Kortárs orosz film

Pozsony. Tavaly ősszel kedvező fogadtatásban részesült az Orosz filmszezon elnevezésű szemle. Ennek folytatásaként tartják június 3. és 6. között a Mladosť moziban a Kortárs orosz film című mustrát, melyen hét alkotást mutatnak be az utóbbi három év terméséből.

Pozsony. Tavaly ősszel kedvező fogadtatásban részesült az Orosz filmszezon elnevezésű szemle. Ennek folytatásaként tartják június 3. és 6. között a Mladosť moziban a Kortárs orosz film című mustrát, melyen hét alkotást mutatnak be az utóbbi három év terméséből. Olyan filmek is eljutnak a pozsonyi közönséghez, amelyek nemzetközi szemléken már sikerrel szerepeltek, s amelyek az orosz mozgóképes művészet irányvonalairól is képet formálnak. Alla Szurikova Nem hagyhat el című alkotása 1951-be megy vissza, s egy furcsa levelezés krónikája. A film női főhőse, miután hazaérkezik gyógykezeléséről, képeslapot kap egy férfitől, akit a fürdőhelyen ismert meg. A képeslap azonban a férje kezébe kerül, aki az asszony tudta nélkül válaszol a feladónak. A levelezésnek egy politikával átszőtt esemény vet véget: a távoli férfit szabotázzsal vádolják meg, s a nemzet ellenségeként kivégzik. Az elsőfilmes Okszana Bicskova napjainkból vett poétikus komédiája két fiatalról szól, akik botladozva, nehéz döntésekkel indulnak el az életben. Nem mindennapi sorsot vitt vászonra Anna Melikyan Ru?szalka című rendezésében, me??lyért Berlinben megkapta a filmkritikusok díját. A film főhőse egy 18 éves lány, aki balett-táncos akar lenni, mert hatéves kora óra csak a tánc nyelvén képes kommunikálni a világgal. Szép, megható történetet ígér Nyikolaj Szolovcov filmje, amely egy farkaskutya üldöztetéseiről szól. Az orosz élet meggyökerezésének külföldi lehetőségeit boncolgatja Szergej Taraszov Nosztalgia a jövőből című munkája. (tb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?