Kérdezni zenével is lehet

De kékek a dalok is. Egy víz alatti vagy egy bolygóközi világ dalai. A kék mélységben vagy ég és föld között úszó-lebegő dallamok ezek. Elvisznek és visszahoznak, lüktetnek, pulzálnak, zakatolnak, suttognak, simogatnak, borzolnak, néha sejtelmesek, máskor kísértetiesek, egy biztos: nem mindig evilágiak, de minden motívumukkal magukhoz szorítanak.

Fogarasi Lászlót mégsem ismeri a zenére szakosodott közönség. Fogarasi László ugyanis Yonderboiként tette le a névjegyét öt évvel ezelőtt. William Gibson kultikus regényének, a Neurománcnak van egy ilyen nevű mellékszereplője, onnan a „rokonság”. Már első albumát is, amelyet a német Mole Kiadó jelentetett meg, s eddig hetvenezer példány fogyott belőle a világon, Yonderboiként jegyzi. A Shallow and Profound komoly siker volt a világ zenei piacán. „Teljesen globális zene. Átszeli a kultúrák, nyelvek, felfogások határait, és eléri a legkülönbözőbb embereket” – hangzott el egy izraeli rádiócsatornán. „Teljesen hiteles” – vélekedtek a franciák. „Olyan a zenéje, mint egy hipermodern hangutazás a régi Kelet-Európában” – írták a németek. Perutól Ausztráliáig, Hollandiától Limáig a világ számos pontján megtanulták a nevét, még olyan helyeken is, ahol korábban azt sem tudták, hol van Magyarország.

Első albumán tizenhét dal van. Tizenhét kellemes, melankolikus, varázslatos dal effektekkel, visszhangokkal, élő hangszerekkel. Vibrafonnal, akusztikus gitárral, szaxofonnal, orgonával, tangóharmonikával. Régi zene, szalondzsessz, elektronikus tánczene, mai ritmusok ravasz kis ötletekkel, „áthallásokkal”, zenei poénokkal. Jól átgondolt montázstechnika plusz nagy adag érzelem. Érett és letisztult dallamok. „A nagy öregek játszanak ilyen muzsikát” – kommentálta a Frankfurter Rundschau. Pedig a lemezborítón egy „kis öreg” képe. Egy húszéves fiú zakóban, nyakkendőben, fehér ingben. „Jaj, mily sekély a mélység / és mily mély a sekélység / és mily tömör a hígság / és mily komor a vígság” – idézi Yonderboi Kosztolányi Dezső hősét, Esti Kornélt. Innen az album címe is: Sekély és mély. Egy állítás, amelyben a kellő tartás mellett ott a nagy adag (ön)irónia is. Hogy ne vegyük annyira komolyan magunkat. Még a sikerünket se. Fogarasi László finoman mosolyog Yonderboi külföldi elismerésén. „A könynyű műfaj Bartók Bélája” – írják róla tekintélyes szakmai lapok. Ő meg csak mosolyog. Ezen is.

Közben koncertezik. Sztrávendég a barcelonai Sonar zenei fesztiválon. A Velencei Biennále svájci pavilonjának a zenéjét komponálja. A müncheni Kammerspiele Paraziták című előadásának zeneszerzője. Incze Ágnes I love Budapest című filmjében is az ő zenéje szól. (A főszerepben: Csányi Sándor, Lengyel Tamás, Hámori Gabriella.) Fellép a cannes-i MIDEM-en. Dalait továbbra is a világ legkülönbözőbb rádióállomásai játsszák. A csúcsra futtatják.

Sikerein felbuzdulva évente adhatna ki új lemezt. Bírná szusszal, ötletekkel és tehetséggel is. Mégsem ezt teszi. Tanul, keresgél, vázlatokat készít. Tudatosan építi zenéjét. Lehetőségei ugyan rég túlnőtték korábbi céljait, higgadtan gondolkozik. Sürgetik, siettetik, jöjjön már az új album, mégis öt évnek kell eltelnie, míg a Splendid Isolation piacra kerül. Sokrétű, kaleidoszkópszerű lemezre vágyott, amely minden alkalommal más érzéseket kelt az emberben, ha végighallgatja. Ez a tizenhárom új dal olyan. Terv teljesítve.

Körgallér és fodros ujjú ing egy szép arcú fantasy-hősön. Ujjai közt kék varázsgolyó. Yonderboi, a messziről jött fiú. Jó fotó. Kifejező. „Találkozni kell Istennel, meg akarok tőle kérdezni egyet-mást – olvasom az album belső oldalainak egyikén. – Például azt, hogy mi végre vagyunk, mert hát felépítjük a házainkat, felneveljük a gyerekeinket, learatjuk a búzát, háborúskodunk, öljük egymást, aztán mivégre? Meg hát az én életemről is ki akarom kérdezni. Az igazságot akarom megtudni.”

Az igazságot...

Kérdezni zenével is lehet, nemcsak szavakkal. Ilyen zenével biztosan.

Még akkor is, ha az ember távol, pompás elszigeteltségben (Splendid Isolation) él az Úrtól.