Karácsonyi témájú, igazi családi balett

<p>Bár a Guinness-féle rekordok könyve nem tartja számon, kétségtelen, hogy az idén 121 éves A diótörő a balettirodalom leggyakrabban játszott darabja. A Szlovák Nemzeti Színházban 1928-ban vitték először színre, a legfrissebb felújítás premierje a múlt héten volt, zsúfolásig telt nézőtér előtt.</p>

VOJTEK KATALIN

Nehéz kritikus szemmel nézni az előadást. A műfaj rajongóinak zöme ezen a darabon szocializálódott, gyerekkorában ezt látta először. Olyan ez a karácsonyi témájú balett, mint maga a karácsony, hozza az ünnep minden emlékét és nosztalgiáját.

A diótörőt tulajdonképpen gyerekszemmel kellene nézni. Bár gyereke válogatja, kit mi fog meg benne. A mellettem ülő kisfiút például a Stahlbaum-ház szalonjának kandallója izgatta, hogy mi mozgatja benne a lángot és az, miként csinálják a hóesést. A nővére viszont azt kérdezgette, mikor jön már a prímabalerina, miközben valahol elöl egy izgatottan felsivító hangocska közhírré tette, hogy a pas de trois-t lejtő rokokó pásztoroknak parókájuk van. A második felvonás közepe felé tapasztalható általános mocorgás pedig igazolta azt a rég ismert tényt, hogy a gyerekközönséget csak a cselekményes első felvonás köti le igazán. Ezen mindeddig nemigen sikerült változtatni, noha történtek ilyen irányú próbálkozások. Néhány közülük furcsa, freudi elemekkel tűzdelte meg a történetet, így természetszerűen a felnőtt közönségnek szólt. Ilyen volt a Drosselmeyer keresztapa és a felnőtt Diótörő herceg alakját egybemosó Nurejev-féle változat: ha továbbgondolja az ember, előbb-utóbb arra lyukad ki, amit fiatalkorú veszélyeztetése címszó alatt tárgyal a büntető törvénykönyv. Nem volt gyerekeknek való a szentpétervári Mariinszkij Színház Semiakin és Szimonov által jegyzett, lenyűgöző, de meglehetősen morbid verziója sem.

A diótörő Pozsonyban úgy kezdődik, mint a Peter Wright-féle a londoni Royal Balletben, ahol a nyitány alatt Drosselmeyer a karácsonyi ajándékokat csomagolja. De míg ott a kis jelenetnek fontos dramaturgiai funkciója van (megtudjuk belőle, hogy Drosselmeyer a diótörővé elvarázsolt unokaöccse megmentését tervezi), a mi varázsló ezermesterünk megmarad a sima csomagolásnál. Ilyen felületességek többször is előfordulnak id. Jozef Dolinský és Rafael Avnikjan rendezésében. (Ők készítették a koreográfiát is Vajnonen koncepciója alapján.) Például a második felvonásban ismét támadó egerek ellen a főhős akkor ránt kardot, amikor azok már eltűntek a színről. Üres kardsuhogtatások jellemzik az első felvonás csatajelenetét is. Ma, amikor a gyerekek pillanatok alatt képesek megsemmisíteni akár egy egész hadsereget is a számítógépes játékokban, a harc ilyen megjelenítése nem jelenthet számukra élményt. Egy kis skizofrénia: a második felvonásban a kis Marika ott ül Drosselmeyer mellett, és nézi, hogyan táncol felnőtt énje Diótörő herceggel. A régebbi rendezésekben a dadus ébresztette fel csodás álmából Marikát, őt most kispórolták a darabból, ahogy a mindig kedves színfoltot jelentő nagyszülőket és a vendégeknek ajtót nyitó livrés lakájokat is. Az utóbbiak helyett az érkezőket kötényes cselédlányok fogadják, akik a társadalmi igazságosság jegyében ott sertepertélnek az előkelőségek között a karácsonyi ünnepségen is, és táncra perdülnek Drosselmeyerrel. Hiába várjuk a műsorfüzetben leírt aranyos dióhéj-hajót, helyette két, tetőtől talpig lepelbe burkolt alak szánon húzza a mesebirodalomba utazó Diótörő herceget és Marikát. Úgy látszik, meseországban is beütött a válság, amit a megszokottnál szerényebb karácsonyfa is jelez. Máskülönben nincs baj Josef Jelínek díszleteivel és kosztümjeivel, ha kevésbé pompázatosak is, mint a régebbi produkciókban, stílusosak, illúziókeltők. És ami a lényeg, jók a táncosok.

Andrej Kremz és Orazio Di Bella elegáns, szép mozgású herceg, Romina Kolodziej és Erina Akatsuka bájos, üde Marika, Adrian Ducin és Peter Dedinský megfelelően titokzatos Drosselmeyer. Ügyesek, kedvesek – és nemcsak a meghatott nagymamák szemével – a fegyelmezett teljesítményt nyújtó gyerekszereplők, a pozsonyi Eva Jaczová Konzervatórium növendékei. Kár, hogy csak végigfuttatják őket a színpadon, és nem jöhettek a felnőttekkel együtt tapsot köszönni, pedig megérdemelték volna. Mindig külön öröm, ha a szereplők közül valakire külön fel kell figyelni: ezúttal Juraj Žilinčárra, aki Bohócként és az orosz táncban is kitűnik. Megérdemelte a tapsot a Dušan Štefánek, illetve Peter Valentovič vezényelte zenekar is, sok színnel, érzéssel tolmácsolta Csajkovszkij csodálatos zenéjét.

Habár a decemberi előadásokra már minden jegy elkelt, meg kell nézni ezt a többgenerációs, igazi családi balettot. Biztos, hogy nem csak a gyerekeknek lesz élmény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?