A kubai elnök figyelmeztetett, hogy kormánya nem fogja eltűrni a közrend megzavarását

Miguel Díaz-Canel

Miguel Díaz-Canel kubai elnök vasárnap figyelmeztetett, hogy kormánya nem fogja eltűrni a közrend megzavarását a szigeten, amelyet óriási áramkimaradás sújt.

A sziget 10 millió lakosa már a harmadik éjszakát tölti áram nélkül, mivel pénteken meghibásodott az ország legnagyobb hőerőműve, és emiatt teljesen leállt az áramszolgáltatás.

Bár a kormány közölte, reményei szerint hétfő estére helyreáll a hálózat működése, az államfő vasárnap este arra figyelmeztetett, hogy kormánya nem tűri el a közrend megzavarását.

Az államfő katonai egyenruhába öltözve egy televízióban közvetített ülésen kijelentette: egyes lakosok szombat este kísérletet tettek a közrend megzavarására. A zavargásokért felelős személyeket „a forradalmi törvények által előírt szigorral" fogják felelősségre vonni – hangsúlyozta. Hozzátette: sokan közülük „a kubai ellenforradalom külföldről érkező működtetőinek irányítása alatt" cselekedtek.

A három éve, 2021. július 11-én kirobban tüntetések egyik kiváltó oka az áramkimaradás volt.

Vasárnap este szemtanúk az AFP francia hírügynökségnek elmondták, hogy a lakosok Havanna több kerületében is az utcára vonultak, hogy kifejezzék elégedetlenségüket.

Az energiaválság mellett vasárnap este az Oscar nevű, 1-es kategóriájú hurrikán is partot ért Kuba keleti részén, a szél sebessége megközelítette az óránkénti 130 kilométert – közölte az amerikai hurrikánközpont. A forrás szerint az Oscar a kubai partoknál, Guantánamo tartományban, a sziget legkeletibb csücskénél fekvő Baracoa városa közelében sújtott le. Azon a szakaszon mintegy négy méter magas hullámok is keletkeztek. Házak tetőszerkezete és falai megrongálódtak, villanyoszlopok és fák dőltek ki – jelentette az állami televízió.

Díaz-Canel elnök csütörtökön, az áramkimaradás előestéjén bejelentette, hogy a sziget „energiavészhelyzetben" van, mert az erőművek működtetéséhez szükséges üzemanyag beszerzése nehézségekbe ütközik, ami szerinte a Washington által 1962 óta a szigetországgal szemben alkalmazott kereskedelmi embargó szigorítása okozott.

Az elmúlt hetekben az áramkimaradások több tartományban naponta több mint húsz órán át tartottak. Kubában az áramot nyolc elavult hőerőmű termeli – amelyek közül néhány elromlott vagy karbantartás alatt áll –, valamint több, török vállalatoktól bérelt úszó erőmű, illetve generátorok állítják elő.

Két éve szeptemberben a szigetet már széles körű „áramszünet" sújtotta, miután az Ian hurrikán elérte Kuba nyugati részét. Több napba telt, mire Havannában teljesen helyreállt az áramszolgáltatás, ami szórványos tüntetésekhez vezetett a főváros különböző részein.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?