Köszöntő rejtett utalással

A Szerenád szereplői és a gratulációt fogadó Bodon Andrea, a KGSZT vezetőjeA szerző felvételeBodon Andreának hívják ezt a fiatal tanárnőt, aki immár tíz éve vezeti a Márai Sándor Gimnáziumban működő KGSZT csoportot (Kassai Gimnázium Színjátszó Társulata). Ez már önmagában hatalmas tett. Akinek manapság sikerül felkeltenie a diákokban (a fiúkban is!) a színjátszás iránti érdeklődést, aki eléri, hogy tizenévesek az iskolai kötelezők mellett több oldalas szöveget tanuljanak meg és hetente kétszer próbán töltsék délutánjukat, az előtt a legnagyobb színházi rendezőknek is le kell kapniuk kalapjukat.

A KGSZT vakmerően kezdett, elsőként a Padlás című musicalhez nyúltak, még mielőtt teljes lett volna a társulat. Az egyik srác azonnal kijelentette, hogy szerepelni ugyan szeretne, de ne várja tőle senki, hogy bármit is memorizáljon. „Neked nem is kell, te leszel a néma hóhér!” hangzott a kézenfekvő válasz. A fiú maradt, a színjátszó csoport gimnáziumi éveinek legemlékezetesebb időszaka lett, az előadás pedig 1996-ban elnyerte a legjobb zenés produkciónak járó díjat a Jókai Napokon, ami első nekifutásra biztató eredmény.

Mindezt az elmúlt szombaton tudtam meg, amikor a KGSZT tízéves születésnapját ünnepelte a Márai Stúdióban, egy „dramaturgiailag” tökéletes, hangulatában bensőséges, családias rendezvénnyel, melynek részeként a jelenlegi csapat előadta Mrozek egyfelvonásos abszurdját, a Szerenádot. Ezzel egyébként tavaly elnyerték a Jókai Napok nívódíját, a rókát játszó Havasi Péter lett a legjobb férfi szereplő, Fecsó Szilárd díszlete pedig a díjnyertes kuliszsza. Mára kiforrott, bárhol előadható produkció lett a Szerenádból, melynek tanulsága mostanában duplán is érvényes: a tyúkokat nem árt jól bezárni a tyúkólba, vagy legalábbis dróthálót húzni föléjük... Ilyenkor lehet igazán felmérni, mennyit fejlődtek a srácok egy év alatt. Elég, ha csak annyit mondok: többen közülük már a Thália Színház előadásaiban is szerepelnek.

A szülinapi buli tulajdonképpen egész napon át tartott, délután a KGSZT eddigi produkcióit vetítették le azok számára, akik annak idején lemaradtak róluk, nosztalgiázni akartak, vagy tíz évvel ezelőtti önmagukra voltak kíváncsiak. A Padlás vetítésén az egykori szereplők reakcióit nagyobb élmény volt figyelni, mint magát a vásznat. Remekül mulattak magukon és egymáson, és persze a kritikai érzék is működött: minden apró hibát azonnal kiszúrtak. A teremben ülő közönség pedig ugyanúgy megtapsolt minden betétdalt, mint a felvételen jelen lévő nézők.

Most pedig egy kis kronológia. A „félig mese, félig musical” után szlovákiai magyar költők verseiből és prózarészleteiből állítottak öszsze egy műsort, amint azt sejteni lehet, főleg a kisebbségi lét problémáira fókuszálva. 2000-ben Márai Sándor születésének századik évfordulóját szintén irodalmi összeállítással ünnepelték, amelynek Magyarországon is nagy sikere volt, a Határon Túli Fiatalok I. Kulturális Fesztiválján a zsűri fesztiváldíjjal jutalmazta a produkciót. Az iskolában eközben egyre nagyobb divatja lett a színjátszásnak, két évvel később már a harmadik „nemzedék” próbálkozott valami újjal, Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjével, amellyel szintén eljutottak a komáromi országos megmérettetésre, és a legkreatívabb előadás díját érdemelték ki. 2004-ben Heltai Jenő gyönyörű nyelvezetű mesejátéka, Az ezerkettedik éjszaka következett. A jelmeztervező átképezte magát „plasztikai sebésszé”, és török katonákat varázsolt a gimnazista lányokból, a csoporton belüli fiúhiány megoldhatóságának ékes bizonyítékaként. Érdemes volt bajuszt ragasztani, mert a KGSZT ezzel a darabbal meghívást nyert a zsámbéki színjátszó fesztiválra.

Radnóti Miklós halálának 60. évfordulóját, valamint József Attila születésének centenáriumát már egy csapat határozott fellépésű, szépen artikuláló, érzékeny fiatal várta. A „Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg”, valamint az „Igy éltem s voltam én hiába” komoly hangvételük ellenére szép sikert arattak itthon és Magyarországon egyaránt.

A szombati koccintáskor valamelyik gratuláló még legalább húsz-harminc évet kívánt Bodon Andreának a színjátszó társulat élén. Nem emlékszem, ki volt az, de a lelkembe látott. Persze én nem mernék ilyesmit hangosan kimondani. Úgyhogy csak rejtve utalok rá.