Kortárs művészeti körképek

Elkényeztetve érezhetik magukat mostanság Dunaszerdahelyen a kortárs képzőművészet barátai: a városban nemrég két olyan kiállítás is nyílt, amely a részen keresztül – némi túlzással – az egészet mutatja be.

A Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesületének csoportos kiállítása a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar GalériábanSomogyi Tibor felvételeA Kortárs Magyar Galériában a Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesületének csoportos kiállítása látható május 24-éig, az ART-MA Galériában pedig a Magyar Szobrász Társaság tagjai állították ki munkáikat.

Testvérkiállításokról van szó, s ezt az érzést nem csak a megnyitók azonos dátuma, valamint a két bemutatkozó szervezet hasonló jellege erősíti (mindkét társaság a kilencvenes években jött létre, a társuló művészek szakmai szervezeteként, Budapest székhellyel, de tagjaik sorában nemcsak magyarországi, hanem határon túli művészeket is tudhatnak). Azonos a két tárlatban az is, hogy nem valamely művészeti irányzat vagy iskola számára nyújtanak bemutatkozási lehetőséget, hanem olyan alkotók számára, akik különböző generációkhoz tartoznak, művészeti hitvallásuk, ihlető forrásuk, formaviláguk nagyban eltér egymástól. Ily módon a két anyag izgalmas vizuális, gondolati és egyben időutazásra hív. Időutazásra, még akkor is, ha a bemutatott műtárgyak az elmúlt néhány év termései. A kiállítások vázlatos összképet kínálnak arról, mi minden él meg együtt, egy időben a kortárs magyar művészet két jelentős ága – a grafika és a szobrászat – ege alatt.

A Kortárs Magyar Galériában mintegy 60 grafikusművész 72 munkáját láthatjuk. Békésen megférnek egymás mellett Szőcs Gézának az ötvenes-hatvanas évek irányzatait idéző, ikonhatású kollázstechnikára emlékeztető berlini élményei, Zemplényi Csaba szecessziós hangulatú litográfiái, Kovács Valéria „sejtgenetikai” ihletésű munkái Kovács Tamás László Tűre fűzött vércseppek szept. 11. című dombornyomatával vagy Kőmíves István Bábel III. című mélynyomásával, mely a globalizációs tendenciáknak állít görbe tükröt... – hogy ízelítőül csak néhányat említsünk a kiállított művek sorából.

A Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesülete egyébként 1999-ben jött létre, 122 magyar és külföldi művészt tudhat tagjának. A szervezet alakulása óta Budapesthez, a Ráday utcához kötődik: grafikai műhelye egyedülálló nonprofit kezdeményezés – a művészek számára lehetőséget biztosít munkáik előkészítésére és nyomtatására; a kiállítóhelyként működtetett Galéria IX mellett a műhelyekben pedig a már kész műveken kívül bárki megnézheti a klasszikus sokszorosított grafikák készítését és nyomtatását a gyakorlatban is. Az egyesület szakmai képzéseket és alkotótáborokat, fesztiválokat is szervez, s végül, de nem utolsósorban: csoportos kiállításokon biztosít bemutatkozási lehetőséget tagjai számára, nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi viszonylatban is (idén ily módon Észtországba, Olaszországba, Finnországba és az Amerikai Egyesült Államokba jutnak el a grafikusművészek munkái).

Az 1994-es alapítású Magyar Szobrász Társaság mintegy 220 tagot számlál. Az ART-MA Galériában Ézsiás István, Hadik Gyula, Kovács Géza, Móder Rezső, Nagámi, Szlaukó László, Csóti Gábor, Várnagy Ildikó, Orosz Péter, Kalmár János, Heritesz Gábor, Bogdándi Szultán, Zsemlye Ildikó, Erős Ágost Koppány, Luzsicza Árpád, Kutak Adrienn, Lipcsey György, Bakos Ildikó, László Bandy és Csemniczky Zoltán munkáiból – túlnyomó többségben kisplasztikáiból – kínálnak ízelítőt. Az összeállítást Szabó Tamás grafikái egészítik ki.

A kiállított műveket áttekintve mintha erőteljesebbnek tűnne az „organikus” irány, azaz a természetes anyagok – elsősorban a fa – felhasználása, amely különféle inspirációkkal – hol ökológiaival, hol néprajzival, hol mitológiaival – társul. A fémek szekciójában egyaránt jelen vannak a korábbi évtizedekben előszeretettel alkalmazott csillogó krómacél objektek, a rozsdás vaskonstrukciók, a drótvázas szerkezetek, s nyílnak utak a formatervezés felé is.

Mint az előzőekben emlegetett kiállítás esetében, itt is különböző generációkhoz, iskolákhoz tartozó, különböző formakultúrájú művészek alkotásai között tehetünk sétát – s kicsiben bár, de a mai magyar szobrászat keresztmetszetét láthatjuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?