Két „Osvetában” is új időszámítás kezdődik

dd

Elnézést a címben szereplő szlovák megnevezésért, de vélhetően mindenki ezen a néven ismeri a Csallóközi és a Galántai Népművelési Központot, illetve az összes többit is, bár kevesen tudják, mit is csinálnak. Húsz év után tegnap mindkét megyei intézmény élére magyar nemzetiségű igazgató került.

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke tegnap sajtótájékoztatón mutatta be az új igazgatókat. Galántán ketten pályáztak a posztra, Dunaszerdahelyen hatan, aminek a megye vezetése Berényi szerint örült, mivel minél nagyobb a verseny, annál több esély nyílik a minőségi javulásra. A pályázókat meghallgató bizottság szinte egyhangúan döntött – mindkét esetben az eddigi intézményvezetői tapasztalatai bizonyultak meghatározónak. És ezek eléggé komolyak.

Kezdjük Bukovszky Lászlóval, aki több fontos intézéményt is vezetett már, de legtöbben kisebbségi kormánybiztosként ismerték meg őt. E funkciójából a tavaly októberben összeülő Fico-kormány azonnal leváltotta, ő maga a másnapi sajtóból értesült erről a döntésről. A tegnapi sajtótájékoztatón a frissen kinevezett „osvetaigazgató” elmondta, hogy bár elődje dicséretesen helytállt Galántán, két évtizedes kitaposott pályán közlekedett, ezért aztán nem igazán mérte fel, illetve vette figyelembe az időközben megváltozott fogyasztói igényeket.

Bukovszky a közeljövőben – törvénybeli feladatainak teljesítése mellett – egyfajta koordinációs szerepet is be kíván tölteni a Galántai járás önkormányzatai, illetve a megyei fenntartású kulturális intézmények és a civil szféra között. Továbbá szerinte a zsidó és a roma kisebbség kultúrájára az eddignél jóval nagyobb figyelmet kellene fordítani. Az új igazgató a helyi Matica slovenskával, a civil szervezetekkel, illetve a Csemadokkal is szorosabbra szeretné fűzni az együttműködést, amely eddig – ne szépítsük – gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. Ez azért is érthetetlen, mivel a galántai Osveta a Matica slovenská épületében bérel helyiségeket, vagyis elvileg tudniuk kellene egymás tevékenységéről.

Berényi József ígérete szerint a galántai intézmény két éven belül saját székházat kap egy lebontásra ítélt ingatlan helyére tervezett új könyvtárépületben. Az Esterházy-kastély parkjában kihasználatlanul álló épület helyén felhúzandó épületen mi is rajta tartjuk majd a szemünket.

A nyárasdi származású Varga Viktor színészként és főrendezőként összesen 28 évet húzott le külföldön, azaz Tatabányán, Győrött, illetve a szarvasi Cervinus Színháznál, amely Magyarország egyetlen szlovák nyelvű teátruma, ahol az évek alatt több hazai magyar színészünk is bemutatkozási lehetőséget kapott. Varga Viktor lapunknak elmondta, hogy már legalább két éve gondolkodott a hazatelepülésen. „Hiányzott nekem a családom, az a közeg, ahol felnőttem, úgyhogy egyre inkább meg voltam győződve arról, hogy az én helyem itthon van. Ha sarkítva szeretnék fogalmazni, azt mondanám, hogy eddig minden energiámat egy másik ország kulturájának, színházművészetének fellendítésére áldoztam,  mostantól azonban saját közösségem érdekében szeretnék dolgozni.”

Varga Viktor fontosnak tartja például a helyi szlovák és magyar irodalmárok szövegeinek kölcsönös fordíátását – e célból fordítói műhely indítását tervezi, ahol fiatal pályakezdők és idősebb mesterek dolgoznának együtt. Az újonnan kinevezett intézményigazgató lapunknak elmondta: úgy érzi, most minden szempontból a helyén van. Sőt, azt sem venné zokon, ha öt év múlva valaki mást neveznének ki a helyére. „Akkor talán azt érezném, hogy elkezdtem valamit a saját kis közösségemben, aminek megérett a gyümölcse, de azt más fogja learatni” – mondta az új igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?