Két oszlop között

Kerékpárommal belelendülök, ha betonoszlopra rögzített villanypóznához közelítek. A keskeny, felkopott burkolatú aszfaltúton elvillanó gépkocsik cseppet sem megnyugtató sebessége mellett biztonságosabb, ha magam mögött tudom az ilyet.

Kerékpárommal belelendülök, ha betonoszlopra rögzített villanypóznához közelítek. A keskeny, felkopott burkolatú aszfaltúton elvillanó gépkocsik cseppet sem megnyugtató sebessége mellett biztonságosabb, ha magam mögött tudom az ilyet.

Épp tréfálkozik velem előzésnél egy suhancokkal tele terepjáró, riadtan lehajtok a töltésoldalba.

Hogy lehetek ilyen óvatos? Ilyen mindennel számító, fontolgató, aggályoskodó? Pedig észrevettem, igenis elhatolt a tudatomig, hogy a bátrak országa lettünk!

Ott vannak pl. egyes politikusaink, milyen bátran ígérgetnek – nem is keveset – a realitásoktól elszakadva, és nem félnek, ha nem tartják be szavukat.

Milyen bátrak azok kezét fogni, akik már felkapaszkodtak a létra valamelyik fokára, s nem félnek elengedni, sőt itt-ott rátaposni azokéra, kik a mutatványtól a létra körül megcsömörlötten állnak.

Pedig a létra furcsa jószág, előbb felfelé visznek a fokai, de azután...?!

Vannak még rosszabbak, azok, kik szégyen nélkül, bátran magukénak vallják a mások által elvégzett munka eredményét, ha úgy látják, erényt kovácsolhatnak belőle.

Mi kell hát ahhoz, hogy valaki Bátor Ember legyen?

Uram, segíts, itt a következő oszlop, kérlek, most ne jöjjön egy „bátor ember”, mert felragaszt rá úgy, ahogy vagyok, biciklistől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?