Karneváli hangulat az őszben

Gilad Atzmon zenéje nem nélkülözte a humort semTASR-felvételS bár most is csak a második vonal előadóiból válogathattak a szervezők, kimagasló művészi produkciókban nem volt hiány. Ennek az lehet az oka, hogy a leginkább sztárolt muzsikusok és az úgynevezett középmezőny között a vízválasztó vonalat nem szükségképpen a nagyobb hangszertudás határozza meg, hanem inkább a média, a showbusiness mindenható manipulátorainak akarata. Ezért kapkodtuk a fejünket a nagyszerű produkciók láttán, és sajnálkoztunk, hogy előadójukat nem értékeli megfelelően a zenei közvélemény.

A magyar Djabe együttes teljesítménye is a jobbak közé sorolandó. Az etno-jazzt játszó csapat 1995-ben alakult, s idáig hét albumot jelentetett meg. Pozsonyi koncertjük meditatív hangulatban indult, s bár az eleje kissé laposra sikeredett, megfelelő gradációval végül maguk mellé állították a közönséget, amely fergeteges tapssal jutalmazta a Djabe teljesítményét. Elismerésre méltó a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének azon igyekezete, hogy évről évre lehetőséget biztosítson valamely magyar elit csapatnak a pozsonyi bemutatkozásra.

A három este húzónevei nem okoztak csalódást. Örvendetes az a tény is, hogy mindhárom előadó a dzsessz más-más területéről érkezett. Pénteken az amerikai Ronnie Cuber játszott, aki hangszere, a bariton szaxofon legnagyobb ma élő mestere. Zenekara, a Cubism középutas dzsesszt játszik afrikai és karib elemekkel megtűzdelve.

A Karib-tengeri zenei világ motívumaira épült a szombati „headliner”, a Jazz Jamaica All Stars zenéje. A húsztagú csoport három generáció muzsikusaiból verbuválódott. Műsoruk a nagyzenekari dzsessz és a karib zenei hangulatok keveréke, de repertoárjukba becsempésznek más stílusú dalokat is, például elhangzott a Doors együttes híres dalának, a Light My Fire címűnek a feldolgozása is.

Az idei fesztivál legnagyobb sztárja kétségkívül az a Robben Ford volt, akit már múltbeli alkalmi zenésztársai is minősítenek. Köztük olyan nevek szerepelnek, mint az ex-beatle George Harrison vagy a dzsessz legendás alakja, Miles Davis. Robben Ford igazolta hírét, intelligens, kimunkált, ötletekben gazdag bluest játszott és énekelt, kítűnő kísérőzenészekkel.

Nagy sikert aratott a cseh Dan Bárta, akit korábban más stílusok előadójaként (rock, funky, musical) tartottak számon. Az Illustratosphere című albumával lépett be a dzsessz kapuján, s ennek darabjait játszotta Pozsonyban is. Kár, hogy a két ráadás dalnak nem sok köze volt a dzsesszhez, így az addig kialakult kedvező véleményemet kissé korrigálnom kellett.

Vérpezsdítő latin muzsika áradt Julio Barreto dobos, ütőhangszeres és zenekara, a Latino World koncertjén. Ha lehet, még ennél is „karneválibb” volt a hangulat a Ronald Spijders Band fellépésén. A Hollandiában élő, de zömmel színes bőrű zenészek műsoruk fináléjában táncra szólították fel a közönséget, amely vette is lapot.

Lenyűgöző egyéniség Gilad Atzmon. Izraelből származik, ám mivel nem értett egyet hazája politikájával, disszidált, s amolyan kozmopolita vándorzenészként éli az életét. Szaxofonon és klarinéton játszik, de irodalmárként is aktív, megjelent már regénye is. Zenéjéből arab, zsidó és balkán elemeket lehet kihallani, s nem nélkülözi a humort és az iróniát sem.

A hazai Miki Škuta Club az idei rendezvény egyik legigényesebb produkciójával rukkolt elő. Skuta az utóbbi időkben szinte alig volt jelen a hazai színpadokon, többnyire külföldön dolgozott. Zenekarát osztrák és szlovák zenészekből toborozta. Szlovák részről rajta kívül a trombitás Juraj Bartoš és az altszaxofonos Radovan Tariška szerepelt a csapatban. Az igényesen hangszerelt és előadott kompozíciók hamarosan albumon is megjelennek európai forgalmazásra szánva. A hallottak alapján nem is esélytelenül indul versenybe a dzsesszkedvelők kegyeiért.

Az idei Pozsonyi Dzsessznapok arról győztek meg, hogy a szervezők kitartanak elveiknél, s lendületük sem fogy. Biztató jel ez a jövőre nézve.