V. Magyar Dal Napja, a magyar dalkincs ünnepe

Varga Rebeca a színpadon (A szerző felvétele)
Dunaszerdahely |

Ötödik alkalommal rendezték meg a Presser Gábor által 2008-ban életre hívott Magyar Dal Napját Dunaszerdahelyen, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren.

A rendezvény a Musicorum Polgári Társulás szervezésében a város támogatásával valósult meg. A már hagyománynak számító eseményt számos magyarlakta községben szervezik meg mindig szeptemberben, hogy felhívják a figyelmet a magyar dalkincsre. „Dunaszerdahelyen mindig hazai, felvidéki, Szlovákiában élő és alkotó előadók kapnak szerepet és fellépési lehetőséget, hogy megmutathassák, nálunk is vannak kiváló művészek” – írja Bertók Tóth Kati a rendezvény főszervezője, Musicorum Polgári Társulás elnöke a rendezvény meghívójában. A nagyszínpad idei fellépői Varga Rebeca, Bernáth Tamás, az Estendøn zenekar voltak, végül Kovács Koppány zárta a sort lemezbemutató nagykoncertjével.

A nap két házigazdája Bertók Tóth Kati és Bernáth Tamás (A szerző felvétele)

A magyar zenei fesztivál

Musicorum Polgári Társulás fő célja a Szlovákia területén élő nemzeti kisebbségek közösségi életének támogatása, fejlesztése és megszervezése. A rendezvény műsorvezetője Bernáth Tamás, a Komáromi Jókai Színház előadóművésze volt.

„Már középiskola alatt rendszeresen szerepelt színházakban, majd Gór Nagy Mária színitanodájában folytatta tanulmányait Budapesten. Feltűnt a Família Kft. című magyar sorozatban, játszott Psota Irénnel és számos musical-ben is bemutatkozott. Majd végigturnézta a Dracula című előadással Németországot és csak ezután tért vissza Komáromba”

– vezette fel Bertók Tóth Kati a program műsorvezetőjét, aki a technikai szünetekben, a színpadi átszerelések alatt szórakoztatta a közönséget. A néhol szeles és esős idő ellenére is remek előadásokat vonultattak fel a szereplők.

 

A rendezvény fő célja, hogy hazai tehetségeket mutasson be (A szerző felvétele)

„Mivel magam is énekesnő vagyok, zenészként nagyon fontos volt számomra, hogy olyan rendezvényt szervezzünk, ami teret ad a magyar zenének, azon belül is például a népzenének, a jazznek, vagy a popnak is. Már ötödik alkalommal rendezzük meg Dunaszerdahely belvárosában ezt a rendezvényt. Idén is ugyanaz a célunk, mint korábban, a hazai előadók szerepeltetése. Szlovákiai, magyarul beszélő, éneklő, alkotó művészek kaptak meghívást”

– teszi hozzá Bertók Tóth Kati.

A színpad mellett kézműves vásárral várták az érkezőket (A szerző felvétele)

Fontos a tehetséggondozás

A nap meglepetése Varga Rebeca volt, aki három év énektanulással a háta mögött páratlan előadásával megdobogtatta az nézők szívét. „Rebeca a diákom és nagyon örülök, hogy ilyen sokat kihoztunk a hangjából. 16 éves volt, amikor elkezdtük a közös munkát” – mondja Bertók Tóth Kati, aki a zenekara mellett számos tehetséget oktat.

 

Varga Rebeca Csallóköznádasdról érkezett a versenyre (A szerző felvétele)

A Magyar Dal Napja rendezvényen főleg olyan formációkra, előadókra koncentrálnak, akik saját szerzeményeket adnak elő. Ilyen volt például az Estendøn, akiknek mindig is saját dalaik voltak.

Az Estendøn zenekar sikere saját szerzeményeiknek köszönhető (fotó: Németh Tibor)

„Már, amikor a zenekarunk megalakult, volt egy megbeszélésünk, ahol egyeztettük az alapelveinket. Eldöntöttük, hogy csakis saját zenét játszunk és csakis magyarul. Magyar nemzetiségűek vagyunk mindannyian, nem is jött szóba, hogy angolul, vagy szlovákul, vagy bármilyen más nyelven játsszunk. Számomra a magyar nyelv mint anyanyelv az elsődleges olyan közlési nyelv, amin a legjobban meg tudom fogalmazni és átadni a gondolataimat. S mivel én írom a dalszövegeinket, ez a természetes számomra. 2017 tavaszától állunk színpadon, azóta csakis magyarul szerepeltünk”

– mondja Kaszmán-Saróka Liliána, az Estendøn zenekar énekes szövegírója. Az este utolsó fellépője Kovács Koppány volt, aki szívhez szóló új dalokkal szórakoztatta a közönséget és a hideg ellenére is varázslatos hangulatot teremtett.

Egy Kovács Koppány rajongó kislány (fotó: Németh Tibor)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?