Lady Chatterley és Frau Irmelin

Ez az év sem múlhat el Kim Ki-duk nélkül: Karlovy Vary fesztiválján a koreai fim fenegyerekének 14. filmjét, a Lélegzetet vetítették, amely pár héttel ezelőtt Cannes-ban versenyzett.

Irmelin DiCaprioČTK-felvételDíjat ugyan nem kapott, a rendező világszerte egyre szélesebb rajongótábora azonban sem ott, sem Karlovy Varyban nem érzett csalódást az új opus láttán. Az íj és az Idő után Kim Ki-duk ezúttal is erős történettel áll elő, s formát is talál hozzá, meglehetősen izgalmasat. Brutális gyilkosságsorozat miatt halálra ítélnek egy negyven körüli férfit, utolsó napjait tölti a börtönben, amikor a szobrásznő – egy televíziós tudósítást látva – eldönti, hogy meglátogatja. Ők ketten egyébként soha nem találkoznának az életben: a nő luxuskörülmények között él hűtlen férjével, a háromszoros gyilkos (feleségével és két gyerekével végzett) már számolja élete utolsó óráit. „Vannak pillanatok, amikor kínjaink közepette egyszerűen képtelenek vagyunk lélegzethez jutni” – vélekedik a rendező. Az elítélt sokadik öngyilkossági kísérletéről már a tévé is beszámol, s ez rángatja ki a szobrásznőt mélységes apátiájából. A férfi „régi szerelmeként” rendszeresen bejár a börtönbe, előbb a tavaszt, aztán a nyarat, majd az őszt viszi be hozzá legalábbis színes tapétákon. Férje tehetetlenül nézi, mi zajlik le a nőben, megállítani nem tudja, ezért egy nap elindul utána. Felesége közben már intim kapcsolatba került az elítélttel, a telet fehéren izzó érzékiségével adja át neki, amíg férje és kislánya a várakozás perceiben hóembereket építenek a börtön közelében. Döbbenetes erejű kamaradráma kevés szöveggel, sok költészettel, ahogy ezt már Kim Ki-duktól megszokhattuk. Aki pedig majd túlságosan idillinek találja a film utolsó képsorát, annak csak annyit: a kegyetlen képsorok megkomponálásáról híres rendező olykor túláradó érzelmeit sem titkolja.

Két teltházas vetítést tudhat maga mögött Bogdán Árpád szemledíjas, Karlovy Varyban A Nyugat Keletje szekcióban bemutatott első játékfilmje, a Boldog új élet. Hőse, Attila roma fiú, intézetben nevelkedett, lélekben felkészületlenül kezdi el önálló életét. Munkahelye van, lakótelepi albérlete, egykori nevelője továbbra is törődik vele, a „boldog új élet” receptjét azonban ő sem tudja megadni neki. Mélységes belső csendjéből igazából sosem tud kilépni. Berlinben ugyanilyen nagy érdeklődés fogadta a filmet, mint most Karlsbadban, s már megy is tovább újabb fesztiválokra. A részben önéletrajzi elemekre épülő, erősen lüktető érzelmekkel teli alkotás stilizált képeivel és minimalista zenéjével mindenütt a világban meg fogja találni a maga közönségét.

Jó hír azoknak, akik sok-sok évvel ezelőtt szinte falták D. H. Lawrence regényét, a Lady Chatterley szeretőjét. Pascale Ferran francia rendezőnő – mit sem törődve a Sylvia Kristel főszereplésével készült immár legendás alkotással – Marina Handsszal újraforgatta ezt a nagy sikerű, érzéki történetet. Nyert is vele öt Césart, de ami még ennél is fontosabb: az új változat, köszönhetően a remek színészi alakításoknak, két óra negyven percre valósággal a székhez szögezi a nézőt. Ferran nemcsak a Lady finom lelki rezdüléseit képes megmutatni – a természet is végig engedelmeskedik neki. Mindig épp azokat az apró szépségeket adja a filmhez, amelyekre a szabadon és szabadban szerelmeskedő Lady és annak választottja, a férje által foglalkoztatott erdész szenvedélyes viszonyának ábrázolásához a legnagyobb szüksége van.

A legfrissebb cseh filmek közül Jan Svěrák Betétes üvegek című alkotása került be a versenybe. Nyolc évvel az Oscar-díjas Kolja után ismét egy igazi közönségfilm: Csehországban az elmúlt három hónap alatt 1 050 000 néző látta, megdöntve ezzel minden korábbi rekordot. Ahogy azt a 42. évében járó rendező a vetítés után mesélte: valahol Ostrava környékén egy pap is lelkes híve a filmnek, hiszen vasárnapi prédikációja végén arra buzdította híveit, menjenek el minél többen megnézni, mivel értékes munka, bár van benne szex is, amit ő kihagyott volna. Budapesti kolléganőm kevésbé rajong a filmért, noha Svěrákot ő is szereti, ezt a történetét azonban ő a Szabó családhoz hasonlítja. Talán mert a film sajátos, finom humora lefordíthatatlan. Aki nem ért csehül, az angol feliratokból aligha kapja meg. Nyugdíjba vonul a film hőse, egy rokonszenves tanító. Belefáradt a munkájába, és a diákok is egyre szemtelenebbek. De mivel tele van energiával, előbb beáll a gyorskézbesítő-szolgálathoz, majd egy lábtörés után a lakásához közeli szupermarket üvegvisszaváltójában talál állást. Élvezi, hogy megnyílnak előtte az emberek, boldog, hogy sokaknak segíthet. Házassága mindeközben majdnem széthullik. Előbb felesége féltékenykedését kell kivédenie, majd ő kezd el gyanakodni hirtelen kicsinosodott asszonykája miatt. Mindennapi zsörtölődéseiket, vitáikat szeretettel és féltéssel teli piszkálódásaikat a férj nem mindennapi ajándéka csitítja (egy kis időre), de bármi történt is köztük, az együtt leélt negyven évért mindketten hálásak a másiknak. Fanyar családi komédia, rengetek iróniával és szarkazmussal, Zdeněk Svěrák és Daniela Kolářová remek alakításával. Mintha csak Jiří Menzel több évtizeddel ezelőtt forgatott Magány az erdőszélen című filmjének fővárosi folytatását látnánk.

Frau Irmelin nem sokat időzött a fesztiválon, de az a pár nap, amit itt töltött, mint mondta, rengeteg emlékett idézett fel benne. Tízegynéhány évvel ezelőtt, amikor fia, Leonardo – nem mellesleg: DiCaprio – Los Angelesből érkezett Karlovy Varyba, akkor még a szülei is éltek. Mármint Leonardo nagyszülei, akik Németországból jöttek látogatóba szeretett unokájukhoz, hiszen a mama német. És itt találkozott a fél család, csupán a papa, az olasz származású édesapa, Irmelin férje hiányzott. De ő már akkor nem is volt a hölgy életének igazi társa. Ez a mostani „visszaút” Karlovy Varyba pedig Irmelin DiCaprio nagy útja volt, hiszen A 11. óra című dokumentumfilmet hozta magával, amelynek társproducere. Most ezzel járja a világot, de elsőként a fiához gratulálnak mindenütt. Büszke is rá elmondhatatlanul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?