Kósa László hatvanesztendős

Mindez persze csak az egyik, számunkra, szlovákiai magyarok számára fontos Kósa László. A másik az a tudományszervező, szakíró, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művelődéstörténeti Tanszékének vezetője, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke, 1998 óta a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

1942. július 17-én született Cegléden. Gyermekkorát Gyulán töltötte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát magyarból és néprajzból (1967). Ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjának tudományos főmunkatársa, majd 1987-től a Eötvös Loránd Tudományegyetem Művelődéstörténeti Tanszékének a vezetője.

Valahol olvastam, hogy a 21. század tudósának, amellett, hogy kiváló szakember, nagyon jó kommunikátornak is kell lennie. Magyarán: tudományos eredményeit el kell, hogy tudja adni a nagyközönségnek, meg kell, hogy tudja fogalmazni közérthető nyelven azokat az eredményeket, amelyeket előzőleg, illetve párhuzamosan a szakmai nagyközönség számára szaknyelven megfogalmazott. Nos, Kósa László ezen a téren messze megelőzte ezt az elvárást, hiszen a hatvanas évektől rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat (nálunk talán nincs is olyan város, kisváros, ahol ne fordult volna meg legalább egyszer), Szemerkényi Ágnessel közösen megírta az azóta több kiadást megért, Apáról fiúra című, jobbára az általános iskolás korú gyerekeknek szánt néprajzi ismeretterjesztő öszszefoglalást (1973). Inkább a középiskolás korosztálynak szól a Hagyomány és közösség című áttekintése (1984), illetve a művelt nagyközönségnek a Néphagyományunk évszázadai című gondolatébresztő nagyesszéje (1976). Alapvetően szintén ismeretterjesztő jellegű, bár a szakmai nagyközönség számára is számos új szempontot felvető munkája a „Ki népei vagytok?” Magyar néprajz című áttekintése (1998). Hoszszú éveken át, Ortutay Gyulától átvéve szerkesztette-szervezte a Magyar Rádió Kis magyar néprajz című előadás-sorozatát, amelynek keretében megszólalási lehetőséget nyújtott a magyar szakma szinte valamennyi jelentősebb képviselőjének. A méltán népszerű sorozat legsikerültebb darabjai két külön kötetben is megjelentek később.

Kezdetben agrárnéprajzzal foglalkozott, e témából írta kandidátusi értekezését is (A burgonya Magyarországon. Bp. 1980), majd fokozatosan a magyar nép táji-történeti tagolódásának kérdései felé fordult. Először a Magyar néprajzi lexikon ilyen tárgyú, Filep Antallal közösen írott szócikkeit gyűjtve egybe, azok elé elméleti-módszertani megközelítésű tanulmányt írva jelentkezett a témával (A magyar nép táji-történeti tagolódása. Bp. 1975), majd később, az azóta három kiadást megért, a Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880-1920) c. nagydoktori értekezésében tért vissza a témához, néhány saját korábbi megállapítását is korrigálva (Bp. 1998). Miután/ miközben megírta a magyar néprajz tudománytörténetét (1989), részben nyilván a néprajz paradigmaváltására is reagálva, érdeklődése fokozatosan a társadalomnéprajz, illetve a művelődéstörténet felé fordult. Ennek eredménye egyebek között az általa szerkesztett Magyar művelődéstörténet (Bp. 1998), illetve a Fürdőélet a Monarchiában (Bp. 1999), továbbá a magyar kisnemesség művelődéstörténetét és társadalomnéprajzát taglaló szintézise („Hét szilvafa árnyékában”. Bp. 2001).

E sorok írója éppen negyed évszázada ismeri az ünnepeltet. Akadémiai dolgozószobájában találkoztunk először, amit akkor, ha jól emlékszem, az azóta elhunyt Tárkány Szűcs Ernővel közösen használt. Éppen csak kezdő egyetemista voltam akkor, tele ambícióval, s a vajdasági Klamár Zoltán barátommal – aki már korábban is ismerte – látogattuk meg. Kósa elvégzendő kutatási feladatok tucatjait sorolta elő akkor nekünk, felváltva jugoszláviai és szlovákiai helyszínekkel. Még ma is élénken emlékezem arra a megdöbbent csodálatomra, amely aprólékos helyismeretének szólt. Akkor még nem tudtam, hogy a hatvanas évek végétől – szinte fogadott hazájaként – járja rendszeresen a szlovákiai magyar tájakat, személyes kapcsolatokat épített ki, 1968-ban az Irodalmi Szemlében megjelentette a szlovákiai magyar néprajzi kutatás programját, s hogy már dolgozik a később, Rozmaringkoszorú címen a Madách Kiadó gondozásában megjelentetett népköltészeti gyűjteményén, amely a szlovákiai magyar tájak szöveges folklórjába ad betekintést (1979). Bennünket, az akkor Budapesten tanuló szlovákiai magyar néprajzszakos hallgatókat arra biztatott később, hogy a gömöri Vály-völgy monografikus igényű kutatását végezzük el. Ez – B. Kovács István szervezőmunkájának köszönhetően – néhány éven belül, ha nem is monografikus igénnyel, megvalósult, s évek múlva a debreceni egyetem Gömör Néprajza c. sorozatában meg is jelent. Nyilván nem véletlen, hogy B. Kovács István tovább is folytatta Vály-völgyi kutatásait, és már a rendszerváltás után a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság Népismereti Könyvtár c. sorozatának első darabjaként megjelentethettünk egy újabb Vály-völgy kötetet. Kósa László azóta is jelen van a szlovákiai magyar tudományos életben. Tanácsaival, a Tudományos Kollégiumban elvállalt tagságával ott bábáskodott a Fórum Társadalomtudományi Intézet Etnológiai Központjának kialakításában, publikációnkba készséggel ad kéziratot, ajtaja mindig nyitva áll a szlovákiai magyar néprajzi tudományosság képviselői előtt. Ezúton is szeretnénk a ma hatvanadik életévét betöltő Kósa Lászlónak erőt, egészséget, töretlen munkakedvet és további eredményeket kívánni, innen, fogadott hazájából tisztelettel.