Lehetetlen érvényt szerezni a jognak

Nem éltek valami fényesen. De mert a házasságból három gyermek született, s az egyik szellemi fogyatékos, az apa megpróbálta elnézni az asszony számtalan rossz tulajdonságát. Leginkább az hozta ki a sodrából, ha felesége nem látta el a gyerekeket, nem főzött, nem takarított. Olykor nem türtőztette magát, és a vita tettlegességig fajult.

– Nem vagyok erre büszke, jogom sem volt kezet emelni rá, bár a szomszédok a mai napig azt állítják, túl elnéző voltam. És ennek iszom a levét ma is. Fedél nélkül maradtam, holott a lakást a szüleim vásárolták nekem – kezd keserű történetének ismertetésébe Cs. Sándor dunaszerdahelyi lakos. Négy évvel ezelőtt, 1998. novemberében az éjjeliőrként dolgozó férfi a szolgálat végeztével haza felé tartva a pihenésre gondolt. A lakást kifosztva találta. Rövidesen megtudta, nem rablók, a felesége szállíttatta el a berendezést. Az asszony tudatta vele, hogy beadta a válókeresetet, a fiaival albérletbe költözött. Az 1999. januárjára kitűzött első tárgyaláson a lelkileg összetört Sándor nem volt képes vallomást tenni, a pert elnapolták. Három hét múlva a bíróság felbontotta a 24 évig tartó házasságot, a gyerekeket az anyának ítélte. Cs. Sándor az üres lakásban élt március közepéig, amikor egy nap nem tudta kinyitni az ajtót. Hiába erőlködött. A volt felesége kicserélte a zárat, ugyanis visszaköltözött. Megjelent az ajtóban és közölte exférjével, hogy ide mától nem jöhet be. – Kiborultam, arcul vágtam. Erre felrohant a hozzá hasonló szomszédnőhöz, de közben megcsúszott. Nem sejtem mikor készíttetett látleletet, de a feljelentésben az állt: agyonrugdostam, és eltörtem a kezét. Ez nem igaz, a felettünk lakók látták, mi és hogyan történt. Nem sokkal ezután hivatott a volt feleségem ügyvédnője. A fia tárgyalt velem, elém tett egy szerződést, amelyben az állt: 100 ezer korona fejében lemondok a lakásról. Megfenyegetett, hogy ha nem írom alá, elítélnek testi sértés miatt. Nem volt erőm ellenkezni – mondta el-elcsukló hangon. A férfit az egész ügy annyira megviselte, hogy azóta is orvosi kezelésre szorul. Két és fél éve munkanélküli, eleinte 1400, újabban 1960 koronás szociális segélyből kénytelen élni. A szerződés értelmében Cs. E. (a volt nej) augusztus végéig vállalta az anyagiak rendezését. De sem az év végéig, sőt a mai napig nem fizetett. Annak ellenére, hogy erre jogerős bírósági végzés kötelezi. – Egyedüli szerencsém, hogy 1999. májusában megismerkedtem egy csodálatos özvegyasszonnyal, aki otthont adott nekem – vallotta a szív- és cukorbeteg 51 éves férfi –, három és fél éve özvegyült meg, eladta a családi házát és egy évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen vásárolt lakást.

Itt élnek hármasban a hölgy 17 éves fiával. Békességben, nyugodtan, szeretetben, egy hangos szó nélkül. – Az élettársammal hajlandóak vagyunk megvásárolni a volt lakásomat, kifizetni a közel 200 ezer koronás lakbérhátralékot, illetve kisebb lakást találni az asszonynak, főleg a fiaimra való tekintettel. Csak hát vele nem lehet beszélni, csak ordít és szitkozódik, és persze a fiúkat is ellenem uszítja. Még a 23 éves szellemi fogyatékos fiamat is. Épp a beteg fiatalember kapcsán az apa elárulja, szerinte az anyja nem gondozza kellőképpen, holott hatezer korona gondozási segélyt, s a fiú pedig hasonló összegű rokkantsági járadékot kap. A szomszédok a megmondhatói, hogy dührohamai vannak, tör-zúz, főleg a belső ablakokat, sőt, kezet emel az anyjára. Nem hiszem, hogy jól érzi magát. Cs. Sándor az áldatlan helyzetre, a gyermek alacsony testsúlyára – csak 38 kiló – felhívta a szociális osztály figyelmét is, akik ugyan jártak a lakásban, de mindent megfelelőnek ítéltek, törött ablakokat nem találtak, rendetlenséget sem, vagyis az apa aggályait indokolatlannak tartották. A férfi volt feleségéről elmondja, hogy a rendszerváltás után vállalkozni próbált. A kötödéje csődbe ment és eljárás indult ellene, majd lángos-sütődét bérelt, de ott sem járt sikerrel. Mivel évek óra nem fizette a lakbért és a rezsiköltségeket, lekapcsolták a fűtésről, sőt egy időben a család villany nélkül maradt. A ház lakói nagyon nehezen viselik a házsártos szomszédnőt, de tehetetlenek. Többen is azon keseregtek, hiába fordulnak panasszal az illetékesekhez, mindenki a beteg gyerek érdekeit veszi figyelembe.

Mi arra szerettünk volna választ kapni Cs. E-től, miért nem rendezi adósságait nemcsak a volt férje, hanem a lakásszövetkezet felé sem. Csöngetésünkre előbb a kutya kezdett ugatni (mellesleg ebadót sem fizet), majd amikor bemutatkoztunk, a nappaliba invitált. Sajnos, a lakáson látszott, hogy régen takarítottak benne, a szoba közepén zokni hevert. Az asztalon, a karosszéken morzsák voltak, holott a beteg fiatalember a konyhában evett – bundáskenyeret. S amit a szociális osztály dolgozója nem látott, mi igen: a belső ablakok töröttek voltak.

Cs. E. azzal kezdte, hogy kollégák vagyunk, hiszen újságíró. Amikor utaltunk arra, attól, hogy valaki elvégzi a fizetett – 15 ezer koronás – tanfolyamot, nem biztos, hogy azzá válik, nyomban hangnemet váltott. Hát még akkor, amikor az adósságaira figyelmeztettük. – Nem megyek ki a lakásból, a szövetkezetben megbeszéltem, hogy két héten belül rendezem a lakbérhátralékot. A barátom ideköltözik, őt az elvált felesége fizeti ki, és mindenki, a volt férjem is megkapja a pénzét – jegyzi meg, miközben elárulja, a szomszédnők a többéves kapcsolatát irigylik. Szóba hozzuk, ha nem tudta fenntartani a lakást, miért nem fogadta el volt férje ajánlatát, nem lennének anyagi gondjai. Szinte kiabálva mondja: neki kell a lakás, nem megy sehová. Mit törődünk azzal, hogy 200 ezer koronás lakbérhátraléka van, nincs közünk ahhoz sem, hogy a büntetőkamatokkal együtt 1999. augusztusától több mint 100 ezerrel tartozik volt férjének – mondja a lakás ajtajában. – Nem értem, hogyan lehetséges, hogy jogerős bírósági végzés ellenére senki nem képes behajtani a tartozást – sóhajt egy nagyot Cs. Sándor.

Szlovákiában valóban nem lehet érvényt szerezni a jognak?