Karácsonyi Zsolt: A nagy Kilometrik Magvető, Budapest, 2006

A nagy Kilometrik legjobb versei egy kiérlelt, sok szépséggel bíró, esztétikai élvezetet jelentő versnyelvet mozgósítanak: a választékosság, a kidolgozott rímelés, a vers egészén végigvitt jelentéstartományok összefüggései, az egymásba kanyarodó jelentésmezők bonyolult játéka ennek a költészetnek az erősségei. A kötet két darabja is egyik kedvenc versem, Arthur Rimbaud A részeg hajójának átirataként, parafrázisaként jelenik meg, legalábbis az én olvasatomban a Titanic. Talált. Süllyed. és a címadó A nagy Kilometrik is ilyen versek, s ez hozzájárul saját kedvező olvasói beállítódásomhoz: „A nagy kinyalt világban éltem én, / és bukfenceztem minden baj miatt, / riadt szemek követték szárnycsapásom, / és ott voltam a nagyon is bizarr / világok születése közti térben, / most meghajol bennem az ész s a szellem, / innen tovább nem kell nagyon ügyelnem, / nem érdekel, ki az, akinek tetszik, / nem marad más, csak ez a kilometrik.” (A nagy Kilometrik)

Nagyon érdekes, hogy A nagy Kilometrik verseit olvasva azon kezd el az ember gondolkodni, hogy ezek a versek jellegzetesen erdélyi versek, pontosabban a kortárs erdélyi költészet jellegzetességei is megjelennek benne – vagyis hogy az erdélyi magyar lírának mintha lenne valamiféle szövegszerűen is kimutatható jellegzetessége, sajátszerűsége. Persze akkor azt is el kéne mondani, melyek azok a jellemzők, amelyek miatt ilyen érzés kerít a hatalmába. Nos, véleményem szerint a következetesen alkalmazott, választékos rímelés, a verseket átszövő archaizálás, egyfajta ironikusan megemelt stílus (ironikus dignitás, finoman ironikus pátosz), az én megjelenítésének lírai öntudatossága (énmanifesztáció) tartoznának ide: „Mert valóban a fellegekben / járhat, kinek szeme se rebben, / midőn a barlangok honát / feltérképezi száz esetben.” (Erdélyi nők dicsérete)

A nagy Kilometrik leggyengébb vonulata a már említett rímtechnikából ered. Néha anynyira érezni a ragaszkodást a rímeléshez, annyira szemet szúr a rímkényszer okozta szóválasztás, mondatfűzés, hogy az egész egyszerűen eltéríti a figyelmet a vers jelentésétől. Illetve, ami még súlyosabb probléma, a rím és ritmus által elszédítve egy idő után arra ébredünk, hogy semmilyen gondolati összefüggés nincs az egyes verssorok, versmondatok között, a rím teljesen átveszi a hatalmat, s kis túlzással egyfajta halandzsaszöveg jelenik meg: a Gol herceg naplója, A folyó, Harald, a gyermek, A tánc enciklopédiája című darabokban, főként a kötet utolsó ciklusában érezhető leginkább ez a vonulat. Itt a lírai gondolat hiányát a rím próbálja pótolni, sikertelenül. Ennek ellenére elmondható, hogy Karácsonyi Zsolt újabb fontos kilométert tett meg a költészet mezején az önálló lírai nyelv kialakításának céljából.