Kis éji koncert Formannal

Bár Robert Pattinson, az Alkonyat-filmek halálsápadt sztárvámpírja még pakolászni sem kezdett el, hiszen csak a hét végén érkezik Karlovy Varyba, hogy átvegye Jiří Bartoškának, a fesztivál elnökének a díját, az amerikai Tim Robbins személyében már megvolt a mustra első híres vendége.A világ filmművé

Bár Robert Pattinson, az Alkonyat-filmek halálsápadt sztárvámpírja még pakolászni sem kezdett el, hiszen csak a hét végén érkezik Karlovy Varyba, hogy átvegye Jiří Bartoškának, a fesztivál elnökének a díját, az amerikai Tim Robbins személyében már megvolt a mustra első híres vendége.

A világ filmművészetét gazdagító munkásságáért ugyanis a mustra hétvégi nyitógáláján ő kapott Kristályglóbuszt. Elvégre Oscar-díjas színész, rendező, forgatókönyvíró és még zenész is. S hogy ne maradjon adós, rá is szolgált rendesen. És most nem az alakításaira és nem is az ő irányítása alatt készült értékes művekre gondolok, hanem arra a tízperces „választási” beszédre, amellyel kiállt a fesztiválpalota közönsége elé. Először is méltatta Milos Forman gazdag életművét, eldicsekedett azzal, hogy behatóan ismeri Karel Čapek írásait, hogy mennyire szerencsésnek érzi magát, hogy találkozhatott Váklav (!) Havellel, és mennyire hálás Jití (!) Bartoškának, hogy a fesztivál ilyen rangos elismerésben részesíti. Csak mondta és mondta és mondta, már a negyedik oldalt olvasta fel szállodai szobájában megírt szövegéből, és még mindig messze voltunk a végétől. Tim Robbins kétségtelenül nagy színész, jeles művész, 194 centijével kimagasló egyéniség, remek megjelenésű, kellemes orgánumú férfiember, nézni is, hallgatni is jó őt, de egy kicsit eltúlozta „ünnepi hálaadását”. A fele is bőven megtette volna. Vagy ha csak egyszer mondja, hogy Karlovy Very (!). Sokadszorra már ez is kínos volt.

Üdítően hatott viszont az új fesztiválklip, Ivan Zachariáš párperces filmecskéje Casey Affleckkel, aki körül gyorsan elcsitult a hollywoodi Me Too kampány. A fesztiválklip mindig arról a személyről szól, aki az előző évben Kristályglóbuszt kapott. Vannak sztárok (köztük Antonio Banderas), akikkel még mindig nem sikerült időpontot egyeztetni a fesztivál kétfős (rendező és operatőr) stábjának, így a klipjük továbbra is várat magára. Affleck nem húzta az időt. Ószereshez indul valahol Los Angelesben, visz magával egy kis kézi kamerát, pár kazettát, és kezében a kristálygömböt tartó, karcsú cseh üveglány is, hogy mindezt gyorsan pénzzé tegye. A pult mögött álló idősebb hölgy csak a Karlovy Varyból hozott díjat tolja vissza, mondván, ezzel nem tud mit kezdeni, hiszen: „Nézzen csak oda, a legfelső polcon már három van belőle, és a kutyának sem kell”. Affleck csalódottan lép ki az üzletből, a közönség viszont ezt a klipet is első látására megszerette, mint Danny DeVitóét, Jude Law-ét, Helen Mirrenét, Andy Garcíáét, Harvey Keitelét, John Malkovichét vagy éppen Milos Formanét.

Az idei fesztivál első perctől a nemrég elhunyt Oscar-díjas cseh rendező életműve előtt tiszteleg. 1965-ös zseniális alkotásával, az Egy szöszi szerelmével ma is ugyanazt a hatást éri el, mint a bemutató idején. Karakterei ma is élők, hitelesek, érdekesek, a filmbeli helyzetek továbbra is erősen élnek, humorosak, groteszkek, szívszorongatóak. S amint elbúcsúztunk a Szöszitől, a fesztiválpalota előtti színpadon már fel is csendültek azok a Mozart-művek, amelyek a nyolc Oscarral kitüntetett Amadeusban is elhangzanak. Kis éji koncert volt ez szimfonikus zenekarral, Libor Pešek vezényletével, aki a poděbradyi gimnáziumban jó barátja volt Milos Formannak. Aztán felgyorsultak az évek. Az egykori osztálytárs 1968-ban egyetlen kofferrel hagyta el az országot, de sok évvel később már két Oscar-díjas film alkotójaként egy nyugat-európai túrát megtéve kerekezett be a fesztivál színhelyére.

A fesztivál 182 filmjéből 12 került be a versenybe. Egy-egy lengyel, kanadai, izraeli, román, török, dominikai köztársaságbeli, orosz, argentin, osztrák és szlovén, valamint két cseh alkotás. Szlovák vagy magyar rendező munkája nincs a mezőnyben. Magyar már tavaly sem volt. Karlovy Vary mintha mellékvágányra terelte volna a magyar alkotásokat, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen az elmúlt években egymást követően három részesült rangos elismerésben. Ebben az évben csupán A Nyugat Keletje szekcióba válogattak be magyar filmet, Csuja László Virágvölgyét, amelyet ma délután láthat először a közönség.

A versenyfilmek rendezői között ugyan csupán három nő van, de ha végignézzük az információs szekciókban szereplő alkotók névsorát, szembetűnően sok köztük a nő, jóval több, mint a korábbi években. A Nyugat Keletje címszó alatt futó 12 mű rendezői között csak öt férfi van, a többi nő. Három a kettőhöz arányban vannak jelen a versenyfilmek zsűrijében is, tehát a díjak odaítélésében is az ő szavazatuk lesz a döntő. S amíg a tavalyi versenyfilmek túlnyomó részben az apa-fiú kapcsolatról szóltak, az idei mezőny fő témaköre a tizenéves lányok felnőtté válása. A kanadai Léo édesapja és anyja új szerelme között őrlődik. A Dominikai Köztársaságban élő Miriam nem meri bemutatni anyjának színes bőrű barátját, noha az ő apja is fekete. Florencia Buenos Airesből kocsikázik át a szüleivel és a bátyjával egy brazíliai nyaralóhelyre, de nem tudja még, hogy apja és anyja lélekben már rég elváltak. Iva, a szlovén színekben versenyző Szerelmi történet hőse édesanyja halála után döbben csak rá, hogy mennyi mindent nem tudott róla, és egy sötét álomvilágba menekül a valóság elől.

Egyébként bolgár film sincs a versenyben. Ezt a nyitóesten mellettem ülő bolgár kolléga közölte szomorúan, s hogy egy jó hírt is közöljön, elmondta: a Huszárik Zoltán által 1980-ban rendezett Csontváry címszerepét játszó Itzhak Fintzi nyolcvanöt évesen neveli kétesztendős kislányát. De ami ugyancsak érdekes: ötvenkét éves fia, Samuel németországi színházak vezető színésze. A két Fintzi-gyerek között csekély ötven év a korkülönbség, jegyzi meg nem kis iróniával a hangjában a bolgár kolléga. Majd azt kérdezi: van-e nagyobb rendező az életnél? Hát hogy lenne? A legnagyobb történeteket mindig tőle kapjuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?