Kuba: a Castro-korszak vége

Havanna. Történelmi pillanat jött el a kommunista ország életében, Kubában a tegnap kezdődött parlamenti ülésen ugyanis Raúl Castro bejelenti, távozik az elnöki posztról. Ra-dikális változásra azonban még nem lehet számítani, hi-szen a veje veheti át a posztot.

Idén hatvanéves a kubai forradalom. Ennyi ideje, hogy a karibi szigetország élén olyan személy áll, akinek Castro a vezetékneve. Ezért nagy a jelentősége a tegnap összeült kubai nemzetgyűlésnek, amelyen új vezetőt választanak. Raúl az elnöki posztot 2006-ban vette át, miután bátyja, Fidel egészsége nagyon megromlott. Ezt megelőzően a Fidelnél kevésbé karizmatikus, az árnyékában kullogó politikus a hadsereg vezetésében találta meg a helyét. Most nem csupán a 86 éves Raúl Castro utódját fogják kijelölni (a stabilitás kedvéért Fidel öccse 2021-ig a Kubai Kommunista Párt élén marad), hanem a forradalom örökösét. Legalábbis elviekben, hiszen nem titok, a Castrók az elmúlt évtizedekben nem fektetettek nagy hangsúlyt az utódlásra. Néhány éve már mindenki tényként kezeli, hogy a jelenlegi alelnök, a mérnök Miguel Díaz-Canel fogja követni Raúl Castrót. Az 57 éves politikus egyébként Castro veje.

William LeoGrande, a washingtoni Amerikai Egyetem oktatója szerint még nem lehet radikális változásra számítani. „Ha nagyon másképp gondolkodna, mint Raúl Castro, akkor nem őt választották volna utódnak. Továbbá Raúl marad a kommunista párt első titkára 2021-ig, s a párt az, ahol a főbb stratégiai-politikai döntések születnek. Ettől függetlenül Díaz-Canelnek lesz hatása a kormány vezetőire, a döntéseikre, s ez nem elhanyagolható” – véli a Kuba-szakértő. Az elemzők egyetértenek abban, az igazi nyitásra, a demokrácia felé vezető első lépésekre aligha kerül sor addig, míg Raúl Castro, valamint az egykoron vele és a bátyjával harcoló idős káderek életben vannak. „Ne számítsunk arra a kubai vezetők következő generációjától, hogy hirtelen utat nyitnak a többpártrendszer előtt. Végtére ők is kommunisták. A jövővel kapcsolatos víziójuk középpontjában nem politikai reformok, hanem a piaci fellendülést célzó gazdasági reformok állnak. Ha párhuzamokat akarunk keresni, akkor érdemes Kína és Vietnam felé tekinteni” – tette hozzá LeoGrande.

A pragmatikus politikus hírében álló Díaz-Canelre jókora nyomás nehezedik. Főleg, ha nem sikerül fellendíteni a gazdaságot. Raúl Castro neve egybeforrt az óvatos nyitással, amely a társadalom egy része számára életszínvonal-javulást eredményezett, ám ezek nem voltak érdemi szerkezeti gazdasági reformok. Az igaz, hogy a 11 milliós országban a nyitás hatására mintegy 600 ezer ember kezdett vállalkozni, a mobilhálózat kiépítésével pedig a telefonnal rendelkezők száma 5 millióra nőtt, viszont az átlagfizetés még mindig alig éri el a 30 dollárt (25 euró), ezért a lakosság jelentős része a külföldre távozott kubai százezrek hazautalására szorul. Az új elnök kénytelen lesz továbbhaladni a reformok útján, ám ha túl gyorsan cselekszik, azzal magára haragíthatja a konzervatív pártelitet, ha viszont túl lassan, azzal a kubai emberek elégedetlenségét vívja ki. A komplex helyzetet tetézi, hogy Venezuela, a hű szövetséges modern története legnagyobb krízisével néz szembe, ezért akadozik a kedvezményes árú olajszállítás, valamint Donald Trump amerikai elnök elődjével szemben úgy véli, ki kell véreztetni a rezsimet. (čt24.cz, HN, Népsz.)