A Duna vízszintje éjszaka 970 centiméternél tetőzött Pozsonyban

áradás 2024

Fentebb, az osztrák szakaszon a Duna szintje már enyhén csökkenést mutat. 

A morvaországi és alsó-ausztriai fejleményekre való tekintettel a jelenlegi vízállások az elkövetkező órákban várhatóan stabilak maradnak, a vízszint ingadozásával - közölte a SHMÚ a közösségi oldalán.

Továbbra is kritikus a helyzet a pozsonyi Dévényújfaluban (Devínská Nová Vesben) - közölte kedden Dárius Krajčír polgármester. A tűzoltók egész éjjel készenlétben voltak, folyamatosan szivattyúzzák a vizet.

Az időjárás ma már javul, és csökken a csapadékhajlam. Részben felhős, helyenként borult, felhős lesz az ég. Záporok vagy eső helyenként még előfordulhatnak, de főleg a hegyvidéki területeken. A talajban lévő sok víz azonban rendkívül sűrű ködöt okoz. Ugyanakkor kelet felől melegebb levegő kezd beáramlani, ami a nappali maximumokat 17 és 22 fok közé, Zemplénben helyenként 24 fok közé emeli.

Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy az időjárás által okozott kár megközelítőleg 20 millió euróra rúg.

A szakértők már hétfőn arról beszéltek, hogy a gátak elbírnak a Dunával Pozsonyban. A város eddigi legmagasabb folyószintjét is bírták 2013-ban, amikor 10,32 méternél tetőzött a folyó. 

(tvnoviny, shmú, denníkn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?