Lassan megáll a nagy kerék, halkul a gépezet lázas dohogása

Tarlóról fúj a szél, mondják az öregek. Fanyar illat, távoli, titkos, szomorkás üzenet érkezik a szellő szárnyán: hé, emberek..., készüljetek... Ökörnyál száll csöndesen a napsugaras légben, az ég fénye kifakul, és maga a Nap: mint egy húszas villanykörte, már nem melegít, csak világít. Délben még lehet fullasztó a meleg, de hajnalra már szemtelen ködfoltok telepednek a mélyedésekbe.

A földművesek aggódva sóhajtoznak, bárcsak tartana még ez az áldott jó idő. Agyagos kezek kapkodják a krumplit, nehéz gépek mormognak a cukorrépaföldeken, a traktorosok káromkodnak, isznak és jól besározzák az utakat. Ládákba kerül az alma, micsoda termés, micsoda termés, ingatja fejét a gazda boldogan. Káposztát savanyít, aki valamit is ad magára, káposztát dömöckölnek mindenféle hordókba, közé meg sárga birsalmát rejtenek.

És a szüret, ragacsosan csordul a szőlő édes leve, majd kisvártatva dolgozni kezd a must, és mindenki azon töri a fejét, honnan lehetne olcsó cukrot keríteni. A borisszák megesküdsznek, hogy karácsonyig a korsók közelébe se mennek, de aztán megkóstolják a murcit, és karácsonyra persze már rég megitták az egészet.

A gyerekek újra iskolába járnak. Még egy darabig tartanak a nyári szerelmek, még egy darabig látszik a bőrön a bikini keskeny csíkja, de aztán az árokpart füve lassan megsárgul, és már kárognak a varjak, az örök pesszimisták. A gólyák, a fecskék elmennek, de előtte még köröznek egy darabig a fészek felett, vagy végigülik szorosan a villanydrótokat: egyenletes fekete betűk az elsősök írásfüzetében. Ide-oda forgatják a fejüket, cseverésznek, bizonyára útitervet készítenek, vagy talán létszámellenőrzést tartanak.

A fák komótosan készülnek az őszi karneválra: vöröslik a berkenye, vakító sárgán villognak a nyírfák pici levelei. A fotóriporterek pazar színes felvételeket küldenek a képeslapokba, és melankolikus őszi cikket írnak hozzá. Gombászok hada turkál megszállottan a zizegő avarban. Messziről látni a pimaszul karcsú őzlábgombát vagy a kicsi sárga rókagombát. De a tinór- már ravaszabb, kalapja fahéjszín, fondorlatosan álcázza magát.

A horgászok, ez a furcsa népség, villantózni indulnak. Színes, pergő fémdarabkákat huzigálnak a hűlő őszi vizekben, a buta csuka meg ráugrik, csak a hideg vas íze meg a dupla hármashorog józanítja ki. Késő bánat, serpenyőben végzi.

Szemerkélő esővel köszönt mindenszentek ünnepe. A rokonság lázasan krizantém után kajtat. Kinek van szebb, teljesebb! Aztán kimennek a temetőbe, és szélfútta gyertyák fényénél, melyek ingatag árnyakat vetnek a sírkövekre, alaposan kisírják magukat.

Ősz van. A pocsolyák csillogó szemét lezárja a fagy. Égetik az avart, esténként réteges ködök ülnek a falura. A hold nagy, tiszta és titokzatos. Csönd van. Lassan megáll a nagy kerék, halkul a gépezet lázas dohogása.

Ősz van.