Keleti kilátástalanság

Rögtön az elején közölnöm kell önökkel: ez a legmegdöbbentőbb és legszomorúbb történet, amellyel olvasó kopogtatott be kassai szerkesztőségünkbe az utóbbi négy évben. Mivel az eset ferdítetlen képet nyújt társadalmunkról, példázatjelleggel is bír. Az írás végén szerepel egy számlaszám, így lemérhető a jóakaratú emberek reakcióideje is.

Nézzük a tényeket. Ötgyermekes család, az apa rokkantnyugdíjas 5000 koronás „jövedelemmel”, az anya két éve munkanélküli. A cég, ahol dolgozott, egyik napról a másikra eresztette szélnek az alkalmazottakat. A munkahivatal két év alatt egyetlen állást sem kínált a negyvenhét éves nőnek, ehelyett a törvény értelmében csökkentette a segély összegét 3600 koronáról 2400-ra, majd 1760-ra. Volt, hogy három napig nem evett a család, hétfőnként az asszony száraz kifliért jár a boltba, hogy tíz és tizenöt éves gyerekeinek, a kassai magyar alapiskola és gimnázium tanulóinak enni adhasson. Nyaralni 25 éve nem volt a család, a helyi Csermely-völgybe sem tudnak kimenni, mert a buszjegy is pénzbe kerül.

Az asszony, Petrik Jolán augusztus 3-án reggel halva találta maga mellett a férjét. A váratlan csapást aznap újabb sokkoló hír követte: a legolcsóbb temetés, egy egyszerű elhantolás ára harmincezer korona. A temetkezési vállalatnál kijelentették, hogy amíg nem fizet, az elhunytat nem temetik el. Rohangálás fűhöz-fához, segélyszervezetekhez, a Vöröskereszthez, ám mindenütt csak sajnálkozás és széttárt karok. Az asszony végül a városházára ment. (A polgármesterig el sem jutott, alig engedte be a portás.) Kérte, kezeljék a férjét úgy, mint a hajléktalanokat, tegyék földbe a város költségén. Ez nem lehetséges, a megboldogultnak vannak hozzátartozói és volt állandó lakhelye. Ez tény, ám a hozzátartozók a létminimum határán tengődnek, magyarázta az özvegy, ám ez nem hatotta meg a hivatalnokokat. A temetkezési vállalat hat napon át fagyasztóban tartotta a halottat, a dokumentumokat pedig biztos ami biztos alapon lefoglalták, amíg a számla nincs rendezve. Emiatt Petrik Jolán nem tudta időben elintézni az özvegyi nyugdíj folyósításához szükséges papirokat. Végül rokonoktól, ismerősöktől gyűlt össze nagy nehezen a harmincezer koronás kölcsön. Természetesen idővel vissza kell majd fizetni.

Hogy a baj ne járjon egyedül, épp e borzalmas napok egyikén érkezett a járási hivatal szociális osztályának határozata: az addig „objektív okokból”, önhibáján kívül állástalan nőt augusztustól „szubjektív” munkanélkülivé minősítették. Azaz úgy kezelik, mintha nem akarna dolgozni. Jegyezzük meg még egyszer: Petrik Jolán nem utasított el kínálatot, mivel két év alatt nem kapott egyet sem. Állítása szerint egyszerűen képtelen elhelyezkedni. A krónikus munkakerülők ismertetőjelei egyébként sem illenek rá: korábban takarítónőként dolgozott, majd öt gyerek mellett éjszakai műszakban csomagolt napilapokat egy nyomdában.

Nos, a szubjektív munkanélküli-címke további ötven százalékos segélycsökkentéssel jár, az asszony havi jövedelme tehát augusztustól 662 korona. Gondoljon csak bele, mondja szomorúan Petrik Jolán, teljesen feleslegesen, mert akkor már majdhogynem könnyes szemmel jegyzetelek, és töröm a fejem, hogyan segíthetnék. Kérdezem, mi van a három önállósult gyerekkel. Az ő sorsuk sem megnyugtató, a huszonegy éves nagylány négyezer koronáért végez közhasznú munkát, a másik tizenkilenc éves, néhány hete kezdett dolgozni, a harmadik pedig alig keres többet, mint amennyit az albérletért fizet. A két legkisebb gyerek a földön alszik, mert az évek alatt tönkrementek a heverők, kifestetni sincs pénz, és egyáltalán semmire sincs pénz, már attól félnek, kilakoltatják őket. „Nem is lenne baj. Akkor legalább hajléktalan leszek, és ingyen eltemetnek.” – adja meg a történet csattanóját Jolán asszony, remek dramaturgi érzékkel. A beszélgetés során egyébként nem ő, hanem szóvivőjéül szegődött szomszédasszonya beszél többet, aki mára minden követ megmozgatott. Felesleges abajgatnom az illetékeseket, nekem is ugyanezt mondják majd. Azért én mégis telefont ragadok. A járási hivatalban törvénycikkelyek számát kezdik sorolni, a segélyszervezetek csak élelmiszercsomagokat és pokrócokat tudnak felajánlani, a városházán pedig közlik, hogy Petrikné már kimerítette idei lehetőségeit, amikor nyár elején a gyerekek taneszközeire kérvényezett és kapott 3500 koronás támogatást.

Nincs ötletem. Illetve egy azért van. Ha sikerült meghatnom a vállalkozókat, középosztálybélieket, illetve a kispénzű, ám jóérzésű embereket, íme egy számlaszám: VÚB, 1257738275/0200.