Kiosztották az Igric-díjakat

Pozsony. Tizennyolcadik alkalommal adták át az Igric-díjakat, valamint az Irodalmi Alap, a Szlovák Filmszövetség és a Szlovákiai Televíziós Alkotók Uniójának nívódíjait a 2006-os audovizuális termés elismeréseként.

Pozsony. Tizennyolcadik alkalommal adták át az Igric-díjakat, valamint az Irodalmi Alap, a Szlovák Filmszövetség és a Szlovákiai Televíziós Alkotók Uniójának nívódíjait a 2006-os audovizuális termés elismeréseként. A legrégibb szlovák filmdíjért, az Igricért (1967-ben alapították) meghirdetett versenybe idén rekord menynyiségű, ötvenegy művet neveztek be – ez nyolccal több, mint amennyi tavaly méretett meg. A műveket a szlovák dokumentumfilm élő legendája, Dušan Hanák rendező (Egy régi világ képei) által vezetett szakmai zsűri értékelte.

Ez évben az életműdíjat Ivan Teren rendező vehette át. Mozifilm kategóriában idén nem adtak ki Igric-díjat, a Televíziós drámai műfaj kategóriában rendezői díjjal tüntették ki Prikler Mátyást a Ďalšie dejstvo – Következő felvonás című munkájáért. A Mozifilmes és televíziós dokumentumalkotás kategóriában Marko Škop-nak ítélték oda a díjat Más világok című alkotásáért. Az Animációs film kategóriában, valamint a Színészi alakítás játék- és televíziós film kategóriában ugyancsak nem adták ki az Igricet. Az utóbbi kategóriában viszont nívódíjat kapott Milan Lasica az Őfelsége pincére voltam című Jiří Menzel-opusban nyújtott színészi teljesítményéért, valamin Mokos Attila a Ďalšie dejstvo – Következő felvonás című produkcióban nyújtott alakításáért. Ez utóbbi filmnek a Diákalkotók kategóriában is jutott elismerés: kameramunkájáért Tomáš Zednikovičot részesítették nívódíjban. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?