Két országban, két nyelven

Az idő neki dolgozott. Megtanult egy számára idegen nyelvet, három gyermek édesanyja lett, magyar filmekben kapott jelentős szerepeket, és két ország színésznőjévé vált. A Vertigo Színház tagjaként szlovákul játszik a Magyarországon élő szlovákoknak, Dráfi Mátyás társulatában magyarul a szlovákiai magyaroknak, most pedig egy szlovák származású feleség az 1865-ben játszódó, romantikus történelmi telenovellában.

Sándor Pál rendezésében olyan partnerei voltak, mint Jean-Pierre Leaud, a francia új hullám ikonikus alakja, Gisela May, a híres német Brecht-színésznő és Major Tamás. Ennek már harminchat éve. Mikor érezte először, hogy már belakta a magyar nyelvet, pontosan ki tudja fejezni magát, és nincs szó, kifejezés, ami gondot okozna?

Amikor A fehér méreg című Fassbinder-darabban játszottam Budapesten, az Asbóth utcai kis színházban.

Akkor nevezte Molnár Gál Péter, a vitriolos tollú színházkritikus intelligens madonnának.

Ott már teljesen szabadon játszottam. Nyolc évvel azután, hogy Pozsonyból Pestre kerültem.

Nagy utat járt be azóta. Filmekben játszott, színpadi szerepeket kapott, színészetének széles skáláját mutathatta meg, finom emberábrázoló képességével pedig most a Bátrak földjében is kiteljesedhet.

A karakter adott. Kiteljesedni azon belül kell. Egyébként rengeteget játszottam az elmúlt évek során. Ha csak a Vertigót veszem, mi ott nagyon sok előadást létrehoztunk, amelyekben igazán szép szerepek találtak rám. A színházi fejlődésem meg volt alapozva. Egy sorozaton belül sem ugyanazt kell adnom, hanem egy karaktert megmutatni. Annak az igazságát kell megtalálnom, előcsalnom.

Mellékvágányon vagy kispadon sosem érezte magát?

Én eléggé egységesnek látom a pályámat. Tény, hogy az elején komoly döntést kellett hoznom. Épp elkezdtem a színművészeti főiskolát Pozsonyban, amikor megtalált Sándor Pál, és utána már vitt a természetem. A nagy döntést fiatalon könnyen meghozza az ember. És vitt a szerelem meg a helyzet is. Anya lettem. Megszületett Ászja, aztán jött Zsolt, majd Maruszja. Elindult az életem, mint egy szélesvásznú film. Ha néha kevesebbet dolgoztam, annak semmi köze nem volt ahhoz, hogy én szlovák vagyok. Senkinek sem egyenes az útja. De már tudom: az ember az, aki, olyan, amilyen. A kiejtésem, a „magyarságom” elválaszthatatlan tőlem, hozzám tartozik. Ha szeret valaki, ezzel együtt szeret. Volt idő természetesen, amikor azt gondoltam, ez hátrány. Nem egy kollégám éreztette is ezt velem. Ez egy kicsit vissza is vetett az önbizalmamban. Később megértettem, hogy így vagyok azonos önmagammal. S amikor ezt elfogadtam, már csak az volt a dolgom, hogy minden lehetőséget, ami rám talált, teljes lényemmel, a legjobb tudásommal váltsam valóra. Ha visszanézem a régi vállalásaimat, azt látom, ez jól végzett munka volt.

Közben jöttek a gyerekek.

Meg kellett osztanom az időt köztük és a pálya között. Én mindig a gyerekek javára döntöttem, mindig őket választottam. Tudtam, hogy majd eljön az idő, amikor talpra állnak és a maguk életét fogják élni, s akkor azt fogom csinálni, amit akarok.

Ma hogyan ítéli meg: mennyi volt ebben az önfeláldozás?

Semennyi. Csak ki kellett várnom. Mindig volt munkám. Pontosan annyi, amennyit az adott helyzetben bevállalhattam. Voltak időszakok, amikor sokan kérdezték, hogy miért nem láthatnak gyakrabban. Erre nehéz volt választ adnom. Én sosem unatkoztam. Sűrű évek vannak mögöttem, sok feladattal. A külsőnkön sok minden megjelenik. Ezek látható dolgok. De ami igazán fontos, az belül történik meg. Az ember belül építi a maga stabil útját. Az pedig nem mindig egyezik a külső, látható úttal. A kettő arányát kell jól megteremteni, aztán megtartani. Az az igazi feladat. A belső hang mindig pontosan jelzi, hogy maradni kell, megállni, vagy menni tovább. Kívülről ott a sok csábítás. Mint a Varázsfuvolában. Sok minden bejött az életembe, ami nem annyira látható, nekem mégis fontos, hiszen engem épített.

Operatőr-rendező a férje, dokumentumfilmes a nagyobbik lánya, színész a fia, színésznő a kisebbik lánya. Egy öttagú család, amelyben mindenki a filmmel és a színházzal jegyezte el magát.

Ászja három filmen dolgozik párhuzamosan. Őt az igaz történetek érdeklik. A valóság, nem a fikció. Rendkívül kifinomult szociális érzékkel viszonyul az emberekhez. Folyamatosan dolgozik, kamerával követ, figyel valakit. Alig bírom elkapni, hogy teázzunk már együtt, annyi munkája van.

Zsolt a Katona József Színház Junior Prima díjas színésze.

Ő is nagyon be van fogva. Sokat játszik és jókat.

Maruszja sokáig jégtáncolt. Junior bajnok volt.

Aztán váltott. Kiskorában találkozott Vidovszky Györggyel, akinél Zsolt is kezdett, és közölte vele, ő is színésznő szeretne lenni, de csak drámai. Tizenvalahány éves volt. Azóta végzett Kaposváron, és két éve szabadúszó. Az Ádvent a Hargitán Rékáját játszotta csodálatosan Zalaegerszegen. Több előadásban szerepel Veszprémben. Havonta húszat játszik.

A szlovák nyelvvel ki hogyan birkózott meg a gyerekek közül?

Mind a hárman jól beszélnek szlovákul. Kiskorában Ászja sokat volt az anyukámnál, Pozsonyban. Maruszja mindig mellettem akart lenni. De ő is használja a szlovák nyelvet. Zsolt is. Mind a hárman otthon érzik magukat Pozsonyban.

Szép szerepet kapott a Bátrak földjében. Színes, izgalmas karaktert.

Behívtak válogatásra. Tudták rólam, hogy én egy kis gyógyfüves boszorkány vagyok, és sok mindenkinek segítek. Végül Torzsa Terka lettem.

Álljunk csak meg egy pillanatra! Hogyan is van szlovákul a torzsa?

Húha! Gondolkoznom kell.

Az is megtörténik, hogy egy magyar szó nem jut az eszébe?

Harminchat év után? Már nem nagyon van ilyen. Esetleg a kirakós játékban, amikor szavakat kell összerakni betűkből, a telefonomban. Ott néha kijön valami, amit nem értek. Kérdezem Andrist, a férjemet, hogy ez vajon micsoda? Mire ő: „Deni, ezt nekem is meg kell néznem!” Igen, a szójátékokban van ilyen. De a hétköznapi életben már nem fordul elő.

Szóval torzsa, szlovákul.

Stonka?

Talált! Csőre Gábor az első számú partnere a Bátrak földjében. Lobbanékony férj, megfontolt feleség.

Az első forgatási napon ismerkedtünk meg, és azonnal házastársak lettünk. Jó volt vele forgatni. Játékos színész. Mindketten azt akartuk, hogy élő legyen a jelenet, és mi is élvezzük. Ezt talán látni is rajtunk. Volt az a jelenet, amikor Torzsáéknál zsandár ült a kerti budiban, és a férjem nem tudott bemenni, pedig már nagyon kellett neki. Jött vissza dühösen, hogy foglalt a hely. S akkor azt találtuk ki, hogy azt mondom neki: „Menj a ganéra!” Ebben szabad kezet kaptunk. És rengeteg ilyen helyzet adódott. Azokon mi nagyon jól szórakoztunk. Én is szeretem ezt a sorozatot. A szöveg nagyon jó, a sztori csavaros, a színészek remekül játszanak. Egyáltalán nem felszínes a történet. Nincs húzva, mint a rétestészta. Pörög. Fordulatos.

Paraszti jelmezt most visel először.

Első látásra meg is döbbentem magamon. Ez vagyok én? Minden, csak parasztlány nem. De aztán úgy éreztem, miért ne? A családunk egyik ága Szlovákia keleti csücskében, vidéken élt. Földművesek voltak. Hát akkor? És nekem is van kertem, ahol kedvemre túrhatom a földet. Megvan bennem a föld szeretete, nagyon. Onnan szívom az erőt. Visszatérve Torzsa Terkára, ilyen figurát eddig nem játszottam. Torzsáék módos, tehetős borászok. Ebből a rétegből fejlődött ki később a polgárság. Amit nagyon szeretek a történetben: megmutathatom benne a család fontosságát. Erről is beszélnünk kell, hiszen ma nagyon sok család a szemünk előtt hullik szét, és megy mindenki a maga útján, amerre lát, megfeledkezve arról, hogy érdemes lenne küzdeni az együtt maradásért. Anyaként mindenkit a szárnyunk alatt tartani, nehéz pillanatokban együtt lenni, segíteni, amikor szükség van ránk. Ezért szeretem Terkát. Ő ilyen. Neki fontos a családja.

Az itthoni közönség is láthatja olykor-olykor?

Dráfi Mátyás társulatával hoztuk létre az Egy csók és más semmit. Ott magyarul játszottam. Mentünk, utaztunk keresztül-kasul az országban. Ilyen az életem. Vannak időszakaim, amikor a magyarországi szlovákoknak szlovákul, a szlovákiai magyaroknak magyarul játszom.

Nem okoz gondot szlovákul játszani?

Dehogy! Szívesen és felszabadultan játszom így is, úgy is. Van egy mese, a Kilenc hónapocska. Szlovák identitású gyerekeknek játszottuk Magyarországon. Ők már nehezebben értik a szlovák nyelvet, ezért két nyelven született meg az előadás. Egy mondat szlovákul, egy magyarul. Az nehéz volt egy kicsit. Komoly koncentrációt igényelt. De azt is nagy élvezettel játszottam.

A szerző a Vasárnap munkatársa