Legyen ünnep minden szinten

#Méry Gábor illusztrációs felvétele Az ünnep ragyogását, az irodalmi értékű szövegek helyes értelmezését és előadását volt szerencsém megtapasztalni mint zsűritag. Évek óta szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy végigkísérhetem a gyerekek előadását. Minden bodrogközi és Ung-vidéki magyar iskola pedagóguscsapata a lehető legnagyobb odafigyeléssel, szakmai tanácsokkal ellátva, őszinte lelkesedéssel készítette fel tanulóit a legkisebbtől a legnagyobbig.

A szervezők ünneppé varázsolták a versenyek napjait, a vesztesek is győztesként távoztak, mert a felkészítő tanítók, szülők rávezették őket arra, hogy senki sem vesztes, sőt gazdagabbak lettek egy újabb irodalmi szöveg elsajátításával.

„Nagyon bűnösök a nagyok, mikor elfelejtik, hogy ők is voltak kicsinyek. Nem akarjuk meglátni a kis embert, az eszes embert, akinek vére van, agyveleje van. Idegei, vágyai, céljai, örömei, fájdalmai vannak. Elfelejtjük. Csak emlékeznünk kellene, de nem akarunk emlékezni. Nem akarunk úgy közeledni a gyermekhez, mint ember az emberhez” – írta Ady Endre. Az itt élő embereknek el kell fogadniuk a nehezebb körülményeket. A pillanatok örömteli megélésének a képessége egy csipetnyi boldogsággal kárpótol minket, és ez a felnőttként is megőrzött gyermeki lélek. Az alacsonyabb életszínvonalon élő, a pénznek kisebb jelentőséget tulajdonító és az élet fontos és mindennapi pillanatait sokszor meseszerűen megélő emberek jóformán alig panaszkodnak. A bodrogköziségnek, az ungvidékiségnek lelki értelme van, a szülőföld természeti képe, a történelmi hagyományai. Az Ung-vidéki és bodrogközi magyarok lényegre törő beszéde bizonyos szempontból felülmúlja az átlag magyar ember beszédstílusát, főleg a városi torzított beszédstílust. Komáromi gimnazistaként hallottam egy nyelvésztől, hogy szlovákiai magyar viszonylatban a fülnek a legkellemesebb a bodrogközi és az Ung-vidéki nyelvjárás a maga szépségeivel, viszont a gömöri nyelvjárás rendelkezik a legnagyobb szókinccsel.

Hogy miért ez a hosszú bevezető?!

Azért, mert a korábban tapasztalt kellemes légkört a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny kerületi fordulóján nem észleltem. Csak a prózamondók versenyéről tudok véleményt alkotni, mert ezen voltam jelen, ahol néhány elhangzott döntés túllőtt a célon. A III. és IV. kategóriában nem adták ki az első két helyet, csak a megosztott harmadik helyet, azonban a középiskolásoknál még az országos versenyre való továbbjutás reménye is szertefoszlott, mert úgymond alacsony volt a színvonal. Ha nem is állítom teljes mértékben az ellenkezőjét, meg kell említenem, hogy a Nagykapos és a Királyhelmec környéki tanítók értik a dolgukat, nem egy országos díjat hoztak haza Rimaszombatról a korábbi években.

De nézzük, hogy mi lehetett a gyengébb szereplés oka?

Egy hete az iskolák nagy részében betegség miatt szünetelt a tanítás.

A szereplő tanulók jó része lázasan szerepelt.

Néhány tanulónak, a legjobbaknak, pl. Gönczi Évának (nagytárkányi AI), Illés Boglárkának (királyhelmeci AI) és még sorolhatnám, a szavalóverseny napjával, órájával megegyezve egyszerre két helyen kellett volna lenniük, és ez fizikai képtelenség: Kassán március 24-én tartották a Szép Magyar Beszéd kerületi fordulóját, és ugyanaznap Nagykaposon a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny kerületi fordulóját. Kérdem én, miért kell a két nagy múltú vetélkedőt kerületi szinten egy időben tartani? Miért nem egyeztetnek a szakemberek, miért mindig csak a kis emberek isszák meg mindennek a levét? A legtehetségesebb tanulók így a szervezők hibái miatt elestek a lehetőségektől.

Továbbá: hat kategória versenyzőit végighallgatni, értékelni egyazon zsűrinek nem könnyű feladat, pláne ha az ülőizmok, az agytekervények a vége felé egy kissé el is fáradnak... Szakmai értékelés nem is volt, mert egy kissé hosszúra nyúlt a prózamondó verseny. Minden kategóriát külön kellett volna értékelni, több gyakorlati szakembert kellett volna beszervezni. A tanulók nem lettek okosabbak, csak bizonytalanabbak. Nem csodálkoznék azon, ha többen közülük a jövőben visszalépnének a versenyzéstől.

Ezenkívül kissé meglepődve tapasztaltam, hogy a járási versenyeken a teljes szervezettségű alapiskoláktól 200 koronát, a kisiskoláktól l00 koronát szedtek, állítólag az országos versenyre utalták át a pénzt... Gyakorlati ember vagyok, évtizedek óta otthonosan mozgok az előadóművészeti ágazatokban, egyik-másik tanítványom a szavalásban országos első volt, a bábcsoportommal néhány éve elhoztuk a közönségdíjat, a legjobb dramaturgia díját, a prózamondásban és a megzenésített vers kategóriában idén résztvevőként leszek jelen a csoportommal, a Kösöntyűvel az országos versenyen, ahol Hudák Katalin, a fiatal kistárkányi költőnő által megzenésített József Attila- és Ady-verseket adunk elő, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Elképesztő, hogy mindent az amúgy is szegény iskolákra hárítanak, az útiköltségeket, persze, azt már megszoktuk, de a szülői tanács pénztárcája sem kincsesbánya egy iskolán sem. Szomorú, hogy már a gyermekeinkre sincs pénz az állami kasszában, szomorú, hogy a tisztelt zsűri elnöke nem megfelelő beszédstílusban adta tudtára a versenyzőknek a hiányosságokat. Az arroganciát mint fegyvert ha be is veti a felnőttek világában, kérem, a gyermekeket kímélje meg az effajta szónoki képességétől. Megjegyezném, hogy szerintem a serdülők lelkivilágához közel állnak Móricz Zsigmond szövegei... Továbbá: a magam és a jelenlevő tanító többségének a nevében tisztelettel megkérem Önt, mint a kerületi szavalóverseny próza kategóriájának zsűrielnökét, tegye lehetővé, hogy az említett okok miatt minden kategóriában kerületünket (Bodrogköz és Ung-vidék) alanyi jogon képviselhesse 2-2 tanuló. Ha szlovákiai magyar viszonylatban a színskáláról hiányoznának a bodrogközi és Ung-vidéki középiskolások a próza kategóriában, a kerek egység felborulna... „Bodrogköz, / Szegény elszakadt szirma / Szép nagy magyar virágnak / A földnek, ahová estél, / Mennyi kincset adtál! / Annak pompás része maradtál // Csöndesen, félve, / Az árvák szeretetet kolduló / Szemével nézve / Várod, hogy valami kegyes szél / Hazaröpítsen végre... // Már nem is árvaságod ríkat, / Hanem az, hogy a nagy virágot / Nélküled is virítani, / Pompázni látod: / Nem sirat, nem vár vissza téged / A te régi világod” – írja Hudák Katalin Árva anya című versében.

Végezetül... Az év elejétől nagyon összehúztuk a nadrágszíjat, és nem engedhetjük meg, hogy éppen ezek a finom lelkű, tehetséges gyerekek a bőrükön észlelhessék a rájuk szabaduló zsarnokságot, a mai világ személyiségromboló hatásaitól őket igencsak kell óvni. A költészet, a jó olvasási élmény minket erősítve megvéd a külső nemkívánatos hatásoktól, a szellemi sivárságtól, az erkölcsi parttalanságtól, és ezért kell hogy ünnep legyen a szavalóverseny minden szinten.

A szerző pedagógus