Kérdéses az *NSync jövője

A világhírű banda július huszonötödikén egy kisebb fellépés erejéig újra összeállt, az öt fiú a Challange For The Children nevű jótékonysági kosárlabda-versenyen énekelte el az amerikai himnuszt.

Ez volt az első közös fellépésük a 2003 februárjában megrendezett Grammy Awards óta, ahol a Bee Gees előtt tisztelegtek a legendás csapat néhány dalának előadásával. Azóta mindegyikük a saját karrierjére összpontosít. Justin Timberlake és JC Chasez szólólemezt adott ki, Joey a Broadwayn szerepel, Chris a divatvilág felé fordult, Lance pedig az űrutazását tervezi. „Könnyen elképzelhető, hogy ismét együtt vonulunk a stúdióba, de még szóba sem került köztünk ez a téma” – válaszolta JC Chasez arra az újságírói kérdésre, hogy a mostani fellépést követően várható-e új album. Néhány nappal később a csapat menedzsmentje nyilatkozatot adott ki. „A fiúk a közeljövőben együtt biztosan nem vonulnak stúdióba, de mindez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lesz *NSync-album. Most csak saját magukra koncentrálnak, és amint elérkezettnek látják az időt a folytatásra, nyomban nekilátnak a munkának. A rajongóknak türelmesnek kell lenniük” – állt a nyilatkozatban.

A People magazin információi szerint Justin Timberlake az egyetlen, aki hátráltatja a folytatást, ugyanis nem akar többé együtt dolgozni a társaival. Nincs kedve újrakezdeni, és úgy gondolja, nem is működne a dolog. A fiúk közül leginkább neki jöttek be az elképzelései, Justified című szólólemeze világszerte szépen fogyott, ráadásul két Grammy díjat is besöpört vele. Egy magát megnevezni nem akaró bennfentes szerint JC Chasez, Chris, Joey és Lance már megegyeztek abban, hogy négyesben készítik el az új *NSync-korongot. A menedzsment azonban attól tart, hogy Justin nélkül nem volna életképes a csapat, ezért egyelőre várnak a bejelentéssel. Abban bíznak, hogy az egykori frontember mégis meggondolja magát, és visszatér az együttesbe. Az énekeshez közel állók szerint azonban erre semmi esély. (pj, z)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?