Kerekes Vica már az angolban is otthon van

Budapesten a bázisa, a Gellért tér közelében lakik, pár lépésnyire a Dunától. Ez a szűkebb mozgástere. A szélesebb kilométerek százait fogja össze. Vonattal, busszal, kocsival. A nyelvi kétlakiság a magánéletében is jelen van. Cseh barátjával él a magyar fővárosban.

Lukáš konceptuális képzőművész. Bárhol alkothat. Könnyű volt kimozdítani őt Prágából?

Menekült. Jönni akart. Ez volt a jó. Szeretett volna egy kicsit szabadabban létezni. Nyitni. Ehhez én Budapestet tudtam felkínálni neki. Nem kényszerítettem rá. Elmondtam neki, hogy Budapest számomra sokkal pihentetőbb, mint Prága. Itt szabadabb tudok lenni, jöjjön, és tapasztalja meg. Sokan befolyásolják a társukat azzal, hogy már előre duruzsolnak a fülébe. Én ezt nem akartam. Hagytam, hogy döntsön ő. Eljött hozzám, és pár nap után azt mondta: igen, tetszik neki.

És berendezkedett Budán.

Minden azon múlik, hogy előre megtervezzük a dolgokat. Amíg egyedül élt, a maga kis világában, nem kellett foglalkoznia senki mással. Én több helyen dolgozom, nekem mindig előre kell gondolkoznom, ebből a szempontból számomra nem volt újdonság, hogy belépett az életembe. És azóta sincs stagnálás. Most együtt jövünk-megyünk. Vagy külön, egymástól függetlenül. Eleinte kicsit zártabb, védettebb volt az élete, nem is értettem, hogyan tudott így létezni, de már ő is nyitottabb.

Ha Csehországban forgat, Lukáš is utazik haza?

Sokszor úgy jön ki a lépés, hogy éppen akkor ő is jön velem. Vagy úgy alakítjuk. De meg tudunk lenni egymás nélkül is. Most is két hétig egyedül volt Budapesten. Nagyon szereti a rutinos dolgokat. Megvannak a mindennapi szokásai, útvonalai. Mint nekem. Attól, hogy összekötöttük az életünket, a magunk külön világát nem veszítettük el. Ettől működik a kapcsolatunk. Ebben nagyon hiszek. Attól, hogy találkozol valakivel, nem adhatod fel a saját utadat. Önmagadat adnád fel. Kevesebb lennél. Ezért hangzik olyan furcsán számomra, ha valaki azt mondja: megtaláltam a másik felemet. De ha fél emberként léptél be egy kapcsolatba, akkor ott hibázik valami. A boldogság belőlünk is fakad, nemcsak a másikból. Lukáš sok mindenre rányitotta a szemem. Elkezdtem újravizsgálni számomra evidens dolgokat. Hogy mi miért van? Lukáš ugyanis állandóan kérdez. Mellette folyamatosan bekapcsolva kell tartanom az agyamat. Még a nap végén is, ami nekem is meglepő. Annyit kérdez, hogy néha iszonyatosan kifáradok mellette. Szellemileg nagyon felpörget.

Milyen nyelven beszél vele? Szlovákul vagy már csehül?

A szlovák soha nem volt annyira része az életemnek, hogy anyanyelvi szinten beszéljem. De ahogy egyre többet utaztam Prágába, átbillentem a cseh oldalra. Cseh filmeket néztem, cseh filmekben kezdtem el játszani. Szlovákul is létezem, csak sokkal intenzívebb kapcsolatban vagyok a cseh nyelvvel. Lukášhoz is csehül szólok. Ezen a téren is sokat tanulok tőle. Választékosan beszél csehül. Ha szlovák filmben játszom, nagyon erősen kell kontrollálnom magam.

Azóta, hogy 2014 novemberében megismerkedtek, folyamatosan szerepelnek a cseh lapokban. Népszerű pár lettek.

Három karácsonyt töltöttünk már együtt. Lukáš elég sok magyar szót megtanult már. Csillagom, édesem, kicsim, szeretlek. Ezekkel kezdett. De mondja is, hogy nagyon nehéz nyelv a magyar. Küszködik minden egyes új szóval. Nincs kialakított nyelvünk, nem használunk semmiféle mixet. Nyelvkönyveket vettem neki, azokból tanul. Közben fest. Nyáron a Mánesben lesz kiállítása, Prágában.

Itthon egy tízrészes sorozatban kapott szerepet nemrég, a cseheknél a Milada Horákováról készült filmben.

A sorozatban anya vagyok, három gyerekkel. Milan Ondrík, a Szlovák Nemzeti Színház tagja a párom. A Milada című cseh filmben az 1950-ben koholt vádak alapján halálra ítélt Milada Horáková húga vagyok, akit szinte édesanyjaként nevelt fel tragikus sorsú nővére. Érdekessége a filmnek, hogy nemzetközi szereplőgárdával angol nyelven forgott, így kapóra jött, hogy tavaly Új-Zélandon egy hónapos intenzív angol nyelvtanfolyamon vettem részt. Aki csak az anyanyelvén játszik, nem is sejti, mennyire más és mekkora kihívás idegen nyelven forgatni. A szerep is izgalmas volt. Amikor Milada börtönbe kerül, a történetbeli férjemmel, Pepíkkel együtt gondoskodunk a lányáról, aki ma Amerikában él, és sokat segített a rendezőnek, David Mrnkának a forgatókönyv megírásában.

Szerepet kapott egy német produkcióban is.

Második világháborús történet, de nem a szörnyűségekre van kiélezve. Az akkori fiatalokról szól, hogyan élték meg mindazt, amiben részük volt. Én egy gyorsan alkalmazkodó lengyel nő vagyok a filmben, aki a túlélésért sok mindenre hajlandó.

Szlovákiai magyarként német filmben lengyel nő… ez igen!

A német rendező azt mondta, nincs a környezetében, sőt a korombeli német színésznők között sem ez a típus, mint én. Egy vörös kis bestia, aki fel tudja forgatni a világot. Csempészésből tartja fenn magát. Az első meghallgatásra teljes német szövegtudással kellett mennem. Előtte házi videót kellett küldenem magamról. Ez Lukáš feladata lett. Olyan jól sikerült neki, olyan finom érzékkel készítette el, hogy mind a mai napig büszke rá. A neheze azonban csak ezután következett. Hárman kerültünk be az utolsó körbe. Egy cseh színésznő, egy szlovák és én. Prágában volt a próbafelvétel, amelyen óriási szövegmennyiséget kellett hibátlanul elmondanom. Egy gondolat négy sorból állt. Maga a jelenet is nagyon nehéz volt érzelmileg.

Hogyan képzeljem el? Ül a vonaton Budapest és Prága között, s egész úton a szöveget tanulja?

Buszban ültem törökülésben, hét órán át fogtam a kis telefonomat, s az ablak felé fordulva magoltam a szöveget. Egy óra alatt lezajlott a casting, utána újra buszra ültem, és utaztam vissza Budapestre. Éjjel jött az üzenet a rendezőtől, hogy nagyon örül, mert együtt fogunk dolgozni. Azóta el is készült a film.

Nem először szólalt meg németül kamera előtt. A fedőneve: Holec című koprodukciós alkotásban is németül beszél. Felkérték már egy lengyel film főszerepére is. Ha orosz vagy akár olasz nyelven is megszólal majd, akkor elmondhatja: hét nyelven játszik. Legutóbb Almási Rita rendezésében, a Tranzitidőben játszott. Ezért az alakításáért díjazták most, a 3. Magyar Filmhéten.

Átveréses történet volt Trill Zsolttal és Dér Zsolttal. A földi és a túlvilági lét mezsgyéjén játszódik a film. Trill azt hiszi, hogy a szeretője vagyok, amikor Dérrel lenyúljuk a pénzét.

Ha most hosszú idő után újra színpadi szereppel bíznák meg, farkasétvággyal vetné rá magát a lehetőségre?

A színpadon lelkileg is, szakmailag is biztosabban állok.

Meglep, hogy ezt mondja. Annyi film után épp az ellenkezőjét vártam. Hogy színpadon kevesebb tapasztalattal kell megbirkóznia a figurával.

Egy film esetében nem akkor érzem a terhet, amikor elkezdjük a munkát, hanem amikor már kész a film, és eljut a közönséghez. Természetesen bízom benne, hogy a rendező azért választott ki, mert lát bennem valamit, hisz bennem. Csapatjátékossá is igazából a forgatáson válok. A színházban nem annyira. Ott a „most mutasd meg!” izgalmát sem érzem annyira, mint a kamera előtt.

Vágyik még egyáltalán színpadra?

Bárhol vállalnék színpadi szerepet. Budapesten, Pozsonyban, de még Prágában is, csehül. Egy kamaradarabban el tudom képzelni magam. Lehet, hogy nekem is lépnem kellene ez ügyben. Vagy megálmodni, mi lehetne az. Vagy a saját elképzeléseim alapján írni valamit.

Írni bárhol tudna. Az sincs helyhez kötve.

Nem is szeretek sokáig egy helyben. Ha nem tudom, mi a folytatás, elkezdek félni, izgulni. Folyamatosan várom az új feladatokat, hogy szélesíthessem, tágíthassam a kört. A kényelmes helyzetek nem visznek előbbre. Ezért sem bírom sokáig egy helyben, egy országban. Tévedés ne essék: nem arra vágyom, hogy az egész világ az én nevemet zengje, hanem hogy bennem legyen meg a késztetés, a vágy, az újabb megmérettetés vágya, hogy tovább, tovább! Ez hajt, ez ad lendületet a munkámhoz. Ezért jó, hogy sehol sincs domináns jelenlétem. Itt is vagyok, ott is vagyok, bárhová mehetek.

A csehek számára duplán érdekes, hiszen tudják, hogy szlovákiai magyar.

Én ezt mindenhol „eladom”. Nincs olyan interjúm a cseh lapokban, ahol ezt le ne írnák. Nem is veti senki a szememre ezt a nemzetiségi dupla csavart.

Érte egyáltalán sértő megjegyzés amiatt, hogy cseh kolléganői elől elhalássza a lehetőségeket?

Soha. Mára olyannyira nemzetközivé vált a filmvilág, hogy mindenki előtt nyitva állnak a kapuk. Bárki megmutathatja, mit tud. Ezért is szeretem a többfordulós válogatásokat. Ott nem az a fontos, hogy honnan jöttél, hanem hogy alkalmas vagy-e a szerepre.

Pozsonyban végezte el a színművészeti főiskolát, Budapesten lakik, a leggyakrabban mégis Prágában dolgozik. A gyökerei hol vannak?

Fülek az én hazám. Ott él a családom, onnan indultam el, oda húz a legjobban a szívem. Sem Pozsonyban, sem Prágában, sőt még Budapesten sem éreztem még azt, hogy végérvényesen ott kell lehorgonyoznom. Itt is, ott is, amott is csak vendég vagyok, átutazó. Füleken alszom a legjobban, az ottani ágyamban.

Következő munkája hová szólítja?

Szász Attila, a nagy sikerű Félvilág rendezője engem választott következő filmje női főszereplőjének. Apró mesék lesz a címe, két férfi és egy nő különös kapcsolata. Nevelem a gyerekem az erdő mélyén, férjem a fronton, amikor feltűnik a közelemben egy másik férfi. Lüktető, intim történet lesz Szabó Kimmel Tamással és Nagy Zsolttal. Izgatottan várom.