Kitiltottak egy zenekritikust a milánói Scalából

Milánó |

<p>Az olasz operavilágban és a sajtóban is széles visszhangot kapott a milánói Scala és a Corriere della Sera vitája, mely az újság zenekritikusának az operaszínházból való kizárásához vezetett.</p>

 

A legnagyobb olasz napilap főszerkesztője, Ferruccio De Bortoli jelentette be a Corriere della Sera oldalain, hogy a Scala kitiltotta Paolo Isottát, az olasz zenekritikusok egyik veteránját. Isotta nem kapott ingyenes akkreditációt a Nabucco előadására. A döntést Stephane Lissner, az operaház művészeti vezetője hozta, aki már 2011-ben is "Isotta fejét követelte, de akkor sem kapta meg, és most sem fogja" - írta De Bortoli.     A főszerkesztő elismerte, hogy Isotta "zseniális, de túlzásoktól sem idegen".     Az újság Lissner levelét is közölte, mely szerint az újságíró "személyes kampányt" folytatott a Scala és az itt fellépő művészek ellen.     Olasz lapértesülések szerint Isotta azzal a kritikájával haragította magával Lissnert, amelyben "nehéznek és tudálékosnak" nevezte Daniel Harding brit karmester vezénylését. Isotta "rossz karmesternek" tartotta a Scalában fellépő Claudio Abbadót is és azt írta, hogy a Scalában előadott Trisztán és Izolda annyira "langyos volt, hogy hihetővé tette még a Wagner homoszexualitásáról terjengő alaptalan feltételezéseket is".     A Scala és a Corriere vitája éppen az operaház idényét decemberben megnyitó Wagner-művel csapott magasba. Az újság kritizálta Lissner azon döntését, hogy az olasz Verdi helyett a Wagner-évfordulóról emlékezett meg.        Az olasz zenekritikusok szövetsége szerint Isotta kitiltásával a Scala a kritikagyakorlás szabad jogát korlátozta.    Az Il Giornale milánói napilap szerint "Lissner úgy viselkedik, mintha a Scala az övé lenne".    A torinói La Stampa arra emlékeztetett, hogy Milánóban már kitiltottak kritikus újságírót divatbemutatóról és a Milan labdarúgócsapat sajtótájékoztatójáról is, de most a város két jelképe, a Scala és a Corriere hadakozik egymással.     A La Stampának a Scala kakasülőjének operaszakértő közönsége azt hangoztatta, hogy "kritizálni lehet, de Isotta túllépte a határt, amikor Abbadót rossz karmesternek nevezte. Ami túlzás, az túlzás".    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?