Látlelet az első nap első feléről

Részlet a kassai KGSzT előadásábólKiss Gábor felvételeValahogy így jellemezték a kisebbségi nagyérdeműt Spiró György Imposztorában, amely Litvániában élő lengyel színészekről szól ugyan, de természetesen nekünk üzen. Ez a darab remek választás volt a 41. Jókai Napok „felütéseként”, sőt megkockáztatom, hogy valamennyi csoportnak látnia kellett volna a Jókai Színház előadását, mert a színészek önmagukról vallhattak, kesernyés grimaszokat vághattak, állást foglalhattak, összekacsinthattak velünk, sorok közt olvasókkal. Láthattuk, milyen az, amikor az anyaország leveszi kezét a határon túli lengyelekről, milyen az, amikor nincs élő kapcsolat az anyanyelvi kultúrával. Ilyenkor a magára hagyott közösség deformálódik, degenerálódik, lassan szétmorzsolódik az állandó megkötöttség miatt. Ami bonyolult, az a közönségnek nem kell, ami teátrális, azt pedig a színészek vetik meg, legalábbis egy ideig. Amíg bele nem törődnek a helyzetükbe.

Az önmegvalósítás lehetőségét keresik a Jókai Napok szereplői is. Egy képzelt világban, amely – legalábbis látszatra – távol áll a való világtól. Bár aki Spiró üzenetét megértette, ebben sem lehet olyan biztos.

A mindig friss és aktuális fesztiválújság, a Visszhang első számában így köszönti a résztvevőket a Pódium Színházi Társaság elnöke: „Egy újabb év telt el, újra itt a június, újra itt a nyár eleje, és sokunk naptárában a Jókai Napok van nagybetűvel bejegyezve. Ismét Komáromba sereglett össze a nagy csapat, a felvidéki amatőr színésztársadalom. Színészek, rendezők, díszlet- és jelmeztervezők, dramaturgok, kritikusok, vagy egyszerűen csak színházpártolók.” Nos, én ezt a nagy csapatot úgy jellemezném, hogy tűzoltók, bolti eladók, hivatalnokok, műbútorasztalosok, tanárok, diákok, ácsok és női szabók. Ebben ugyanis pont az a szép, hogy a városi rendőr dán királyfi lehet a színpadon, a rossz tanuló arab sejk, az eladó pedig miniszter. Nem beszélve a munkanélküliekről, akik örülnek, ha bármik lehetnek. Egy rendező mesélte, hogy velük a legkönnyebb próbát egyeztetni, mert mindig ráérnek. Mi ez, ha nem a nagy modern groteszk?!

Az üdítően rövid hétfő esti megnyitó szónokai a játék örömének és a színpadon elengedhetetlen őszinteségnek az ecsetelése mellett azt számolgatták, vajon elegen vagyunk-e a foghíjas nézőtéren. Tulajdonképpen mind a hárman egyetértettek abban, hogy pontosan annyian vagyunk, ahányan lennünk kell. Megszűnt a rendezvény mozgalmi jellege, illetve dackorszaka, ma az van itt, akit érdekel az amatőr színjátszás. Bár az amatőr szó se illik ide. Tóth Tibor, a Jókai Színház igazgatója sokat idézett, de többszörösen idevágó biztatást fogalmazott meg, amikor kijelentette, hogy nincs amatőr vagy profi színház, csak jó és rossz színház van. Nos, itt Komáromban most mindenki abban reménykedik, hogy jó színházból lát minél többet. A műsorfüzet alapján bizakodhatunk. Mi tagadás, jó nagy fákba lettek belevágva azok a bizonyos fejszék (Moliere, Shakespeare, Csáth Géza, Ionesco, Goldoni, hogy csak kapásból soroljunk néhány szerzőt).

A lapzárta gonosz ördöge sajnos gúzsba kötötte a tudósító kezét, ezért csak két előadást tudok itt és most méltatni. Közülük az egyik versenyen kívül volt látható tegnap délelőtt a lakszakállasi Boncák Színjátszócsoport jóvoltából, akik a Duna Menti Tavaszról a legjobb színpadi mozgásért járó különdíjat hozták el. A csoport felső tagozatos alapiskolásokból áll, azaz a Jókai Napokra nem nevezhettek be, ám kíváncsiak voltak az itteni zsűri véleményére, és meg akarták mutatni magukat a fesztivál közönségének. Ez dicséretre méltó cselekedet, a gyerekek szokják a színpadot, a nézők pedig belekóstolhatnak egy másik korosztály tudományába. Domonkos Zsuzsa csoportvezetőtől megtudtuk, hogy náluk nem volt tehetségvizsga, aki szerepelni akart, tagja lehetett a csoportnak, és sokan akartak szerepelni, több mint harmincan. Nehéz volt olyan darabot találni, ahol mindenkinek jut egy nyúlfarknyi szöveg, és a koreográfiákat is úgy találta ki Vicencz Andrea, hogy a lépések jól mutassanak, de ne haladják meg a társulat képességeit. Ráadásul ezen a héten minden tárgyból évzáró dolgozatokkal gyötrik a fiatal művészeket. Amikor önök ezeket a sorokat olvassák, talán épp matekból írják azt a dogát, amit tegnap, az előadás napján kellett volna abszolválniuk. A többi csoport megtekintése helyett pedig tanultak a derék diákok. Hát mi ez, ha nem önfeláldozás?

A kassai gimisek KGSzT csoportja egy remek Heltai Jenő-mesével érkezett. Már maga a szöveg elvarázsolt, ennyi ékes mondatot betanulni pedig nem csekélység. Ráadásul jó ötletekből is jutott a színpadra, és néhány figyelemre méltó színészpalánta is sarjadozik Kassán. Fecsó Szilárd díszlete maga az Ezeregyéjszaka, és dicséret illeti a zenei szerkesztőt is az arab hangulatért. Mialatt ezt írom, épp értékel a zsűri. Remélem, senkit sem döngölnek földbe. Mert a játék öröme azért meg kell, hogy maradjon.