Lázár Ervin Két kis mese

Egyszer két Reggel találkozott a Tejúton.

– Jó reggelt, Reggel! – mondta az egyik, s megemelte halványkék fényekből szőtt kalapját.

– Adjon isten! – mondta a másik barátságos, rubinpiros mosollyal.

– Hova-hova? – kérdezte az első, és megigazította magán fénylő, drágaköves köpenyét.

– A Földre. A Földre megyek – mondta a másik átszellemülten.

A fényekből szőtt kalapú erre elkomorodott, még a kalapja is halványabb lett hirtelen, s a drágakövei mintha elfelejtették volna a csillogást.

Még hogy a Földre! – mondta baljóslatúan. – Ne ám, hogy úgy legyen!

– Márpedig az úgy van! Ma lesz a Földön május első vasárnapja, igaz?

– Igaz.

– Nahát akkor! Ma én fogok lent derengeni és pitymallani.

– Azt szeretném látni – kiabált a társa –, május első vasárnapjára én megyek! Még hogy derengeni és pitymallani! Kerengeni és nyilallani fogsz, édes barátom. Ma én ragyogok fel a Földön.

Ezzel futásnak eredt. De a másik sem volt rest, elgáncsolta, puff, nagyot esett, csak úgy porzott a Tejút. Nosza, összeverekedtek, tépték egymást. Hajnaldarabok, pitymallatrongyok, derűfoszlányok röpködtek körülöttük. Végre aztán az egyik győzött – ki tudja, melyik; a verekedés előtt egyforma szépek, daliásak voltak, utána meg egyforma rongyosak, töpörödöttek –, s ment a Földre, hogy fölváltsa az éjszakát.

Az emberek meg kinéztek az ablakon, és azt mondták: „Hű, de ronda reggelre virradtunk!” És nem is lett jó kedvük egész nap.

Mit ugrálsz, Hideg?

Egy szép, augusztusi napon nyitva maradt a Szaratov ajtaja.

– Aha – mormogta odabent a Hideg –, most itt az alkalom!

Féloldalasan kislisszant a résen. Megállt a konyha közepén, rettentő szemmel körülnézett.

– Majd most megmutatom nektek! – sziszegte vészjóslóan.

Kihúzta magát, behajlított karját vállmagasságba emelte, fitogtatta az izmait. Olyan izmai voltak, mint egy kafferbivalynak. A Mozsár, a Konyhaszekrény, a Fületlen Bögre, az Ép Fülű Bögre, a Kávédaráló, a Háromlábú Hokedli, a Körömreszelő (mit keres egy körömreszelő a konyhában?), a Húsvágó Bárd, a Merőkanál, a Bojtos Butykos, a Tejesköcsög, a Piros Fedő, a Kék Fedő, az Alumíniumfedő, a Burátlan Lámpa, a Konyhaasztal és a Kettőbe Vágott Paradicsom hökkenten nézett rá. A Hideg tánclépésben végiglejtett a konyhán, majd ökölvívóállásba helyezkedett. Vészjósló hangon kérdezte:

– Melyikőtökkel kezdjem?

Körülnézett. Majd ezzel egy időben azt mondta:

– Brrr!

A konyhában mindenki behúzta a nyakát. Azt gondolták: „Jaj, nehogy rajtam kezdje!”

Csak a Körömreszelőnek (mit keres egy körömreszelő a konyhában?) jutott eszébe: „Mit akarhat ez kezdeni?”

A Hideg meg újra azt mondta:

– Brrrr!

Egy kövér verejtékcsepp jelent meg a homlokán. Bal karján elernyesztette az izmokat, a homlokához nyúlt, elkente rajta a verejtékcseppet. Közben a bal lába megroggyant.

– Majd én most... – kezdte volna újra, de csak szánalmas suttogásra telt. Megroggyant a másik lába is.

– Ó, jaj! – mondta a Hideg, s már patakokban ömlött róla a víz. Reszketett, de azért még egyszer próbálkozott.

– Most megmutatom nektek... – nyöszörögte, s elcsúszott. Minden ízében reszketve feküdt a konyha kövén.

– Segítség! – mondta ekkor. – Segítsetek!

Gyorsan odafutott hozzá a Mozsár, a Konyhaszekrény, a Fületlen Bögre, az Ép Fülű Bögre, a Kávédaráló, a Háromlábú Hokedli, a Körömreszelő (mit keres egy körömreszelő a konyhában?), a Húsvágó Bárd, a Merőkanál, a Bojtos Butykos, a Tejesköcsög, a Piros Fedő, a Kék Fedő, az Alumíniumfedő, a Burátlan Lámpa, a Konyhaasztal és a Kettőbe Vágott Paradicsom. Betámogatták az elalélt Hideget a Szaratovba, és rácsukták az ajtót.

– Ez még azért majd megmutatja nekünk, figyeljétek meg – mondta a Körömreszelő (mit keres egy körömreszelő a konyhában?). – Majd decemberben megmutatja.

A többiek hallgattak. Megértek már jó néhány decembert. A Mozsár egymaga százötvenet.

A Hideg meg gyógyulgatott a Szaratovban.