Kész a leltár – dalban is

Komárom |

<p>Igazán méltó módon emlékeztek meg a hétvégén a költészet napjáról Komáromban: a Kész a leltár – József Attila élete és költészete dalban, versben, prózában című összeállítás ősbemutatóját szombaton tartották a Madách Art Caféban.</p>

A műsort Varga Emese dramaturg állította össze, akik pedig kiválóan tolmácsolták: Benkő Géza színművész, Emmer Péter és Zsapka Attila zenészek, valamint Vadkerti Imre énekes.

A mintegy 60 perces előadás felvillantja a 105 éve született költőóriás életének meghatározó állomásait, a nagy töréseket, csalódásokat, a nehéz gyermekévektől kezdve édesanyja elvesztésén, az elvágyódáson és kényszerű maradáson, a Babitscsal való szembenálláson át a sorozatos szerelmi csalódásokig. Egyik csapást a másik után, a szeretetéhséget, a szeretetnélküliséget; mindazokat a töréseket, kudarcokat, amelyek szinte sodorták őt a tragikus vég felé. Benkő Géza előadásában rendkívül hitelesen szólaltak meg a költemények és prózarészletek: az érzelmi hullámzások, vívódások, vádak és önvádak, a szeretni akarás és a vágyódás a szeretet után. A közönség szinte lélegzetvisszafojtva hallgatta végig az előadást. A prózai részek feszült hangulatát jól oldották a zenei betétek: a műsorban elhangzó valamennyi versmegzenésítés Zsapka Attila munkáját dicséri.

„Sajnos, az a tapasztalatom, hogy napjainkban egyre kisebb a költészet becsülete, egyre kevesebben olvasnak verseket. Jó volna ezen változtatni, akár egy ilyen műsor segítségével is – mondta az előadást követően Varga Emese, aki bevallása szerint szinte már rögeszmésen szereti József Attila költészetét. – Szeretnénk minél több helyre elvinni ezt az előadást, a felnőtt közönség mellett diákoknak is bemutatni, akár egy rendhagyó magyaróra keretében. Több ismert, a tananyagban szereplő verset is beválogattam, azt remélve, hogy azokon keresztül majd eljutnak a fiatalok a kevésbé ismert költeményekhez is.”

És valóban, az előadást követően azt érzete az ember: le kell venni a könyvespolcról a József Attila-kötetet, és ismételten felfedezni azt a csodát, amit versei jelentenek. Ha csak néhányan tettek, tesznek így, már nem született meg hiába az előadás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?