Lehet pár kilóval kevesebb?

Az emberiség egyik évezredes problémája, melynek megítélése az idők folyamán a kor ízlésének, szépségideáljának függvényében is sokat változott.

Az emberiség egyik évezredes problémája, melynek megítélése az idők folyamán a kor ízlésének, szépségideáljának függvényében is sokat változott. Köztudott, az elhízás az anyagcsere-folyamatoknak genetikai, központi idegrendszeri vagy endokrin és környezeti hatásokra létrejövő zavara, amely az energia-háztartás egyensúlyának megbomlását okozza. E folyamat a táplálékfelvétel növekedésében és/vagy az energialeadás csökkentésében nyilvánul meg, majd fokozott zsírraktározáshoz vezet – hangzik a talán kissé bonyolult szakmai magyarázat arról, amit mi nemes egyszerűséggel úgy emlegetünk: kövérség.

Mivel többszörös működési zavarról van szó, az orvosok betegségnek tartják az elhízást. Méghozzá olyan kórnak, amelyre ma már a szakértők – a táplálkozással, testmozgással és életmódváltással összefüggő tanácsadáson kívül – megfelelő gyógyszert is tudnak ajánlani. Bár az elhízás, a túlsúly örökös téma (az orvosnak gyakran kudarcot, a betegnek pedig csalódást jelentő rizikótényező), még mindig keveset beszélünk róla. Pedig a kórosan megnövekedett testtömeg óriási többletterhet jelent a szervezet egészének, de különösen a keringési rendszert működtető szívnek meg a mozgásszerveknek, elsősorban az ízületeknek, hangsúlyozzák a szakorvosok, de ezt tapasztalja az elhízott egyén családja, környezete, sőt megszenvedi maga az érintett is, ha látszólag nem törődik is vele. Az elhízottaknál sokkal gyakoribbak azok a gyulladásos (köszvény, reumatoid artritisz), illetve degeneratív (artrózis) ízületi betegségek, amelyek súlyos mozgáskorlátozottságot és fájdalmat okoznak. Ezért aztán a beteg még kevesebbet mozog, ami további kilók fölszedéséhez vezet, s kialakul az ördögi kör – az innen való kitörést sürgetik az Elhízást Kutató Európai Szövetség tagjai. Hangsúlyozzák: minden érintett lássa be, orvosi kérdésről van szó, s a lakosság meggyőzésével, a táplálkozási szokások befolyásolásával, szakszerű terápiák nyújtásával van mód a betegek megsegítésére, a társult szövődmények kezelésére, megelőzésére.

Az elhízásnak az életkilátásokra gyakorolt negatív hatását jól példázza a szumóbirkózók esete. A szumó Japánban sport és egyben életfilozófia is. Hívei, a követők kisgyermekkortól kezdve elkülönítve, sajátos körülmények között élnek. Mindent annak rendelnek alá, hogy minél hamarabb hatalmas testsúlyra tegyenek szert. Ezért nagy mennyiségű, rendkívül kalóriadús ételt fogyasztanak – a sportban elérendő sikerért. Csakhogy nagy árat fizetnek érte – átlagéletkoruk 38 év! És az addig eltöltött évek is tele vannak kellemetlenséggel. – Képzeljék magukat egy kövér ember bőrébe – legfeljebb esztétikai érzékük tiltakozik majd a javaslat ellen, ám fantáziájuk azért meglódulhat – bár azt is mondhatom, higgyenek nekem – mesélte egyik orvosismerősöm, aki egy különleges kezeslábasba bújva belekóstolt egy túlsúlyos egyén életvitelébe. – Tíz kilót adtak rám a test egészén arányosan elosztva, majd egy nagyméretű tükör elé állítottak. Már a látvány is megriasztott, hát még, amit éreztem! Nem volt egyszerű leülni, időbe tellett kikecmeregni a karosszékből. De a járás, a lábak, a karok emelése, vagy csak törzs melletti mozgatása is nehezemre esett. A cipőfűző bekötése szinte megoldhatatlan feladattá vált, a mosakodás, zuhanyozás kínszevedés volt. A karomat nem bírtam felemelni még a vállamig sem, nemhogy hátranyúljak a hátam felé. Az ágyon nem tudtam diszkréten elnyúlni, örültem, ha rázuhantam. A fölkelés újabb megpróbáltatást jelentett, nem volt egyszerű oldalra fordulni sem. Rövid időn belül nyomást éreztem a szívem tájékán, kivörösödtem, mintha gutaütés kerülgetne, csurgott rólam a veríték. Meggyőződtem a súlygyarapodás terheiről, s a társult egészségi ártalmakról: a megnövekvő légszomjról, az izzadásról, a rossz alvásról, a depresszióra való hajlamról és akár az életet is fenyegető alvási légvétel-kimaradás esélyéről – adta közre tapasztalatait.

A táplálkozási szakértők ezek ismeretében szorgalmazzák az ésszerűbb életvitelt, hiszen klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a testsúlynak már 5-10 százalékos csökkentésével megelőzhető a túlsúllyal és elhízással kapcsolatos szövődmények kialakulásának akár 90 százaléka, feltéve persze, hogy ez a csökkenés hosszabb távon is fennmarad. De a súlygyarapodás nem csak esztétikai probléma, hanem gazdasági kérdés is. Az USA-ban 1995-ben kb. 100 milliárd dollárba került a túlsúlyosak ellátása: 51,6 milliárdot fordítottak a kövérséggel közvetlenül összefüggő betegségek kezelésére, a közvetett kórok ellátása 47,56 milliárd dolláros kiadást jelentett. Az egészségügyre fordítható kiadások 5,7 százalékát „nyelte el” a kövérség kezelése, jelenleg ez az arány már 7 százalék.

Mivel Angliában is rohamosan növekszik a túlsúlyban szenvedők aránya, és a gyógyításukra szükséges anyagiak mértéke jelentősen megterheli az ágazat költségvetését, a cukor-, valamint a szív- és érrendszeri betegség csökkenésének lehetőségeit vizsgálták a szakértők. A QALY-s (Quality adjusted life yaers) vizsgálati módszer alapján kimutatták, hogy a sibutramin hatóanyagú gyógyszerrel négy héten át kezelt beteg költségtakarékos. Míg a 2. típusú cukorbeteg gyógyítása 77 275 angol fontot igényel, a szívbeteg gyógyítása 44 111 fontba kerül, az orvossággal kezelt túlsúlyos 10 513 fontos kiadást követel csupán. Szlovákiában a kezelés gazdaságossága csak kis (50 fős) betegcsoporton mutatható ki. A sibutraminnal nem kezelt túlsúlyos cukorbetegek havi gyógyszeradagja 96–462 korona, a magas vérnyomás orvosságai 34–-537 koronát tesznek ki, az analgetikumok havi 107–1400 koronás kiadást jelentenek. Ezzel szemben a Reduktip tanácsadókban kezeltek 9,4 százalékos súlycsökkenése lehetővé tette, hogy 50-ből 28 beteg gyógyszerhasználatát jelentősen módosítsák, a megtakarítás fejenként havi 373 koronát tett ki. Csak a vérzsírcsökkentők betegenként évente 12 ezer koronás költséget jelentenek, a gyógyszerrel fogyókúrázó viszont évi 16 476 koronát takarít meg.

Ideje lenne a vészharangok kongatása mellett általános offenzívát hirdetni a káros, hihetetlen egészségügyi többletköltségeket okozó jelenség ellen. De az elhízásnak mint önálló rizikófaktornak az elismerésével adós az egészségbiztosítás is, ha a kevés mellékhatással bíró, megfontoltan alkalmazott új típusú fogyasztó gyógyszerek borsos vételárához nem tud, vagy nem is akar hozzájárulni.

NOVEMBER 4. UNESCOLondonban 1945. november 16-án 43 ország kormányának képviselője elfogadta az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének alapokmányát. A világszervezet tagországainak száma közel 200, alkalmazotti gárdája több mint 2000 fő, ennek fele Párizsban dolgozik. Fő feladata mindazon erők egyesítése a világon, amelyek az ismeretek, a tudomány és a kultúra elterjedéséért és haladásáért dolgoznak az emberiség békéjének és jólétének érdekében. Tevékenységéhez fűződik az 1952-es egyetemes szerzői jogi egyezmény, a kulturális javak háború idején való védelméről szóló, 1954-ben aláírt egyezmény, számos akció a sivatagi területek termékennyé tételének, az atomenergia békés felhasználásának, az irodalmi mesterművek világnyelvekre fordíttatásának, a tömegtájékoztatás fejlesztésének, egyebek között az „új tájékoztatási világrend” megvalósításának irányában.

NOVEMBER 5. SZENT IMRE ÜNNEPEAz 1000 után született herceg, az első magyar király, Szent István fia volt. 1015-től Gellért püspök volt a nevelője. Az ő irányítása alatt elvégezte a kor iskoláit, megtanult latinul és feltehetően németül is. Mint királyi herceg, természetesen nemcsak a szellemi tudományokban szerzett jártasságot, hanem a hadászatban, a kardforgatásban is. Szerzetesi, szűzességi fogadalmat tett; ennek ellenére megnősült, de fogadalmát házasságában is megtartotta. A herceget 1031-ben, ereje teljében, vadászat közben egy vadkan halálra sebezte. 1083-ban atyjával és tanítójával együtt szentté avatták. A barokk kortól ő a magyar ifjúság védnöke.

A túlsúllyal összefüggő kiadások megoszlása – USA, 1995

- a cukorbetegség költségeinek 61 százaléka

- a szív- és érrendszeri költségek 17 százaléka

- az epebetegségek költségeinek 30 százaléka

- a magasvérnyomás költségeinek 17 százaléka

- a mellrák költségeinek 11 százaléka

- a méhrák költségeinek 34 százaléka

- a vastagbélrák költségeinek 11 százaléka

Az elhízással, túlsúllyal kapcsolatos kérdésekre a Reduktip-vonalon – 0905/855 666 – hétfőtől péntekig 13-tól-18 óráig szlovák nyelvű, a 0907/909 997-es telefonszámon viszont magyar nyelvű tájékoztatást nyújtanak a szakértők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?