magyar Filmszemle 2020. Vajon hol tartanak majd a pályán azok, akik a mostani mustrán voltak elsőfilmesek? Mire lesz lehetőségük, és mit mutatnak majd akkor a világból? Az idei kép ugyanis idegesítően lesújtóra sikeredett.