Kilencven éve hunyt el Pósa Lajos

Pósa Lajos verse ez, bármilyen hihetetlennek is tűnik. Azé a költőé, aki Nemesradnóton született, a Balog-völgyében s akit éppen kilencven évvel ezelőtt szólított magához a Jóisten. A Balog-völgyéről, a szülőhelyről, a Pósa Lajos által a magyar irodalomnak felfedezett Móra Ferenc vall talán a legszebben. ĺgy ír: „A többi világot az angyalaival teremthette az Úristen, de a Balog-völgyét a maga kezével szabta ki, jókedvében, édes délutáni álom után...” Innen indult pályájára a kisnemesi család sarja, ide kívánkozott mindig vissza. Éltében a magyar irodalom aranykorának volt napszámosa, szerkesztő, lapalapító és költő, akinek írásain nemzedékek nőttek fel. A mostani dédapák és dédanyák nemzedéke. Ők még az Én ujságom lapjait olvasgathatták (szerintem azóta sincs olyan olvasottságú és olyan, időben és térben kisugárzó gyermekeknek szóló újság, mint ez volt), onnan tanulhatták el és adhatták tovább a már idézett imádságot is. Jó harminc évvel ezelőtt nagyanyámtól már úgy hallottam, mint rendes imádságot. Pósa Lajos kilencven évvel ezelőtt indult el fekete csónakon a fekete vizeken, amit az örökkévaló Isten keze renget-ringat. Ezeket a szókapcsolatokat Ő maga használta, mikor Dankó Pistát kísérte ki utolsó útjára, a szegedi temetőbe. A Tisza-parti város máig őrzi Pósa emlékét. Itthon már kicsit sanyarúbb a sorsa költőnknek. Emlékezetem szerint születésének 150. évfordulója tájékán nem igazán sok írás jelent meg Pósa bácsiról. Egy kisebb gyermekvers-válogatásának mégis örülhetett az olvasó. A Tülökvár című verses meséket tartalmazó kis könyvecske máig megtalálható a könyvesboltok némelyikében. Többet érdemelne pedig Pósa bácsi! Az a szeretet, amellyel Móra Ferenc, a magyar gyermekirodalom egyik legkiválóbb képviselője ír róla, meghatóan tiszta és örökkévalóan erős. Pósáról Móra mellett elismerően nyilatkozott Ady Endre is, de Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és Bródy Sándor szintén kiemelkedő költőként tartották számon. Márpedig a fentebb említett urak szavának, azt hiszem, hitelt lehet adni! A mi Pósánk ő, földink, számunkra külön kedves kellene hogy legyen. Élete, alkotásai, szülőföldjéhez, a magyarsághoz való ragaszkodása mintaértékű lehetne ma is. Az a játékosság, az a csodálatos rímfaragó kedv, verseinek bájos csilingelése, a sugárzó életöröm áradása pedig nehéz percekben vigasz lehet. Ahogy kedves felfedezettje, barátja, pályatársa, Móra írta igen jellemzően a költők akkori és tán mai anyagi helyzetéről, a költő halála után Pósa özvegyének nem is maradt egyéb ingatlana a kerek világon, mint a költő sírja. Igaz, ércszobra mára több is van, Budapesten a Városligetben, ha emlékezetem nem csal, akkor Szögedében is és természetesen szülőfalujában, Nemesradnóton is áll egy-egy. Semmi sem mulandóbb és semmi sem örökkévalóbb az ember hiténél. Az a kis imádság, az megmaradt és megmarad még sok-sok generáción át. A szobrokat elnyűheti az idő, a régi újságokat eltemeti a feledés, de Pósa Lajos emlékére most már ez a kis ima külön vigyázni fog.