Kilencven éve halt meg Ady Endre

A cívisváros légköre fárasztotta, ezért a századfordulón a mozgalmas, élénk Nagyváradra költözött.
    Az újságírói munka és a hasonló gondolkozásúakkal töltött idő kiszélesítette látókörét. Életének fordulópontja 1903 volt, amikor megismerkedett a Párizsban élő gazdag kereskedő, Diósy Ödön feleségével, Brüll Adéllal. Léda, ahogy Ady nevezte, élete múzsája lett, az iránta érzett szenvedélyes szerelem és az asszonynál tett párizsi látogatások segítették tehetsége kibontakozásában. 1904 és 1911 között hétszer járt a francia fővárosban, amely számára a nagyvárost, az "ember-sűrűs gigászi vadont" jelentette. A Budapesti Naplónál ebben az időszakban több mint ötszáz cikke és sok verse jelent meg.
    Költőként 1906-ban publikált harmadik verseskötetével, az Új versekkel tört be a köztudatba, az igazi hírnevet pedig negyedik kötete, a Vér és arany hozta meg számára. 1908-tól az akkor induló Nyugat folyóirat munkatársa volt, amely 1912-től nevét szerkesztőként is feltüntette, így a magyar irodalmat meghatározó lap szimbólumává nőtte ki magát. Ady szívesen tetszelgett a meg nem értett, magányos költő szerepében, olykor még közeli barátait, híveit is megtámadta, pedig a valóságban sok támogatója - igaz számtalan tehetségtelen utánzója is - akadt.
    1909-től rendszeres szanatóriumi kezelésre szorult, mert hedonista életmódja aláásta egészségét. Miután nevét szárnyára kapta a hír, Lédával való kapcsolata egyre inkább teher lett számára. A pár a halva született gyermeke miatt támadt belső konfliktusát sem tudta feldolgozni, és 1912 áprilisában szakított. Ady 1914-ben találkozott az akkor húszéves Boncza Bertával, akivel 1911 óta levelezett, és akit a következő évben, a lány apjának tiltása ellenére feleségül vett. Verseiben fiatal szerelmét Csinszkának nevezte el, s meghitt szerelmes verseket írt hozzá.
    Ady világosan látta a világháború közeledését, és kortársai többségével ellentétben félelemmel és iszonyattal töltötte el a vérontás lehetősége. Háborúellenes versei miatt sokat támadták, utolsó verseskötetét 1918-ban tette közzé A halottak élén címmel. A forradalom kitörésekor már elhatalmasodott rajta a vérbaj: amikor a haladó költők által létrehozott Vörösmarty Akadémia elnökévé választották, beszédét Hatvany Lajosnak kellett felolvasnia.
    1919. január 27-én halt meg Budapesten, koporsóját a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, és a nemzet halottjaként temették el.
    Ady az egyén, a nemzet és az emberiség legnagyobb erkölcsi kérdéseit vetette fel, és ember maradt az embertelenségben, magyar az űzött magyarságban. Képeit látomásokká növelte, új mitológiát teremtett, névjegyévé váltak háromszavas címei, a nagybetűs szimbólumok. Nyelve egyénien eredeti, régies, bibliás, saját leleményű kifejezésekkel, szófűzésekkel.