Sztárunk: Koltay-Nagy Balázs

„Gyönyörű, szép szemű, kíváncsi, kicsit szertelen fiú volt az elején. A lénye ellentétben volt a kinézetével – mondja kolléganője, Takács Katalin, aki a kaposvári egyetemen tanította őt. – Ma már fiatal férfi… annyira helyes ember! Nagyon szeretem. El lehet merülni a tekintetében. Rendkívül tehetséges fiú, aki már koncentrálni tudja az energiáit, és csodálatosan énekel. A magyar–vietnámi koprodukcióban készült filmben forgattunk is együtt. Öröm volt vele dolgozni.”

Rendezői is ugyanígy vélekednek róla. „Kirobbanó tehetség, Kaszás Attila óta nem találkoztam hozzá hasonló fiatal színésszel” – állítja róla Eszenyi Enikő, aki a Cirkuszhercegnőben a mutatványos Mister X szerepét osztotta rá. Alakításáért meg is kapta nemrég az évad legjobb színésze díjat. Komoly terheket cipel a vállán más darabokban is. Az Elisabethben ő a Halál. A revizorban Ivan Hlesztakov pétervári tisztviselő. A Rómeó és Júliában egyszer Rómeó, máskor Tybalt. Korábban Mercutiót is eljátszotta. De Liliomfit, a Száll a kakukk fészkére Martiniját, a West Side Story Tonyját is.

Négy éve végzett Kaposváron, s a jelek szerint teljes fegyverzetben érkezett Kecskemétre. Korábban úszott, atletizált, jégkorongozott, kosarazott, szertornázott, metálzenekarban játszott. Hogyan győzte mindezt?

Borzasztóan hálás vagyok a szüleimnek. Bármit csináltam, mindenben támogattak. Soha nem éreztem semmilyen elnyomást vagy kényszerítést a részükről, hogy márpedig neked jogásznak vagy orvosnak kell lenned! Édesapám egyéni vállalkozó, van egy élelmiszerüzlete, édesanyám közgazdász. Nem irányítottak sem erre, sem arra, azért is tudtam annyi mindent kipróbálni. A sport terén is valószínűleg ez adott egyfajta határozottságot, hogy érdemes azt csinálni, amit éppen csinálok. Mindig azt hittem, hogy az leszek, amit éppen űzök. Ha hokiztam, úgy terveztem, jégkorongozó leszek. Ha atletizáltam, azt képzeltem, az atlétika lesz a jövőm. Az, hogy egy nap felálltam a pódiumra, isteni sugallat volt. Előtte ugyanis egyáltalán nem volt ilyenfajta ambícióm. De még csak egy apró megnyilvánulásom sem, ami esetleg a színház felé terelt volna. A vers és a népdal ugyan megvolt, versenyekre is jártam, olyan vágy azonban nem hajtott, hogy én napról napra ugyanazon a hőfokon játsszak el karaktereket. Hogy nekem ezt érdemes csinálni, akkor derült ki, amikor egy helyzet megerősített ebben.

Miféle helyzet volt?

Tagja voltam egy négyszólamú vegyes kórusnak. Templomban énekeltem el Jézus Gethsemane dalát. Csodálatosan szólt. A nővérem, aki gyógypedagógus, elsírta magát a végén, és azt mondta: „Büszke vagyok rád!” Itt mutatkozott meg, hogy az ő keménységét is meg tudja törni egy katartikus élmény. Nyilván benne is van empátia, csak teljesen más idegsíkon mozog, mint bennem. Beteg gyerekekkel foglalkozik, a viselkedésüket elemzi, hogy egy játék során mi fejleszthető rajtuk, és mi nem. Mutatott egy videót, ahol éppen játszottak a Down-szindrómás gyerekek. Néztem a felvételt, s akkor én sírtam el magam, hogy a legegyszerűbb lelkű emberek egy szimpla kis játékkal mennyire boldogok tudnak lenni.

Egy jégkorongjátékos mekkora érzékenységet engedhet meg magának? A pályán pokoli keménynek kell lenni, vagy nem?

Ami párhuzamos lehet a jégkorong és a színészet között, az a csapatjáték. A pályán püföltük-gyepáltuk egymást, sőt néha az is megesett, hogy sérülésig ment a mérkőzés. Már nem játszom, bár nagyon szívesen mennék, de nem kockáztathatom a testi épségemet, hiszen azzal az előadást sodornám veszélybe. Hat évig jégkorongoztam. Törés nélkül megúsztam. Egyszer kulcscsonton lőttek, de nem tört el semmim. Máskor úgy súrolta a combomat a korong, hogy az „ikrek” egyik tagját is elkapta. Dermesztő érzés volt. A felszerelés ugyan megvédett a nagyobb sérüléstől, de pont olyan pozícióban álltam, hogy a korong így is betalált. Hogy tiszta legyen a kép: a hokiban is van egyfajta egymásnak feszülés, esetleges agresszivitás, magas hőfokon égő hangulat, de az öltözőben cimborák vagyunk. És a csapatjáték, igen! A királyt az alattvalói teszik királlyá. A pályán összhang kell a játékhoz.

A Bátrak földjében is remek játékostársai voltak.

Még mindig nem dolgoztam fel, hogy ezzel a sorozattal lettem ismert színész. A bókoktól, a dicséretektől továbbra is zavarba jövök. Nem tudom, hogyan lehet ezt kezelni. Le is zártam már magamban ezt a történetet. Már csak azért is, mert ha beleragadnék, és elhinnék magamról olyan dolgokat, amelyeket nem feltétlenül kell elhinnem, csorbulna a hitem ebben az egészben.

Kaposvári színinövendékként a Nemzeti Színházban játszott. A Szindbádban, a János vitézben, a Galilei életében. Utóbbiban Törőcsik Marit figyelhette közvetlen közelről. Mi a legerősebb képe róla?

Ő akkor már nem volt jó állapotban. Keveset járt be a próbára. De amikor ott volt, eszünkbe sem jutott, hogy ha egyedül vele próbál a rendező, Zsótér Sándor, akkor mi elmenjünk büfézni. Úgy néztünk Törőcsik Marira, mint egy ereklyére, amelyet óvni kell, ragyogtatni. Minden szava aranyat ért számunkra. A szüleimet is meglepte, hogy bekerültem egy darabba, amelyben Törőcsik Marié volt a főszerep. Ott ültem mellette az olvasópróbán, és nem tudtam, hihetek-e a szememnek. Tényleg ő az, akit állandóan emlegetnek nekem? Lassan esett le a tantusz, hogy én a Nemzet Színészével dolgozhatok együtt, és hogy az mekkora megtiszteltetés. Az első előadás után, ezt sosem fogom elfelejteni, mindenki mögötte ment a folyosón, nem előzte meg őt senki. Egyszer csak megállt, hátranézett és azt kérdezte: „Na, ki iszik meg velem egy sört?” Trill Zsolt odakiáltotta: „Mindenki, Mari, mindenki!” „Akkor jöjjenek fel a büfébe, ott várom magukat!” – mondta Törőcsik Mari. Mivel tudtuk, hogy viszonylag lassan jár, úgy gondoltuk, előbb lezuhanyozunk, és még így is bőven fel fogunk érni, előbb, mint ő. Mit ad isten, ő már ott várt bennünket a büfében. „Na, a maga kezében se pohár, se korsó nincsen – mondta rám nézve –, gyorsan kérjen!” Ez gyakran eszembe jut. Törőcsik Mari meghívott egy pohár sörre.

Akkoriban próbálták ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a Rómeó és Júliát. Az volt a vizsgadarabjuk a kaposvári egyetemen.

A Nemzetiben volt a bázisunk, hogy Attilának ne kelljen állandóan Kaposvárra utaznia. Most, hogy újra utolért a darab, immár Kecskeméten, sokat segített, hogy mind a három szerepet behatóan ismertem. Rómeót is, Mercutiót is, Tybaltot is. Utóbbinak azért örültem, mert megmutathattam egy olyan oldalamat, amelyet eddig talán még nem láthatott a közönség.

Mister X-ként a Cirkuszhercegnőben drótkötélpályán repül végig a nézőtér felett. Izgult, amikor először csatolták fel a derekára a hevedert?

Meglepő módon nem volt bennem félelem. Húsz métert teszek meg a magasban. Van egy minimális tériszonyom. Állandóan küzdök ellene. Szinte provokálom magam. Amikor először indultam el föntről, szépen hanyatt billentem, és ott lógtam fejjel lefelé a nézőtér felett. Nem tudtam mást, mint csodálkozni, hogy atyaúristen, itt most mi történik? Ilyen szögből soha nem fogom látni a színházat, suhant át az agyamon. Aztán tovább kellett pörgetni magam, hogy megérkezzek a színpadra. Egyébként bírom a terhelést. A rendezői elvárásoknak is maximálisan meg akarok felelni. Alapvetően érzem, hogy alá kell rendelnem magam sok ember óhajának, elvárásának. Ilyen a beállítottságom. Ilyen vagyok. A pálya is ezt kéri tőlem. Nem kételkedhetek a rendező meglátásában, hanem meg kell találnom magamban a kérése igazát. A fizikai attrakció a Cirkuszhercegnőben nem volt számomra akkora kihívás, hiszen sportoltam, színpadi mozgás, kontakt tánc, akrobatika, minden volt az egyetemen.

Lélekben készen áll egy budapesti ajánlatra? Tovább tudna lépni Kecskemétről egy fővárosi társulathoz?

Kérdés, hogy ki hív, hova és milyen szándékkal. És hogy meg tudnám-e teremteni azt az otthont, amelyet Kecskeméten már sikerült megteremtenem.

Kertes ház, állatokkal?

Tanyasi környezet, Kecskemét része. Három kutyám van, lovakat szeretnék. Az a nagy álmom. Egyet tartok előtérben. Hogy bárhol vagyok is, jól érezzem magam, mert csak akkor tudok jól teljesíteni. Akkor nem veszik el a hitem, ami éltet.