„A küzdelemnek vége, s még nincs vége” – ezt a Vámbéry-idézetet választotta a szervező Vámbéry Polgári Társulás, illetve a Vámbéry Tudományos Kollégium a Kelet-kutatással kapcsolatos nemzetközi konferenciája negyedik évfolyamának mottójául.
Kelet-kutatók szakmai találkozója
„A program pénteken reggel 9-kor kezdődik, az előadások gyakorlatilag egész nap tartanak – tájékoztatott a társulás elnöke. – Szombaton szintén 9-től kezdünk, majd délben ünnepi ebéddel zárul a konferencia. Ami az előadások témáit illeti: a legelső tanácskozás kifejezetten Vámbéry személye és munkássága köré épült, de mára rég túlléptük ezt a keretet. Gyakorlatilag a Kelet-kutatás széles spektruma teret kap az előadásokban. Nem is lehet behatárolni egy tudományágba azokat a kutatási területeket, amelyek a Kelettel foglalkoznak. Valamennyi előadás érdekesnek ígérkezik. A konferencián szívesen látunk mindenkit, aki érdeklődik az orientalisztika iránt. Úgy gondolom, mindenki, aki eljön, jól fogja magát érezni, és rengeteg érdekes, új információval fog gazdagodni.” A konferencián elhangzó előadások az eddigi gyakorlatnak megfelelően később kötetben is megjelennek. A kétnapos tanácskozás előadói között van Hazai György professzor is, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, akit a Vámbéry Tudományos Kollégium tavaly választott elnökévé. „Már ez önmagában hatalmas siker és megtiszteltetés számunkra, hogy a keleti tudományok egyik legnagyobb szakértője ilyen tisztséget vállalt nálunk” – mondta Hodossy Gyula. (me)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.