Lelki látlelet a halál kapujából

Életről, halálról, testi-lelki fájdalmakról, érzéki vágyakról beszélnek különböző megvilágításban. Almodóvar bizarr humorral, Özpetek nagy adag filozófiával, Ozon haláli komolysággal. Nyugtalan lelkű hőseik a szenvedélyek labirintusában bolyonganak, s ha szerencséjük van, elkerülik a tragikus véget.

Romain, az Utolsó napjaim hőse számára nincs menekülési útvonal. Sikerei csúcsán szembesül a megváltoztathatatlan valóval. Orvosa gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizál nála. Ozon filmje mégsem a kórról, a rák „teljes hatalomátvételéről” szól, hanem a közeledő halálról. Az elkerülhetetlen tényről. Arról, hogy mit sugall, mire készteti, hogyan irányítja hősünket. Ozon érezhetően otthonosan mozog a témában. 2000-ben egy közeli barátja halála késztette arra, hogy Homok alatt címmel erről beszéljen. Abban egy nő veszítette el élete párját, itt, most egy férfi-férfi kapcsolat borul, a trilógia harmadik részében pedig, amelynek egyelőre csak a körvonalait látja a fiatal rendező, egy gyermek halálát készül megmutatni.

Erős film az Utolsó napjaim. A testi-lelki leépülés minden fázisát láttatja. Romain órája egyre hangosabban ketyeg, mégsem kezd lázas kapkodásba, hogy elintézze, lezárja, elsimítsa földi dolgait. Nem az lesz fontos számára, amit itthagy, hanem az, amit magával visz a végtelen útra.

Romain jó megjelenésű harmincas, sikeres divatfotós. Orvosa nem sok jóval vigasztalja: kemoterápiás kezeléssel kaphat még pár hónapot, ha viszont nem vállalja, már csak napjai vannak hátra. Mit tesz ilyenkor az ember? Elkezd kapkodni, bepótolni, kapcsolatokat rendezni, megbékélni korábban hozott rossz döntéseivel, beletörődni múltba, jelenbe, mindabba, ami volt és mindabba, ami már nem lesz, nem lehet. Talán még egyszer, utoljára ad a testének, szomjas vágyainak. Romain azonban nyugodt és eltökélt. Higgadt fejjel, nyílegyenesen halad a megadott vég felé. A kezelésről lemond, betegségét eltitkolja. Nem simít és nem egyenget otthon sem, szülei szemében továbbra is tékozló fiú, nővérével most sem borulnak egymás vállára. Egyetlen ember van a családjában, akinek mindent bevall: a nagymamája.

Ozon nem osztogat zsebkendőket. Ez nem egy könnyes melodráma. Hősét és szabadon választott témáját ugyanolyan távolságtartással kezeli, mint Romain a környezetét és a közelgő vég hideg tényét. Nagyanyjával azonban meglehetősen bizalmas viszonyban van. Őt mindenbe beavatja, ami a lelke mélyén zajlik. A még mindig elegáns idős asszony élettapasztalata, erős szeretete láthatóan lefegyverzi az egyébként önző, sokszor arrogáns férfit. Kettőjük között mindig is volt egyfajta néma cinkosság. Tőle még a legintimebb kérdéseket is nyugodt vérmérséklettel fogadja. „A szerelmed tud róla, hogy meg fogsz halni?” – kérdezi az unokáját. „Nem. De már elűztem magam mellől” – közli Romain. Elűzte, mert nem akarta, hogy a fiú szenvedjen az elvesztése miatt.

Van azonban a filmnek egy még intimebb vonala is. Romain egy autópálya melletti gyorsbüfében megismerkedik egy nővel, aki elárulja neki: férje terméketlensége miatt nem lehet gyerekük. Következő találkozásuk során megegyeznek: Romain elvállalja az utódnemzés számára sem bonyodalmas folyamatát, így legalább marad utána „lenyomat az időben”. Az aktust azonban nem ketten végzik el – a férj is „besegít”. Ott ül mellettük, s érzékeny érintéseivel biztatja őket. A folyamat intimitásából azonban így sem vész el semmi, sőt így még szebb, tisztább és meghittebb, nyitottságával furcsa mód még zártabb is lesz.

Romain alakjában Melvil Poupaud (ő játssza Rohmer filmjének, A nyár meséjének a főszerepét is) hiteles alakítást nyújt. A figura belső rezzenései mellett fizikai valójában is mindent elhitet. Izmos, szálkás testű férfi a történet legelején, s még a házaspár ágyában is vonzó jelenség, de a film végén, a tengerparti strandon már egyenesen riasztó. Csont és bőr. Megdöbbentően vékony és halálian sápadt. Ahogy bizonytalan léptekkel besétál a vízbe, az már a végső búcsú az élettől.

Laura, a nagymama szerepében Jeanne Moreau hozza legjobb színészi formáját. Nagy erejű alakításával szinte tartópillére a történetnek. A főszereplő barátját a német Christian Seagewald játssza. Ő a harmadik kulcsfigurája a filmnek. Mivel Romain végig kizárja őt haláli titkából, nem is sejti, mi zajlik szerelme lelkében. Szakításuk megmagyarázhatatlansága végig ott ül az arcán, úgy lép ki Romain életéből, hogy majd csak a halálával fogja megtudni, miért kellett hirtelen elválniuk.

Francois Ozon nem a fenegyerek szerepét tölti be a francia filmben. Ő nem a vad éjszakák voyeur-je, és nem azon az úton halad, mint egykor Cyril Collard. Korábbi alkotásai, a Bűnös szerelmek, a Vízcseppek a forrő kövön, a Swimming Pool vagy az 5x2 is egyértelműen azt jelzik: az ő kamerája előtt keserédes minden párkapcsolat és az érzékiség nem jár érzékenység nélkül.