Úgy tűnik a Warner Bros. vezetői nem tanultak a meghiúsult Superman-project esetéből és készek ugyanazokat a hibákat elkövetni másik szuperhős filmjük kapcsán is.
Ki legyen Batman?
Meg nem erősített hírek szerint a stúdió ragaszkodik a saját jelöltjéhez, aki a rendező szerint nem alkalmas az erős karizmát követelő szerep eljátszására. Nolan álláspontját könnyű megérteni, ugyanis a Warneresek választottja nem más, mint az idióta vígjátékokkal befutott Ashton Kutcher (Szakítópróba). A színésznek állítólag már szerződést is kínáltak nem törődve rendezőjük ellenkezésével, aki az őt ismertté tevő Memento főszereplőjét, Guy Pearce-t szeretné látni a címszerepben. A stúdió egyelőre kitart Kutcher mellett annak ellenére, hogy nem is oly rég Superman szerepével is hiába környékezték meg. (Mozinet)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.