Komoly értéket hagyott maga után

Érdemes művész volt. Balázs Béla-díjas. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A tisztesség, a morális tartás, az emberi nagyság megtestesítője. Hőstípus a filmekben és a színpadon, közvetlen, jó humorú, soha senkit meg nem sértő, finom alkat a magánéletben. Szerette, ha a világ békében zajlik körülötte.

Nem sokat hallatott magáról az elmúlt tíz évben. Itt-ott elvállalt egy-egy kisebb szerepet, de már csendben, visszavonultan élte az életét. Sem fizikai, sem lelki ereje nem igazán volt már a pályához. Erősebb napjaiban Ady-versekben gondolkozott. „Ha jobban leszek, talán összeállítok egy estet” – mondta. Sajnos nem lett jobban. Fokozatosan romlott az állapota. Olvasom az üzeneteit a telefonomban. Mintha tegnap írta volna mindegyiket. Tőmondatok. Egyre hidegebbek.

Alább az utolsó interjúnk. Tartogattam. Vártam, hogy ha majd jobban érzi magát, kiegészítjük a hiányzó részekkel. Lett volna még jó néhány kérdésem. Válaszolt is volna mindegyikre, tudom. De amikor azzal kezdte: „Örülök, hogy élek…” Vagy: „Azt javasolta az orvos, hogy keveset beszéljek”, nem faggathattam. Időt adtam neki a folytatáshoz. A tőmondatok után azonban már csak egyszavas válaszok jöttek. Tavasszal pedig azok is elkoptak.
 
Kezelés után könnyebb most egy kicsit? – kérdeztem tőle valamikor februárban.

Nagyon unom a betegségemet, de a kórházakat is. Pizsamában lebegek itthon. Nem könnyű velem. Éva, a feleségem gondoskodik rólam. De van egy hölgy is, aki a gondomat viseli. Itt alszik nálunk. Ő is vigyáz rám. Biztonságot jelent. COPD. Krónikus tüdőbetegség. Negyven évig cigarettáztam. Betett. Nagyon megkínoz.
 
Első filmfőszerepét Sára Sándortól kapta a Feldobott kőben. Rögtön utána már Jancsó Miklós hívta népi kollégistának a Fényes szelekbe, amellyel Cannes-ba is eljutott. Az évek során aztán Daniel Olbrychski, a Wajda-filmek hőse és Kozák András mellett ön is elválaszthatatlan arca lett a Jancsó-filmeknek. Olbrychski az ördögi figurát, Kozák András a vívódó értelmiségit hozta ezekben az alkotásokban, Balázsovits Lajos a kedves sármőrt, írták a hetvenes évek kritikusai.

Én ezt dicséretnek veszem. Örülök neki. Miki ezt hozta ki belőlem. A rendezőtől függ, hogy a színészi, emberi énedből mi kerül felszínre. Sára Sándor önmagát látta bennem. Nekem ez nagyon furcsa volt, mert teljesen más alkatok voltunk. Csak éppen én is vidékről kerültem Budapestre, mint ő. Főiskolásként James Dean volt az ideálom. Olyan szerettem volna lenni, mint ő. Piros bőrdzsekis.
 
Jancsó Katalin nyilatkozta egy nemrég megjelent Jancsó-könyvben: „Lajoska mindig hű volt Papihoz. Hihetetlenül jó ember.”

Hogy jó ember vagyok-e, azt nem tudom. De soha nem árultam el Miklóst, semmilyen szempontból. Sem a munkáit, sem a barátságunkat.
 
A Rudolf trónörökös és Vetsera Mária bárónő orgiákat sem nélkülöző, szertelen kapcsolatáról szóló Magánbűnök, közerkölcsök című Jancsó-film kapcsán azt írja Giovanna Gagliardo, a mű forgatókönyvírója: „Balázsovits Lajosnak 1990-ig problémát jelentett, hogy részt vett benne”. Milyen gondjai adódtak emiatt?

Hivatalosan csesztettek. Aczél György, a kor rettegett politikusa a film szexualitása miatt nem is engedélyezte a vetítést.
 
És bántották, mert mezítelenül mutatkozik a vásznon?

Inkább fékeztek a pályán. Vagy nem kaptam díjat, amikor kaphattam volna. Mindenféle pletykák terjedtek rólam.

A pletykák elmúltak, a film megmaradt, és önmagáért beszél. Pier Paolo Pasolini barátnője, Laura Betti is játszik benne. Önök ketten milyen kapcsolatban voltak?

Laura bolondos nő volt. Egy házban lakott Pier Paolóval Rómában. A forgatáson mindenki egy kicsit tartózkodott tőle, mert az a hír járta róla, hogy ő az olasz pletykák terjesztője. Bertolucci, Zeffirelli, Visconti nem igazán tartották őt számon. Nehéz erről beszélni, mert normálisabb létet ismertem meg Rómában, amikor Viscontinál vendégeskedtem, mint ami az akkori Budapesten uralkodott. Bizonyos dolgoknak ott nem volt akkora súlya. Miki jól kijött Laurával, de a jugoszláviai forgatás helyszínén lakók nem kedvelték őt. Ha valaki nem volt szimpatikus neki, azt könnyedén lefasisztázta.
 
Főiskolai osztálytársaitól tudom, hogy kezdettől fogva pedáns fiú benyomását keltette, még próbanadrágja is volt.

Vigyáztam a saját nadrágomra. Öltönyben is szerettem járni, ami akkoriban nem volt divat a főiskolán.
 
Molnár Gál Péter szerint, aki vitriolba mártott tollal írta kritikáit, vonzó megjelenésével sokakból titkolt irigységet váltott ki.

Ez sajnos igaz. Ott tettek keresztbe, ahol csak tudtak. Szakmailag is, de mindenféle szempontból. Aczél György, amikor meglátott valamelyik újságban, azt kiabálta a pártközpontban: „Már megint ez a gyerek van a címlapon! Protekciója van?” Nem szeretett. Amikor átvettem a Balázs Béla-díjat, akkor sem örült nekem a fogadáson. Én meg nem röstelltem odamenni hozzá, hogy jó napot, Aczél elvtárs, szeretnék bemutatkozni, nem ismerjük személyesen egymást, Balázsovits Lajos vagyok, színész, most tüntettek ki, de úgy hallom, ön nem kedvel engem. „Ugyan, hová gondol?! – szólt flegmán. – Csak nem képzeli, hogy foglalkozom magával?!”
 
Sára Sándor és Jancsó Miklós mellett Fábri Zoltánnal, Szabó Istvánnal, Makk Károllyal és Mészáros Mártával is dolgozott. Mindenkivel a nagyok közül.

Fábrival már időskorában forgattam a Rekviemben. Ha találkoztunk, mindig kifejtette, milyen kár, hogy élete alkonyán jöttünk össze, holott már több filmjében kellett volna szerepelnem. A Magyar Tudományos Akadémián találkoztam vele utoljára, egy fogadáson. Odajött hozzám Madaras Józseffel, aki már rossz állapotban volt akkor. Két ilyen szomorú ember! Zoli bácsi azt mondta: „Ezek már nem olyanok velem, mint régen.” Jaj, dehogy, Zoli bácsi, nyugtattam, mindenki szeret téged. Jostinak meg, ahogy evett, folyt a lé a szája sarkában. Kivettem a díszzsebkendőmet, és megtöröltem az ajkát.
 
Szabó Istvánnál a Bizalomban játszott. A bujkáló férjet alakította.

Furcsa történet. Akkoriban kicsit eltávolodtak egymástól Bálint Andrással. Felajánlotta neki ezt a szerepet, de Andris sértődötten visszautasította, hogy ez nem való neki. Pista őszintén el is mondta ezt nekem, és azt kérdezte, ugye, téged nem sértelek meg vele? Engem? Te remek rendező vagy, örülök, hogy játszhatom nálad, mondtam. Kicsi szerep vagy nagy, engem nem érdekel. Volt egy jelenet, amelyben Pista azt szerette volna, legyek egy kicsit ijedtebb. Felvétel közben, a kamera mögül bekiáltotta: „És kint dübörögnek a tankok!” Olyan röhögőgörcsöt kaptam, hogy fél óráig nem tudtuk felvenni a jelenetet.
 
Makk Károlynál az Egy erkölcsös éjszakában, Mészáros Mártánál a Holdudvarban és a Szép lányok, ne sírjatok!-ban szerepelt. Utóbbiban negatív figurát alakított. Ez cél volt?

Hernádi Gyula vetette fel, hogy a sok pozitív hős után legyek végre rosszfiú. Mészáros Mártánál aztán az lehettem. De miattam, vagyis az általam megformált újságíró miatt akart öngyilkos lenni az Egy erkölcsös éjszaka Bellája is.
 
Törőcsik Marival a Várakozók című filmben, Psota Irénnel a Madách Színházban, Bara Margittal egy vizsgafilmben került össze. Ők hogy jelennek meg az emlékeiben?

Mariska remek ember volt. Mindenkinek kijárta a Kossuth-díjat, akinek köze volt hozzá. És a humora! Tordy Gézával néztük őt a Nemzetiben. Azt kérdezte az előadás után Gézától: „Tudod-e, hogy nekem a Lajossal közeli kapcsolatom volt?” Mély csend, hatásszünet, majd kacagva hozzátette: „A fiamat játszotta egy filmben.” Psota Irén a feleségemmel, Almási Évával volt igazán jó barátságban, de engem is szeretett. Egyszer elhívott vacsorázni egy sarki kocsmába. Ipari mennyiséget tudott enni előadás után. A desszertnél fel kellett állni gyomorrontással. Bara Margittal másodéves főiskolásként játszottam Gazdag Gyula vizsgafilmjében. Amikor aztán a Játékszín igazgatója voltam, találkoztunk valahol Budán, szerepet ajánlottam neki, de hiába győzködtem, ő már nem vágyott színpadra lépni. Emberileg teljesen tönkretették.
 
Mi volt az első reakciója, amikor megtudta, hogy a Nemzet Színésze lett?

A könnyem kicsordult örömömben.

A szerző a Vasárnap munkatársa