Kesernyés tanulságok

A Nagytárkányi Magyar Tannyelvű Alapiskola fődíjas Ispiláng Színjátszó CsoportjaKiss Gábor felvételeAz idén a bajt az időjárás is tetézte. Egész héten szakadt az eső, viharos szél fújt, így a kísérőrendezvényeket beűzte a művelődési házba. De ezekre, éppúgy, mint tavaly, az idén sem sokan voltak kíváncsiak. Dunaszerdahelyen nem sok jel mutatott arra, hogy itt és most országos rendezvényen vagyunk, amelynek a régi szereplők szerint varázslatos hangulata volt. Mondhatnánk persze, hogy új időket élünk, mindenki mindig rohan, aminek egyik legbiztosabb jele, hogy a csoportok többsége egymást sem nézi meg (legalábbis ami a gyerekszínjátszókat illeti), nem kíváncsi arra, hogy mi az, amit elleshetne a többiektől. Kivételt képeznek itt is a bábosok, ők szinte minden előadást végignéznek, a harkácsiak rögtön a saját produkciójuk után elfoglalják a helyüket a nézőtéren.

Ezen a fesztiválon minden sterilnek és ridegnek tűnik, minimális szervezőgárdával. Huszár László szerint a rendezvény minden támogatás ellenére veszteséges, de ez még nem ok arra, hogy minimális szervezőgárdával bonyolítsa le a rendezvényt. Szinte nincs, aki a csoportokkal foglalkozzon, az egyik munkatársat a könyvelés és a szociális biztosító köti le, a másik sofőrként, szálláscsinálóként és egyúttal tördelőként is funkcionál, s egy ember jut a fesztivállapra, a Fürge Irkára is. Van viszont diákzsűri, s a két műsorvezető is remekül teljesít. Van közönség is a délelőtti versenyprogramon, mindössze az első nap délutánján nem akad néző, viszont a bábosok programján még a csilláron is lógnak.

Idén 53 csoport nevezett be a versenybe, az országos szemlére 27 kapott meghívást. Igen gyenge volt a színvonala a színjátszók versenyének, mindössze három előadás emelkedett ki a programból, mégis elég nehéz bármelyiküket is kritizálni, ugyanis azok, akik veszik a fáradságot, és a meg nem fizetett munkaidő után (s a tanári állás egyre veszélyesebb) még gyerekekkel foglalkoznak, azok minden dicséretet megérdemelnek. Ahol van ilyen ember, ott van csoport, ahol nincs, ott csoport sincs, sőt a tehetséges gyerekek se tudnak kibontakozni. Példaként hadd említsem meg a kassai Márai Gimnázium színjátszó csoportját, amelynek tagjai közül a legjobbak szerepet kaptak a Thália Színház A dzsungel könyve c. musicaljében (az előadást a fesztivál ideje alatt is láthattuk Dunaszerdahelyen, de sajnos nem a fesztivál részeként), sőt egyik tagjukat már a színművészetire is felvették. De ugyanezt elmondhatnám Jarábik Gabrielláról és az általa vezetett Fókuszról is, akik a tavalyi jubileumi évben nem kaptak meghívót, idén viszont a gyermekszínjátszók mezőnyének messze legjobb előadását (Mátyás király lustái) láthattuk tőlük. Ahol viszont nem akad ilyen ember, ott hiába várják a csodát. Lásd szülővárosomat, Rimaszombatot, ahol néhány éve messiásként várták a Komáromból hazatérő drámapedagógust, de a csoda máig nem történt meg. A legizgalmasabb előadást a tornaiak produkálták (Álmodozások), hisz már parlamenti képviselő is interpellált az előadás kritikája miatt, de nagyon sok ötletet vittek a játékukba a királyhelmeciek is (Mese a lusta fiúról). A csoport vezetője, Nádasdi Hilda az idén szintén befejezi, s nincs, aki a csoportot továbbvigye. Nekem bejött A legyek ura is, a zsűri szerint nem lenne szabad alapiskolásokkal ilyen kegyetlen témához nyúlni. De mit tegyünk, ha a világ is ilyen?

Sokkal több izgalmat hozott a bábosok mezőnye, ahol erőteljesen megmutatkozott az, hogy a háttérben az elmúlt években komoly szakmai munka zajlott, s azok, akik a folytatás mellett döntöttek, hatalmas energiákat fektettek a tevékenységükbe. Míg szlovák vonalon nincs amatőr bábmozgalom, nálunk van, s az eredmények fölöttébb biztatóak. Idén is láthattunk néhány kiemelkedő előadást: a párkányi Kuckók Fabulái, a harkácsiak Erdei meséi, a dunaszerdahelyi Kiskondás, a szintén helyi Pom Pom mesék, az érsekújvári Az okos kos, a galántai Csodatévő fakéreg, a pozsonyeperjesi Csillagszemű juhász mind mestermunkák, a csoportok mind a bábkészítés folyamán, mind a bábok életre keltése során csodát műveltek.

Ebben az évben végre elindult az újabb kategória, a népi szerkesztett játékok, de nem derült ki, hogy ez a műfaj mit is takar. Ha a régi hagyományaink megelevenítését, s annak dramatikus, játékos feldolgozását, akkor ennek a kritériumnak csak a dunaradványiak feleltek meg, akik egy kicsit túlzsúfolták mind a színpadot, mind a játékot, de így is élvezetesen mutatták meg őseik mesterségét, míg a három másik folklórcsoport műsoraiból hozott ízelítőt, aminek nem sok köze volt a műfajhoz.

Az egyik főszervező a fesztivál elején súgta oda, hogy ideje lenne már gatyába rázni a mozgalmat, míg a fesztivál utolsó napján a helyi vmk igazgatónője rohant utánam, hogy ez így nem mehet tovább, s új alapokra kellene helyezni az egészet. Gondolom, van igazság a mondandójában, de ahhoz vissza kell szerezni a tanári szakma becsületét, s az bizony már nem az itteni szervezők feladata.