Kellemetlen, de nem fertőző

Fájdalmas érintés jeligére: „A kezeimen már több éve ekcéma van. A kórlapomon úgy van bejegyezve: Eczema hyperkeratotikum mannum. Többféle krémet, kenőcsöt használtam, de eddig semmi nem segített. Sütök-főzök, mint más családanya, de attól félek, hogy családtagjaim elkapják tőlem ezt a nyavalyát. A doktornő azzal nyugtat, hogy ez az én betegségem, és nem kaphatja el tőlem senki. ĺgy van ez? Meg lehet gyógyítani, vagy így kell kínlódnom életem végéig?”

Ez a kéz és a láb hyperkeratotikus, repedéses ekcémája. E betegségnél elszarusodásról van szó, szarupikkelyek jönnek létre. A szarurétegek túlburjánzása létrejöhet úgy is, hogy keményebb keratin képződik, vagy elmarad a fiziológiai hámlás. A szaruréteg lemezkéi szorosan kapcsolódnak egymáshoz és az alattuk levő rétegekhez. Ez biztosítja a kémiai és a külső ártalmakkal szemben hatásos védekezésüket. Ismételt szappanos és vizes mosás hatására azonban a kapcsolat meglazul, a lemezkék átcsoportosulnak, és a bőr durva, repedezett lesz. A beteg ilyenkor bőrszárazságra panaszkodik. Ez azonban nem a vízveszteségnek, hanem a sejtek tökéletlen kapcsolódásának a következménye. E betegségnél száraz formájú ekcémáról van szó, nagyon hosszú lefolyással, minimális gyulladási tünetekkel. Jellemző területe a tenyereken és talpakon található. A kiváltó okokat bőrtesztekkel nem lehet bizonyítani, mint ahogy az összefüggést sem a munkahelyi vagy egyéb allergénekkel. Mint említettem, e betegségnél kóros elszarusodásról van szó személyes hajlammal. Klinikai kép: a fő klinikai tünetek: a tenyerek (esetleg a talpak) közepén megdurvul a bőr, nagyon száraz, szarupikkelyekkel van borítva, a későbbiekben több helyen repedések jönnek létre, esetleg vérezhet is. Minden mozdulatnál nagyon fájdalmas, és a beteg képtelen az alapmunkálatokat elvégezni, esetleg csak nagy fájdalmak árán. E betegség hosszú lefolyású, és nagyon gyakran visszatér. Nem fertőző! Összetett diganózis: el kell különíteni a pikkelysömört, a gombás megbetegedéseket, a szarurétegek túlburjánzását és a kontakt allergiát, esetleg a változókori bőrelszarusodást 35–60 éves nőknél a nyomásnak kitett területeken. Kezelés: Nehéz esetekben belső szteroid kezelést lehet alkalmazni alacsony dózisokban. A külső kezelés igen nehéz. Az első kezelőfázisban jó eredményeket lehet elérni zsírtartalmú és szteroid kenőcsök kombinálásával fóliás kötés alatt 12 órára. A kezelés irányítása csak bőrgyógyászra tartozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?