A munkamániás színésznő újabb apropót adott rá, hogy beszéljünk róla, ezúttal a Variety arról adott hírt, hogy kiszállt Lars von Trier U.S.A. trilógiájából. Úgy tűnik Nicole Kidman maga is észrevette, hogy túl sokat akart vállalni, ezért bejelentette, őszig nem játszik több filmben.
Kidman szünetet tart
A filmfesztiválokon nem a várt sikerrel szereplő Dogville folytatásában tehát nem ő fogja játszani a központi figurát, Grace-t. Lars von Trier a hírek szerint nem lett szívbajos Kidman távozásától, sőt máris egyéni lehetőséget kovácsolt a hirtelen jött „válsághelyzetből”. Legutóbbi interjújában az újságírók érdeklődésére elárulta, hogy Grace-t a trilógia középső és záró darabjában két különböző színésznő fogja alakítani. A Manderlay júliusra tervezett forgatását tehát a váratlan esemény látszólag nem befolyásolja, feltéve persze, hogy időben megtalálják a megfelelő főszereplőt. (Mozinet)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.