Lassú agónia

Az Arizóna zenekar Dunaszerdahelyen lép fel a Magyar Dal Napján

Idén már csak pár magyarországi helyszínen rendezik meg szeptember második vasárnapján a Magyar Dal Napját, viszont Kassán és Dunaszerdahelyen nem akármilyen program lesz.

A Magyar Dal Napját Presser Gábor kezdeményezte, a 2008-as Sziget fesztiválon rendezték meg először, rengeteg fellépővel, hétórás koncerttel. A hatalmas siker az ötletgazdát is meglepte. A következő évtől országos rendezvénnyé vált, és fokozatosan több határon túli helyszín is bekapcsolódott a magyar dalokat népszerűsítő, illetve a helyi zenei tehetségeknek teret adó kezdeményezésbe.

A települések lelkesedése azonban idővel alább hagyott, mivel önerőből kellett finanszírozniuk a zenés programokat. A Magyar Dal Napjának 2015 óta nincs központi koordinátora, sem hivatalos honlapja – ekkor szűnt meg anyagi okokból A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft, amely azzal a céllal jött létre, hogy az angolszász zenei dömpingben felhívja a figyelmet a múlt és a jelen magyar dalkincsének értékeire.

A honlap szerkesztői ezzel az üzenettel búcsúztak: „A Magyar Dal Napja igazi ünnepé vált, a koncerteket szervezők, rendezők nagyszerűen végzik a dolgukat, jól sáfárkodnak a közönség szimpátiájával, támogatásával. A kezdetekkor úgy képzeltük, hogy ezt elérni öt-hat év kell majd. Megtörtént. Nincs tovább szükség a rendezvények központi irányítására. Ezért a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. lassacskán megszűnik, ám az általa (is) megteremtett hagyomány tovább él, hirdetve Magyarország zenei sokszínűségét. Boldog Magyar Dal Napját 2015-ben is!”

Úgy tűnik, nélkülük és főleg anyagi támogatás nélkül nem igazán működik, illetve nem tud fejlődni ez a szép kezdeményezés. Budapesten, ahol 2013-ban még tizennégy helyszínen zajlottak a nagyrészt ingyenes koncertek, idén két programot találtunk, amelyek a Magyar Dal Napjához kapcsolódnak, bár az egyiknek alcíme is van: női különkiadás. A Kobuciban Bognár Szilvia, Herczku Ági, Szalóki Ági és Palya Bea, a magyar népzene négy bájos propagátora lép fel zenekarával vasárnap, nem együtt, hanem egymás után, de nyilván közös éneklés is lesz. Ez a program nem ingyenes, a másik viszont igen, bár talán kevesebb érdeklődőt vonz. A Magyar Művészeti Akadémia két legyet üt egy csapásra: összekötötte ezt a napot az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulójával. A Vigadóban 19. századi magyar költők verseire írt dalokat ad elő Mécs Károly színművész, valamint két operaénekes, zongorakísérettel.

Fennmaradt viszont az a szimpatikus program, amely eredetileg a Magyar Dal Napja felvezető eseményeként indult 2010-ben: a Dallamos Villamos. Holnap kora délutántól estig nosztalgiaszerelvény közlekedik a 4-es villamos vonalán, ahol összesen tizenhat fellépő várja az utasokat zenével. Az eredeti koncepciótól eltérően nemcsak fiatal, kezdő zenészek játszanak az utazóközönségnek, hanem olyan sztárok is, mint az Anna and the Barbies (akusztikus trió felállásban), vagy Molnár Tamás a Jetlag zenekarból, illetve a gyerekek egyik kedvence, a Buborék együttes.

A magyarországi vidéki városok közül csak Siófokon találtunk egy szabadtéri koncertet három ismeretlen zenekarral (Blokk együttes, Egerszegi Akusztik, The FreakEnd), valamint Ráckevén, ahol a kis-Dunán csónakázva élvezheti a közönség a dalokat. A fellépők listája azonban itt még szervezés alatt áll, ami két nappal az akció előtt eléggé furcsa információ.

Ezért dicséretes, hogy nálunk, Dél-Szlovákiában két városban is megrendezik a Magyar Dal Napját. Kassa már 2012-ben bekapcsolódott a rendezvénysorozatba, első határon túli helyszínként. A Csemadok Területi Választmánya és a Kikelet Ifjúsági Közösség szervezésében idén is a Rodostói Ház udvarán zajlanak a koncertek, amely ideális szabadtéri helyszín. Kapunyitás 15 órakor, a műsort a Buzitai Citerazenekar kezdi, amely tavaly első magyar szereplőként indult az RTVS Énekel a föld (Zem spieva) című népzenei és néptánc tehetségkutató műsorában.

Utánuk következik a Csemadok Őszirózsa hagyományőrző énekcsoportja, majd két igazi sztár, Tóbisz Titusz operaénekes és bátyja, Tóbisz Tinelli Tamás, a Misztrál együttes vezetője lép színpadra. A testvérpár régóta nem szerepelt együtt, már csak miattuk is érdemes ellátogatni a rendezvényre. A miskolci Önkontroll együttes rockzenével érkezik Kassára, őket követi a GolDDies Szwingatlanügynökség, egész más zenével. A retROCK akusztik régi magyar rockslágereket játszik, a napot pedig egy állandó fellépő, a Gablyasz Band – Charlie Projekt zárja. Bár a rendezvény nem ingyenes, a belépő ára barátságos, sőt szimbolikusnak mondható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?