Kerámiaparádé

Budapest. Egy nemzetközi pályázat eredményeként ezekben a hónapokban Budapest az európai kerámia fővárosa. Az Iparművészeti Múzeumba költözött ugyanis egy-egy nagyhírű olasz, angol, francia, portugál, német és magyar kerámiaművészeti központ közös projektje.

Budapest. Egy nemzetközi pályázat eredményeként ezekben a hónapokban Budapest az európai kerámia fővárosa. Az Iparművészeti Múzeumba költözött ugyanis egy-egy nagyhírű olasz, angol, francia, portugál, német és magyar kerámiaművészeti központ közös projektje. A hat európai kerámia- és porcelángyűjtemény közösen nyert az EU Kultúra 2000 pályázatán – magyar pénzre átszámolva – 375 millió forintot. Ez a keret hároméves együttműködéshez nyújt anyagi fedezetet. A kezdetben ennyi időre is tervezett közös fellépés egy nagyszabású kiállítás rendezését, a szakterület kutatását, művészek és formatervezők regisztrálását, tanulmányutak, szimpoziumok szervezését tartalmazta. Kezdetben, mert az azóta eltelt két év bebizonyította, hogy van miért együtt munkálkodni, így a résztvevők a partneri kapcsolatot továbbra is folytatni kívánják, sőt új partnereket is be akarnak vonni a kutatásokba. A magyar résztvevő, a Herendi Porcelánművészeti Múzeum Alapítvány, az Iparművészeti Múzeumot kérte fel a kiállítás megrendezésében való közreműködésre. Mindenesetre most január 26-ig itt van a reprezentatív tárlat – a Kultúra-Kerámia-Innováció – amely ezt követően azonos megjelenéssel, installációval, katalógussal, sorra eljut a résztvevő múzeumok városaiba. Hatalmas intervallumot – az 1851-es londoni világkiállítástól kezdődően napjainkig – fog át ez a nemzetközi kiállítás. A százötven év kerámiaművészetét, annak meghatározó szemlélet-változásait, stílus-, forma- és dekorváltásait, s korunk új technikáit, technológiáit egyaránt reprezentálja. Mégpedig országonként negyven kiváló műtárggyal, de nem elkülönülve, hanem éppen a közös nevezőket hangsúlyozva, hat téma köré gyűjtve. Ezek pedig: a Kerámia és hagyomány, a Technikai innováció, a Formai díszítési újítások, az Asztaliedény kultúra, a Művészet és kerámia, az Építészeti kerámia. Ehhez járul egy multimédia egység, ahol érintőképernyős hozzáféréssel a kerámia története, a technikák, a résztvevő múzeumok története tárul fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?