Kaszás Attila élet-halál közt

Budapest. Az intenzív osztályon ápolják Kaszás Attila színművészt, akinek súlyos az állapota; az orvosok agyvérzést állapítottak meg – közölte kedden a Nemzeti Színház Igazgatósága a család hozzájárulásával. A művész hétfőn este, a Tizenkét dühös ember című előadás előtt rosszul lett.

Budapest. Az intenzív osztályon ápolják Kaszás Attila színművészt, akinek súlyos az állapota; az orvosok agyvérzést állapítottak meg – közölte kedden a Nemzeti Színház Igazgatósága a család hozzájárulásával. A művész hétfőn este, a Tizenkét dühös ember című előadás előtt rosszul lett. A közlés szerint a Nemzeti Színház helyettesítéssel megtartja azokat az előadásokat, amelyekben a művész színpadra lépett volna.

„Gyógyulása, a család nyugalma és a színház zavartalan működése érdekében kérjük a sajtó türelmét, a művész állapotának változásáról a Nemzeti Színház a későbbiekben tájékoztatja a sajtó képviselőit” – közölte a teátrum.

Az MTI hétfő este, neve elhallgatását kérő forrástól úgy értesült, hogy Kaszás Attilát a mentőszolgálat rohamkocsijában újra kellett éleszteni.

Az elmaradt darabban Kaszás Attila a negyedik esküdtet játszotta olyan színészek mellett, mint Sinkó László, Trokán Péter, Kulka János és Garas Dezső. A Jászai Mari-díjas színész 1984-től a Vígszínház, majd 2003-tól a Nemzeti Színház színésze, jelenleg öt darabban játszik. Láthattuk az Érzékek iskolájában, a Werckmeister harmóniákban, legutóbbi filmes szerepét a Kútfejek című vígjátékban alakította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?