Karel Gott újra a régi

Pozsony/Besztercebánya. Bár az isteni Kája, „Kelet Sinatrája” már 2006-ban bejelentette, hogy nem turnézik többet, úgy tűnik, ez csak afféle reklámfogás volt.

Pozsony/Besztercebánya. Bár az isteni Kája, „Kelet Sinatrája” már 2006-ban bejelentette, hogy nem turnézik többet, úgy tűnik, ez csak afféle reklámfogás volt. Az idén 78 éves táncdalénekes azóta többször fellépett Szlovákiában, és idén ismét átlátogat hozzánk, Besztercebányára (május 18-án) és Pozsonyba (június 27-én).

A plakátokon csak ő mosolyog, ám ezúttal több kollégája is elkíséri, Pozsonyban Monika Absolonovát kapja bónuszként a közönség, Besztercebányán pedig Jitka Zelenkovát, Ilona Csáková, Dasha és Petr Kolář pedig mindkét helyen fellép az esten, amelynek főszereplője az utóbbi időben főleg egészségi állapota kapcsán szerepelt a sajtóban. Ezért is örömteli tény, hogy nemrég ismét színpadra állt. Népszerűsége nem csökkent, még mindig megtölti a sportcsarnokokat, Besztercebányán a Téli Stadiont bérelték ki számára a szervezők, Pozsonyban pedig a Nemzeti Teniszcsarnokot.

Karel Gott a hazai magyarság körében is a évtizedek óta a legkedveltebb cseh előadónak számít, ezért felesleges őt hosszabban bemutatni. Legyen elég annyi, hogy eddig 41-szer ítélték oda neki az Aranycsalogány (Zlatý slávík) díjat.

Egy meglehetősen kétes művészi értékű, ám rendkívül népszerű műfaj valóban szuggesztív, nagy hatású előadója, különlegesen tehetséges táncdalénekes, aki 27 millió hanghordozót adott el, és akinek képességei ahhoz is elegendők voltak, hogy elbírja ötven év közéleti és magántermészetű hordalékát, a különböző kétes üzleti és szerelmi ügyeket. Ő volt az első a keleti blokkból, aki nyugaton is befutott, főleg német nyelvterületen: 1968-ban például Ausztriát képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon, mivel Csehszlovákia nem vett részt a versenyen. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban, ugyanolyan nívón énekelt politikusoknak, multimilliomosoknak és ostravai bányászoknak, Budapesten pedig anno Demszky Gábor akkori főpolgármester is autogramot kért tőle.

A mostani szlovákiai miniturnén főleg régi slágerek hangzanak el Pavel Větrovec zenekarának kíséretében. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?